A lápi póc élőhelyeinek megfogyatkozásán túl nagy problémát jelent még az adventív eredetű inváziós fajok térnyerése, melyek közül az amurgéb (Perccottus glenii) Európa szintjén is a legkiemelkedőbb. Generalista halfajként gyors növekedésének, agresszív magatartásának és széles táplálékspektrumának köszönhetően konkurensévé, de akár predátorává is válhat a lápi fajoknak, legvégső esetben akár azok eltűnését is eredményezheti az adott élőhelyről. Számos szakirodalmi forrás említi az amurgéb és a lápi póc együttes előfordulását egy adott előhelyről, továbbá beszámolnak a lápi póc állományának eltűnéséről az amurgéb megjelenését követően.
   Mivel az amurgéb hazánkban elsőként a Tisza vízgyűjtőjén jelent meg, majd azt követően meglehetősen gyorsan elterjedt, így a Tisza mentén élő lápipóc-állományok fennmaradását veszélyezteti a legnagyobb mértékben. Ezen információk ismeretében munkánk során a szakirodalmi adatoknak megfelelően a Tisza vízgyűjtőjének öt biogeográfiai régiójában jelöltük ki mintavételi helyszíneinket. Vizsgálatunkban a fennmaradt pócállományok felmérése mellett az élőhelyük halalapú ökológiai állapotértékelését is elvégeztük, melyekhez a diverzitási indexek mellett (Shannon, Simpson, Berger–Parker) a halalapú állapotminősítési rendszereket (EQIHRF; HMMFI) is alkalmaztuk. Mintavételi stratégiáinkat az EU által javasolt Víz keretirányelv (EU VKI) halakra vonatkozó protokolljának megfelelően dolgoztuk ki. A mintavételeket legtöbb esetben gázolva, 150 m-es mintavételi hosszon végeztük, az Öreg-Túr esetében a mintavételt csónakból, 500 m-es mintavételi szakaszon hajtottuk végre.
   Eredményeink alapján beigazolódni látszik az a feltevés, mely szerint az amurgéb megjelenése a lápi póc eltűnését eredményezheti egy adott területen. A vizsgált mintavételi régiók közül a Felső-Tisza vidékéről, illetve a Bodrogközből nem sikerült igazolnunk a faj jelenlétét, ellentétben az inváziós amurgébbel. A két faj együttes előfordulását tapasztaltuk a Borsodi-Mezőségben, ahol néhány élőhelyen a lápi póc stabil (Hejő-főcsatorna), míg máshol töredékállományát (Rigós) találtuk. A Tápió vidékéről mindössze 2 egyedét sikerült kimutatnunk a fajnak, mely jól tükrözi a Tápió vízrendszerében élő állomány méretének csökkenését. Pozitívumként tapasztaltuk azonban, hogy mintavételeink során nem találkoztunk az amurgéb egyetlen egyedével sem, pedig a 2000-es évek elején már megjelent ott a faj. Vizsgált régióink közül a Bihari-sík bizonyult a legunikálisabbnak a lápipóc-állományok tekintetében. A Berettyó jobb- és baloldali mellékvizein az esetek többségében a faj stabil állományaival találkoztunk, azonban fontos megemlíteni, hogy az idegenhonos amurgéb már a Berettyó bal oldali mellékvizein is megkezdte terjeszkedését, veszélyeztetve az itt élő és még stabilnak tekinthető lápipóc-populációkat.

Hivatkozás: Somogyi D. (2020):A Tisza vízgyűjtőjén élő lápi pócok (Umbra krameri) állományainak felmérése, élőhelyük halalapú ökológiai állapotértékelése Halászat 113/3: 92.

Jászkeszeg (Leuciscus idus) a Balaton keleti medencéjében

Harka Ákos

    A jászkeszeg a nem túl sebesen áramló vizeket kedveli, de ritkán állóvizekből is előkerül. A Balatonból elsőként Vutskits György, a keszthelyi főgimnázium tanára írta le 1895-ben. A faj 1942-ig rendre szerepelt a tóról közreadott faunalistákban, ám ezt követően évtizedeken át nem volt adatunk róla. Mivel a Zalából és a folyó által táplált Kis-Balatonból a múlt század kilencvenes éveiben több helyről is sikerült kimutatni, várható volt, hogy ismét előkerül a Balatonból is. Az ezredforduló táján ez be is következett: 1999-ben Tihanynál, 2002-ben Keszthelynél fogtak a kutatók 1-1 példányt, de a faj mind a mai napig ritkaság a tóban.

A Balatonból Siófoknál fogott jászkeszeg (Varga Nimród felvétele)

   2020. május 16-án Varga Nimród hetedik osztályos diák egy halfotóval kiegészített e-mailt küldött a Magyar Haltani Társaságnak, melynek lényege a következő:
   "Ezt a halat ma délután fogtam Siófoknál a Balatonból, a Sió-zsiliptől északkeletre kb. másfél kilométerre. Ránézésre vörösszárnyú keszegnek gondoltam, de aztán rájöttem, hogy valami más. Esetleg jászkeszeg lenne?"
   Miután a feltételezést megerősítettük, úgy döntöttünk, közreadjuk a kapott hírt, ezzel is biztatva a horgászokat, hogy a ritka fajok fogásáról küldjenek hasonló értesítést a haltanitarsasag@gmail.com címre.

Hivatkozás: Harka Á. (2020):Jászkeszeg (Leuciscus idus) a Balaton keleti medencéjében. Halászat 113/3: 86.

A lápi póc (Umbra krameri) újabb előfordulási adatai a Dong-éri-főcsatornán

Halasi-Kovács Béla, Nyeste Krisztián

   2019. szeptember 28-án a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) keretében a Dong-éri-főcsatorna több szakaszán végeztünk halfaunisztikai vizsgálatokat. Ennek során a vízfolyás két pontján [Jászszentlászló (Y710858; X135462); Pálmonostora (Y717359; X139758)] a lápi póc több adult egyedét fogtuk.

Nincs elegendő víz a Dong-éri-főcsatornában (Nyeste Krisztián felvétele)

   A Tisza vízgyűjtőjén élő lápipóc-populációk egyrészt az amurgéb térnyerése, másrészt a szélsőséges vízjárás okán drasztikusan visszaszorultak az utóbbi években. A faj legutóbbi előfordulási adata a Dong-éri-főcsatornából 2001-ből származik. Akkor a petőfiszállási szakaszon regisztrálták a jelenlétét, azóta publikus előfordulási adatokról nincs tudomásunk. A rövid életciklusú és a környezeti tényezők változására érzékeny lápi póc esetén kisebb környezeti változás is a populáció eltűnését okozhatja, ezért is különösen jelentős minden új előfordulási adata. Örvendetes, hogy az egykori érből sehonnan nem került elő az amurgéb, ám a vízfolyás felső szakasza a szélsőségesen száraz időjárás következményeként tartósan kiszáradhat, de a középső szakaszon is csak sekély vízborítás jellemző. A jelen vizsgálat során a pálmonostorai szakaszon sekély, de folytonos a vízborítás, míg a jászszentlászlói szakaszon csak nedves mederfelszín volt jellemző. Az itt fogott példány egy műtárgy közelében megmaradt mélyedésből került elő. A faj hosszú távú fennmaradásához elengedhetetlen, hogy ezek a szakaszok a száraz időszakban se száradjanak ki teljesen, így a vízfolyás teljes hosszában legalább 40-60 cm-es vízmélységet javaslunk biztosítani az egész év során.

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Nyeste K. (2020): A lápi póc (Umbra krameri) újabb előfordulási adatai a Dong-éri-főcsatornán. Halászat 113/3: 86.

Jelzőrák (Pacifastacus leniusculus, Dana 1852) megjelenése a Mosoni-Duna és a Duna magyarországi főágában

Liziczai Márk, Csányi Béla, Szekeres József, Weiperth András

   2018. októberében sikerült igazolni a jelzőrák (Pacifastacus leniusculus) jelenlétét a Lajta mosonmagyaróvári szakaszán, és ez számos kérdést vet fel a faj megjelenése, terjedése és esetleges hatásaival kapcsolatban. A Lajta fő folyásvidéke Ausztriában található, de Magyarországon, Mosonmagyaróvár területén torkollik a Mosoni-Dunába. A jelzőrák észak-amerikai eredetű, Európa vizeiben az egyik leggyorsabban terjedő idegenhonos tízlábú rákfaj. Magyarországon az első példányait 1998-ban találták meg a Gyöngyös-patakban Kőszeg alatt, és ezt követően is főleg a nyugat-magyarországi, valamint a Dráva vízgyűjtőjéhez tartozó vízfolyásokból került elő.

Jelzőrák élőhelye a Mosoni-Duna véneki szakaszán (Weiperth András felvétele)

   A jelzőrák új hazai terjedési útvonalát 2019 nyarán egy, ősszel pedig három alkalommal igyekeztünk feltárni, csalizott rákvarsák, elektromos kutatói halászgép és kézi hálók alkalmazásával. Felméréseink célja a Lajta mosonmagyaróvári, a Mosoni-Duna Lajta-torkolat alatti, valamint a Duna Gönyű és Medve közti szakaszán a tízlábú rákok felmérése, különös tekintettel a jelzőrák jelenlétének igazolására.
   Munkánk során valamennyi mintavételi módszerrel igazoltuk a jelzőrák stabil állományát a Lajta és a Mosoni-Duna mosonmagyróvári szakaszán. Sikerült kimutatni a faj szokványos előfordulását a Mosoni-Duna mecséri, győri, véneki, valamint a Duna nagybajcsi (1803-1802 fkm) és Gönyű alatti (1790-1788 fkm) szakaszán.
   Vizsgálataink során a jelzőrák mellett előkerült a cifrarák (Faxonius limosus) egy-egy példánya a Mosoni-Duna véneki és győri, valamint három fiatal egyede a Duna gönyűi szakaszán. A jelzőrák és a cifrarák terjedése a Szigetköz vízrendszerében azért rendkívül aggasztó, mivel mindkét faj aktívan terjeszti a rákpestisnek nevezett gombabetegséget (Aphanomyces astaci), ami hatalmas mortalitást okoz az őshonos tízlábú rákok között.
   A Szigetköz esetében a kecskerák (Pontastacus leptodactylus) állományának további visszaszorulása várható, elsősorban azokon az élőhelyeken, ahol a jelzőráknak jelentős állománya alakul ki, mivel a kecskerák állományait a környezeti tényezőkkel szemben jobb tűrőképességű és szaporább észak-amerikai faj könnyűszerrel kiszoríthatja. A jelzőrák nagy egyedsűrűségű állományainak kiterjedt járatrendszerei a Szigetköz partfalaiban és árvízvédelmi töltéseiben is jelentős károkat okozhatnak. A jelzőrák terjedése Európában évtizedek óta nyugat-kelet irányú, Magyarországon is ez a tendencia várható a Duna vízrendszerében. A Szigetközben, illetve a Duna főágában való jelenléte fontos vizsgálandó terület, mivel a jelzőrák terjeszkedése jelentős természetvédelmi és vízgazdálkodási problémákat okozhat.

Hivatkozás: Liziczai M., Csányi B., Szekeres J., Weiperth A. (2020): Jelzőrák (Pacifastacus leniusculus, Dana 1852) megjelenése a Mosoni-Duna és a Duna magyarországi főágában. Halászat 113/3: 87.

A felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) új állománya a hazai Sebes-Körösben

Orcsik Tibor, Sallai Zoltán

   2019. december 16-án a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival halfaunisztikai célú adatgyűjtést végeztünk a Sebes-Körös országhatárhoz közeli felső szakaszán. A mintavétel - tekintettel a folyó rendkívül alacsony vízállására - vízben gázolva történt. A körösszakáli fenékküszöb alatt kijelölt 150 méteres mintaszakaszon 40 cm mély, erősen sodró szakaszon került szemünk elé egy küllőivadék, amelyen látszott, hogy se nem tiszai és nem halványfoltú küllő. Ezután a körösszakáli közúti híd alatti szakaszon még 11 fiatal, főként ivadék korosztályú példányt sikerült fogni.

A Sebes-Körösből fogott felpillantó küllők egyike (Orcsik Tibor felvétele)

   Az alaposabb szemrevételezést követően felpillantó küllőre (Romanogobio uranoscopus) gondoltunk, de mivel a mintavétel már sötétben, rossz látási viszonyok között történt, 2019. december 21-én, újra felkerestük a helyszínt, hogy igazolni tudjuk korábbi határozásunkat. A második alkalommal már három korcsoportból fogtunk összesen 13 példányt. Az első adult egyed kézbevételét követően minden kétséget kizáróan kijelenhető, hogy a fogott ritka küllők felpillantó küllők. Ezúttal már jó minőségű fényképfelvételeket is tudtunk az egyedekről készíteni. Ez az előfordulás kiemelkedő természetvédelmi jelentőségű, ugyanis egy eddig nem ismert, új, önfenntartó állománya került elő a fajnak a Sebes-Körös magyarországi szakaszáról.

Hivatkozás: Orcsik T., Sallai Z. (2020): A felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) új állománya a hazai Sebes-Körösben. Halászat 113/3: 85.

Az amur (Ctenopharyngodon idella) ivadékainak tömeges észlelése a Szolnok-Szajol között húzódó kubikgödrökben

Sólyom Norbert, Kovács Pál, Donkó Péter

   2019. november 15-én a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége és a KÖTIVIZIG Regionális Laboratórium két szolnoki lefolyástalan kubikgödörben végzett halmentést, melyek a Tisza jobb partján találhatók. Egyik helyszínünk a Szolnok-Debrecen közti vasútvonal mentén helyezkedik el (47°10'36.64"É, 20°15'27.54"K), a másik pedig a Kenderáztatóként közismert kubikgödör volt (47°10'0.54"É, 20°15'27.54"K). A vasúti töltés menti helyszínen viszonylag magas egyedszámmal voltak jelen a ponty és a süllő egynyaras egyedi, melyeket a horgász szövetség halőrei a Szolnok belvárosában található sólyapályán sértetlenül kihelyeztek a Tiszába.

Amurivadék a vasút menti kubikgödörből (Sólyom Norbert felvétele)

   Az értékes nemes halak mellett itt észleltük elsőként a fiatal, 10 cm körüli amurivadékokat, melyek egyedszáma 70-100 körül lehetett. Miután a halmentési munkálatokat az első helyszínen befejeztük, átvonultunk a Kenderáztatóra. Sajnos a második helyszín már nem volt ilyen gazdag az őshonos fajokban, busa- és amurivadékban annál inkább. A látottak alapján a fehér busa ivadékainak a száma bőségesen meghaladta tízezret, az amurivadékoké pedig az 1000-es egyedszámot.
   A halmentési munkálatok és a kiskörei hallépcsőben végzett halfaunisztikai felmérések tapasztalataiból elmondható, hogy az említett két faj igen nagy hatékonysággal képes szaporodni a Tisza vízrendszerében, amennyiben az adott hidrológiai viszonyok megteremtődnek a számukra. Az, hogy ezeknek a halfajoknak a tömeges szaporulata milyen hatással lesz az őshonos faunára, kiemelten a békés halfajokra, illetve a vízminőségre, egyelőre még nem becsülhető meg.

Hivatkozás: Sólyom N., Kovács P., Donkó P. (2020): Az amur (Ctenopharyngodon idella) ivadékainak tömeges észlelése a Szolnok-Szajol között húzódó kubikgödrökben. Halászat 113/3: 85.

Az amurgéb (Perccottus glenii) megjelenése a Berettyó bal oldali mellékvizeiben

   Az amurgéb Kárpát-medencei első, 1997-es kimutatását követően rohamosan elterjedt a Tisza hazai vízgyűjtőjén. A meghódított élőhelyeken jelentős hatással van az ott élő halközösségre. Nagyon hasonló ökológiai sajátosságai miatt halaink közül elsősorban a fokozottan védett lápi póc vetélytársa. Tapasztalatok alapján elmondható, hogy ahová az amurgéb bekerül, onnan a lápi póc előbb vagy utóbb teljesen kipusztulhat.

A Kutas-főcsatorna szeghalmi szakasza (Nyeste Krisztián felvétele)

   Alig egy évtizeddel ezelőtt a lápi póc még a Tisza több részvízgyűjtőjén is népes állománnyal volt jelen, ám többek között az amurgéb térnyerése következtében erőteljesen visszaszorult; a Felső-Tisza vidékéről a jelenlegi ismeretünk szerint teljesen el is tűnt. Jelenleg a legnagyobb és legstabilabb tiszai lápipóc-populációk a Bihari-síkon, azon belül is a Berettyó bal oldali mellékvizeiben élnek, amelyekben mindeddig az amurgéb jelenléte nem volt ismert.
   2019 áprilisa és szeptembere között a Bihari-sík számos vízfolyásán végeztük faunisztikai vizsgálatokat. Ennek során a Berettyó bal oldali mellékvizeinek alábbi pontjain regisztráltuk az amurgéb és a lápi póc együttes jelenlétét: Kutas-főcsatorna - Szeghalom (Y814982; X186806), Csente-szakáli alsó csatorna - Magyarhomorog (Y840210; X190186). Az említett vízfolyásokban jelenleg még stabil állománya él a lápi pócnak. Ám az amurgéb megjelenése, valamint ezen alföldi csatornák és erek szélsőséges vízjárása (több közülük a nyár folyamán kiszárad) nagy veszélyt jelent a terület lápi pócaira. Az itteni populációk megőrzése céljából a megfelelő mélységű vízszint tartása (legalább 40-60 cm) a száraz időszakokban is kiemelt fontosságú volna.

Nyeste Krisztián, Sallai Zoltán, Halasi-Kovács Béla

Hivatkozás: Nyeste K., Sallai Z., Halasi-Kovács B. (2020): Az amurgéb (Perccottus glenii) megjelenése a Berettyó bal oldali mellékvizeiben. Halászat 113/2: 14.

A lápi póc (Umbra krameri) élőhelyei a Borsodi-síkon

   A fokozottan védett lápi póc állományai az utóbbi évtizedben rohamosan visszaszorultak különböző emberi tényezők hatására, valamint az idegenhonos halfajok - különösképp az amurgéb - térnyerése következtében. Ebből a szempontból kiemelten veszélyeztetettek a Tisza vízgyűjtőjén élő állományok, hiszen az amurgéb terjedése ebben a régióban a legintenzívebb.

Lápi póc és amurgéb a Hejő-főcsatornából (Somogyi Dóra felvétele)

   A Borsodi-síkon 2005-ben még számos vízfolyásban ismert volt a lápi póc jelenléte. Ezt követően az amurgéb megjelenése és a vízhiány miatt 2012-re visszaszorult, azóta pedig csak rosszabbodott a helyzet.
   Vizsgálataink során - 2019 májusa és szeptembere között - a Borsodi-sík alábbi helyszíneiről sikerült kimutatnunk a faj jelenlétét:
   Hejő-főcsatorna - Hejőkürt (Y796395; X282106);
   Rigós - Mezőcsát (Y791261; X277452);
   Taktaközi öntöző főcsatorna - Tarcal (Y818911; X310530);
   Takta - Taktaszada (Y808714; X309241);
   Takta - Kesznyéten (Y799451, X294512).
   Az, hogy a faj még a térség több vizében - köztük a Takta teljes vízrendszerében - jelen van, örvendetes. Azonban a mintavételi helyek mindegyikén jelentős állományait találtuk az amurgébnek is, amely a Rigósban és a Takta vizeiben már a fauna domináns tagjává vált. A Hejő-főcsatornában még a lápi póc van jelen nagyobb számban, ám a vízfolyást a szélsőséges vízjárás jellemzi, a felsőbb részei (pl. Hejőpapinál) rendszeresen kiszáradnak. Korábbi terepi tapasztalatok és akváriumi kísérletek bizonyították, hogy a két faj együttes jelenléte a lápi póc eltűnéséhez vezethet. Mindezek alapján elmondható, hogy a faj borsodi állományai veszélyeztetettek, hosszú távú fennmaradásuk kérdéses.

Nyeste Krisztián, Somogyi Dóra, Sallai Zoltán, Antal László

Hivatkozás: Nyeste K., Somogyi D., Sallai Z., Antal L. (2020): A lápi póc (Umbra krameri) élőhelyei a Borsodi-síkon. Halászat 113/2: 15.

Halraj a falon

Tisztelt Megjelentek, kedves Pénzes Imre!

    A Magyar Haltani Társaság honlapján évek óta vezetem a "Mit fogtam?" rovatot, amely beküldött fényképek alapján segít a horgászoknak a számukra ismeretlen halak azonosításában. Talán ebből adódott, hogy amikor megláttam, mindjárt azonosítani próbáltam ezeket a kőhalakat is. Harcsára hasonlítanak, de nem harcsák, kövicsíkra is emlékeztetnek, de nem azok. Ám mégis, egyértelműen halak, ha a valóságban nem is létező fajok. Persze egy műalkotástól ma már nem azt várjuk, hogy minden részletében a valósághoz ragaszkodjon, sokkal inkább azt, hogy egy vagy több lényeges vonást kiemelve valamilyen újszerű tartalomra irányítsa rá a figyelmet. Ám se művész, se műkritikus, se elég képzett nem vagyok e téren, ezért a méltatáshoz szakavatott személyektől kértem segítséget.

Először egy budapesti modern képzőművész szavait idézem:
   "Szépek ezek a szelíd ívű haltestek, amelyek lételemük mozgását, a víz hullámzását idézik. A stilizált formák mellőzik az alkotás tárgyának részletes ábrázolását, csupán annak lényegét tükrözik. A simára csiszolt formákból, a súlytalannak tűnő lebegésből és a könnyedén kígyózó úszómozdulatokból hullámok nélkül is könnyedén asszociálhatunk a közegre, amely éltetőjük.
   Kitűnően sikerült az installálás, az egységbe szerkesztés is. Az alsó két hal szinte ismétli egymás ívét és mozgását, míg a felső mintegy visszhangként válaszol erre. Ők hárman egyetlen egységet alkotnak. Egy teljességet, amelyben az ellentétek is megjelennek. Kétségtelenül az alsó két forma dominál, ez ad stabilitást a mozgékonyságukban játékos elemeknek, de mindezt jól ellensúlyozza a felső hal szembefordulása."
Másodikként egy barátom véleménye, akinek Székelyhídon köztéri szobra áll:
   "Mindenekelőtt azt emelném ki, hogy a művésznek sikerült megfognia a halak mozgását. Ezek a kőfigurák élnek! Ha valaki közelít hozzájuk, olyan érzés kerítheti hatalmába, hogy jaj, ne tovább, mert még elúsznak. Ennél többet kőből kihozni aligha lehetséges. Gratulálok az alkotónak."    Zárómondatként csak annyit teszek hozzá, hogy én is szívből gratulálok Pénzes Imrének, s köszönöm, hogy ezt az értékes szoborkompozíciót a Magyar Haltani Társaság közvetítésével baráti gesztusként a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.-nek ajándékozta.

(Részlet Harka Ákos beszédéből, melyet a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. tiszafüredi központjának falán elhelyezett szoborkompozíció avatása alkalmából mondott.)

A kép és a szöveg a Halászat című szaklap 2020. évi 2. számának a hátlapján jelent meg.

Újabb gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri) a Duna magyar szakaszáról

   Tölgyes Ákos 2020. március 2-án egy szokatlan kinézetű halat fogott a Duna rajkai szakaszán. Ahogy megírta a Haltani Társaságnak: "nemigen ismerek hozzá hasonlót. Egy kicsit márnaszerű teste van, de a feje meg a szája más. Kérném segítségüket a beazonosításában. A halat természetesen visszaengedtem. Esetleg gyöngyös koncér lehet?"

Gyöngyös koncér a Duna rajkai szakaszáról (Fotó: Eszenyi Nóra)

   Válaszunkban elmondtuk: "A tippje tökéletes, a képen gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri) látható. A hal a Duna vízrendszerének bennszülött faja, ami azt jelenti, hogy itt alakult ki, és jelenleg is csak a Felső-Duna vízgyűjtőjén él. Nálunk nagyon ritka, eddig csupán néhány lesodródó példánya került elő a Duna osztrák határtól Budapestig terjedő szakaszáról. Hazai védettsége az idevetődő példányok megóvását célozza. A szerencsés fogáshoz gratulálunk, köszönjük, hogy hírt adott róla."
   A szlovák-magyar Duna-szakasz szlovák oldalán, Dunaradványnál (Radvaň nad Dunajom) már 1975-ben kézre került a gyöngyös koncér, a magyar oldalról azonban az első példányt csak 1998-ban fogták ki a halászok Dunakilitinél. Közel két évtizeden át ez volt a faj egyetlen bizonyított hazai adata, de ugyanitt, a duzzasztó felvizén 2016-ban horogra akadt egy újabb példány, amelyről a Halászat 109. évfolyamának a 2. száma is hírt adott. Most csupán négy évet kellett várnunk az újabb észlelésre, amely a gyöngyös koncér harmadik bizonyított adata hazánkból, mivel az 1993 körül Budapest északi határánál fogott példány faji azonossága nem bizonyított.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2020): Újabb gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri) a Duna magyar szakaszáról. Halászat 113/2: 14.

Amurgéb a Concó patak dunai torkolatánál

   Az idegenhonos amurgébet a Kárpát-medencében elsőként a Tisza-tóból azonosították 1997-ben. Ezt követően a terjedése folyamatos volt, egyre több helyről került elő. A Duna hazai vízrendszerében először 2005-ben, a Duna-völgyi-főcsatornából fogták, ezt kövezően 2008-ban a Kis-Balatonban, majd 2013-ban a Nyugati övcsatornában is észlelték.
   2019. július 8-án a Concó dunai torkolatának térségében (EOV X: 571265, y: 267077) találkoztunk az amurgéb egy példányával, amikor az ott megvalósított élőhelyfejlesztés hatásainak vizsgálatához szükséges monitoring keretében halásztunk. A hal egy betonból készült víz alatti átjáróból, néhány nagyobb kő közül került elő.
   Tekintettel az amurgéb úszási képességére szinte teljes biztonsággal kizárhatjuk a természetes vándorlás lehetőségét. A faj egyedei ilyen távolságot ennyi idő alatt "segítség" nélkül nem képesek megtenni. Ismeretes, hogy a térségben Ács és Nagyszentjános között a Székes-patak mentén vízinövény-kertészet működött, ahová a Tisza vízrendszeréből is került vízinövény. Az amurgéb kedveli a dús vízi növényzetet, leginkább ilyen élőhelyen tartózkodik. Nem zárható ki, hogy egy ilyen szállítmánnyal került át a kertészetbe, onnan a Székes-patakba, majd a Concóba.

Tóth Balázs, Sevcsik András, Sály Péter

Hivatkozás: Tóth B., Sevcsik A., Sály P. (2020): Amurgéb a Concó patak dunai torkolatánál. Halászat 113/2: 14.

Kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) a Hortobágy-Berettyóból

   Az elmúlt évtizedek során a ponto-kaszpikus gébfélék fokozatos térnyerése figyelhető meg a Kárpát-medencében. Terjedésük úgynevezett szemispontán folyamat, ugyanis a különböző emberi tevékenységek (pl. csalihalként vagy haltelepítések révén történő behurcolások) következtében az egyes élőhelyeken ugrásszerű megjelenést mutatnak. Ilyen terjedés tapasztalható a kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) esetén is, mely korábban csak a Dunából és mellékvizeiből volt ismert, majd 2017 nyarán a Közép-Tisza vidékéhez tartozó Nagykunsági-főcsatornán mindenféle előzmény nélkül előkerült.

A Hortobágy-Berettyóból fogott kerekfejű géb (Nyeste Krisztán felvétele)

    A 2018-ban végzett vizsgálatok igazolták, hogy a faj meglehetősen gyorsan terjedt el a főcsatorna teljes hosszán, s várható volt, hogy a két ágra szakadó vízfolyást befogadó Hortobágy-Berettyóban és a Hármas-Körösben is hamarosan megjelenik. Erre az eseményre "két évet kellett várni", ugyanis 2019. 08. 15-én horgászat közben egy idősebb példány került elő a Hortobágy-Berettyóból (N47°03'22.2" E20°42'19.9") a Nagykunsági-főcsatorna keleti ágának torkolatánál lévő zsilip alvizén (melyet a helyiek csak "zubogóként" emlegetnek).
    Mindeközben a faj az Alsó-Tiszán is folyamatosan terjeszkedik, 2018 végén már Algyőig is eljutott. Ezek alapján a közeljövőben a teljes Alsó- és Közép-Tisza vidékén folyamatos terjedésére lehet számítani, melyhez a fokozatosan melegedő klíma is hozzájárulhat. A legagresszívebbnek tartott gébfélénk térnyerése az azonos élettérben élő védett küllőfajaink állományait veszélyeztetheti leginkább, ám egyes vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az őshonos ragadozófajok számára akár előnyös is lehet. Mindezek a faj további vizsgálatának fontosságát igazolják.

Somogyi Dóra, Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Somogyi D., Nyeste K. (2020): Kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) a Hortobágy-Berettyóból Halászat 113/1: 14.

Kecskerák (Astacus leptodactylus) a Nagykunsági-főcsatornából

   A kecskerák egyike annak a három, Kárpát-medencében őshonos tízlábú ráknak (Decapoda), melynek állományai a 19. század folyószabályozási munkálatait követően jelentős mértékben megfogyatkoztak. A Közép-Tisza vidékén recens előfordulási adatai a folyó Tisza-tavi szakaszáról, valamint a Hortobágyból, a Köselyből, a Körösökből és a Berettyóból publikusak, de az utóbbi években már sokfelé csak az idegenhonos cifrarák (Orconectes limosus) egyedei kerültek elő.

Kecskerák a Nagykunsági-főcsatornából (Nyeste Krisztán felvétele)

    Emiatt volt kellemes meglepetés, hogy 2019. május 17-én a Nagykunsági-főcsatorna abádszalóki szakaszán, csalihalfogó hálóval egy kb. 14 centis kecskerákot fogtuk. Állományának csökkenéséhez a folyószabályozásokon túl nagymértékben hozzájárul vizeink elszennyeződése, valamint a hazánkban megjelenő idegenhonos, inváziós tízlábú rákfajok és az általuk terjesztett megbetegedés, a rákpestis (Aphanomyces astaci). Közülük is kiemelkedik az Észak-Amerikából származó cifrarák, melyet hazánkban először 1985-ben jeleztek a Dunából. Tiszai megjelenéséről nincsenek pontos információink, a Tisza-tóból 2005-ben jelezték először, 2008-ban pedig már a Nagykunsági-főcsatornában is jelentős számban volt jelen. Az édesvízi tízlábú rákfajokról az elmúlt évtizedben több felmérés is készült, melyek az idegenhonos fajok gyors és széleskörű terjeszkedését mutatták ki. Fontos, hogy az újabban megjelent fajok terjedését és az őshonos faunaelemekre gyakorolt hatását a továbbiakban is figyelemmel kísérjük.

Nyeste Krisztián, Somogyi Dóra

Hivatkozás: Nyeste K., Somogyi D. (2020): Kecskerák (Astacus leptodactylus) a Nagykunsági-főcsatornából Halászat 113/1: 14.

A kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) megjelenése a Körösben

   A Körös békésszentandrási duzzasztójának felvizén, a folyó mezőtúri szakaszán elektromos kecével gyűjtöttünk adatokat a fenéklakó halfaunáról. 2019. június 20-án a vasúti híd felett, az 54. folyamkilométernél lévő mintaszakaszon (Y766083; X175402) a kecénk tartalmának átvizsgálásánál egy adult kerekfejű vagy más néven feketeszájú géb került a kezünkbe.

A Körösből Mezőtúrnál előkerült kerekfejű géb (Sallai Zoltán felvétele)

    A fajt 2018 őszén a túrkevei zsilipig megtaláltuk a Nagykunsági (I.)-főcsatornában, így vélelmezzük, hogy nem alulról, hanem a Hortobágy-Berettyó közvetítésével, felülről került a Körösbe. Július 3-án szintén elektromos kecével végeztünk felmérést a békésszentandrási duzzasztó alvizén, ahol több szakaszról is kézre kerültek egyedei. Ezek esetében is valószínűsíthető, hogy az Öcsödnél betorkolló Nagykunsági (II.)-főcsatorna közvetítésével kerültek a Körösbe, mivel 2018 őszén a Tiszán csak az Algyő alatti szakaszon találtuk meg. A Duna hazai vízrendszerén szerzett tapasztalataink alapján a faj további terjeszkedésére számíthatunk a Körösök hazai vízrendszerében. Örvendetes adatként megjegyezzük, hogy a zsákmány átvizsgálásánál a kerekfejű géb mellett egy 2019. évi ívásból származó magyar bucót (Zingel zingel) is találtunk, ami a duzzasztó felvizén ritka vendégnek számít.

Sallai Zoltán, Sallai Márton

Hivatkozás: Sallai Z., Sallai M. (2020): A kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) megjelenése a Körösben Halászat 113/1: 13.

Természetvédelmi célú fejlesztés a Táti-szigeteken

   Közismert, hogy a folyamszabályozás következtében a Duna hazai szakaszán is számos sziget, mellékág tűnt el. Az Esztergom térségében található mintegy 7 km hosszú Táti-szigetcsoport egyike a megmaradt és napjainkban is dinamikusan változó rendszereknek. Élővilága értékes. A folyamszabályozás azonban nem kerülte el teljes mértékben ezt a mellékágrendszert sem. Keresztirányú kövezések, zárások épültek a hajózási érdekek biztosítására, illetve egy mellékágat fel is töltöttek, így az napjainkra eltűnt. A zárásokban található vízpótló rendszerek nem bizonyultak elégségesnek, így a mellékágak feliszapolódásnak indultak. Az egyre szélsőségesebb vízjárás hatása is érződik; az áradások ritkábbak, hevesebbek, és kevésbé tartósak. Ez a dunai ártéren ívó halfajok számára kedvezőtlen jelenség, mivel az ívás megtörténhet ugyan, azonban az áradás gyors levonulása miatt az ivadék vagy már az ikra elpusztul.

Az elöntött rét (Tóth Balázs felvétele)

    A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a saját vagyonkezelésében lévő Körtvélyesi-szigeten egy olyan vízvisszatartó műtárgyat létesített, amely az áradások után visszatartja a réten a vizet, így mintegy meghosszabbítja az árhullám levonulását. A 2019. év tapasztalatai azt mutatták, hogy a műtárgynak köszönhetően az ikrából kikelt ivadék nem pusztult el az áradás elvonulása után, hanem a visszatartott ártéri tóban hosszabb ideig tartó fejlődésre volt lehetősége. A szárazabb időszak beköszöntése után azonban a víz óhatatlanul elpárolog, így az ivadékot vissza kell juttatni a Dunába. Ez többféle módon is történhet, a leghatékonyabbnak az bizonyult, amikor a műtárgyból eltávolítottunk két sor zsilipdeszkát. Ezzel vizet is veszítettünk ugyan, azonban a mintegy 1,5–2 centis ivadék – megérezve az áramlást – milliószám menekült a rét apadó vizéből a mellékágba. A 2019-es megfigyelések szerint elsősorban dévérkeszeg, ponty, laposkeszeg, küsz és ezüstkárász ívott a területen. Igazgatóságunk az üzemeltetés során együttműködik a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségével.
   A beruházásnak része volt egy kisebb méretű mélyebb tó kialakítása is a Körtvélyesi-sziget egy másik pontján, illetve egy vízpótló műtárgy létesítése, amely a Körtvélyesi- és a Nyáros-szigetek közötti 3 km hosszúságú mellékág vízforgalmát javítja. Ez utóbbi műtárgyhoz is tartozik egy mesterségesen kotort 200 m hosszú csatorna, amelyben egyebek mellett halványfoltú küllő, selymes durbincs és sebes pisztráng jelenlétét is megfigyeltük.

Tóth Balázs

Hivatkozás: Tóth B. (2020): Természetvédelmi célú fejlesztés a Táti-szigeteken Halászat 113/1: 13.

A fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) és az amur (Ctenopharyngodon idella) ívása a Körös alsó szakaszán

   A Körösön a békésszentandrási duzzasztó alvizén 2019. július 2-án végeztünk halfaunisztikai célú felmérést a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából. A duzzasztó és a tiszai torkolat között 18 mintaszakaszon halásztunk. A fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) ivarérett egyedeivel közvetlenül a duzzasztó alatt találkoztunk nagy mennyiségben, melyekből egy még a csónakunkba is beugrott.

Idei amurivadék a Körös szentesi szakaszáról (Sallai Zoltán felvétele)

   A 18 vizsgált mintaszakasz többségén a parti zónában nagy mennyiségben találtunk idei ívásból származó fehérbusa-ivadékokat, különösen a kifolyók környékén tartózkodtak nagy számban. Az egyik helyen azt tapasztaltuk, hogy az adult harcsák felismerték a kitűnő táplálkozási lehetőséget, és bent tartózkodtak a busaivadékok alatt, melyeket vélhetően rendszeresen tizedeltek. A fehér busa ívását már korábban is bizonyították, sajnálatosan a klímaváltozás egyre gyakrabban fog kedvezni a természetes szaporodásának.
   Az amur (Ctenopharyngodon idella) ívásáról is rendszeresen kaptunk korábban híreket, de tudomásunk szerint valójában nem volt bizonyítva. Szentesnél (Y738670; X159255), a folyó jobb partján, a Tehenes-zug alatt egy nagyobb számú fehérbusa-ivadékcsapatban egy idei ívásból származó amurivadékot is találtunk. Ez alapján biztosra vehetjük, hogy nemcsak a fehér busa talál megfelelő szaporodási körülményeket egyre melegedő vizeinkben, hanem az amur is. A természetesvízi halászat megszűnésével azt tapasztaljuk, hogy egyre több helyen és egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen inváziós fajok, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a jogosultak az adult, ivarérett fehér busa állományait folyamatos szelektáló halászattal csökkentsék elviselhető mennyiségűre valamennyi természetes vizünkön.

Sallai Zoltán, Sallai Márton

Hivatkozás: Sallai Z., Sallai M. (2019): A fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) és az amur (Ctenopharyngodon idella) ívása a Körös alsó szakaszán Halászat 112/4: 108.

Folyami rák (Astacus astacus) a börzsönyi Morgó-patakban

   Simák Máté 2019. június 30-án, a Börzsöny egy részének vizeit Dunába vezető Morgó-patak magyarkúti szakaszának vizében egy nagyméretű, kb. 18 centis rákra figyelt fel. Fotókat is készített róla, melyek alapján később a példányt folyami rákként azonosította. A képeket a Magyar Haltani Társaságnak is beküldte, a határozás megerősítését vagy cáfolását kérve.

Folyami rák a Morgó-patakban (Simák Máté felvétele)

   A képeket megtekintve, szakértőinkkel egyetértésben, örömmel állapítottuk meg, hogy a fotókon valóban folyami rák () látható. Örömünkre az ad okot, hogy a vízfolyásainkban egyre nagyobb mértékben terjedő idegenhonos rákfajok inváziója következtében egyre ritkábban lehet találkozni őshonos rákjainkkal, köztük a folyami rákkal. További bizakodásra adhat okot, hogy dr. Weiperth András kollégánk szerint 2019-ben a folyami ráknak ez már második észlelése volt a Morgó-patakban.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2019): Folyami rák (Astacus astacus) a börzsönyi Morgó-patakban. Halászat 112/4: 108.

A fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) ivadékainak észlelése a tiszasülyi kompátkelőnél

   2019. július 3-án a KÖTIVIZIG Regionális Laboratóriumának munkatársai a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségével közösen halmentést végeztek a tiszasülyi kompátkelő jobb parti hullámterében húzódó autóút melletti lefolyástalan csatornákban (47°23'7.51"É, 20°25'25.60"N), amelyek 2,4 km hosszan vezetnek az árvízvédelmi töltés aljától egészen a Tiszáig.
   A halászat során a töltéshez közelebb eső szakaszokon a ponty dominált a fiatal ivadékok között, de került elő lesőharcsa-, ezüstkárász-, réticsík- és busaivadék is. Ahogyan fokozatosan haladtunk a Tisza irányába a fehér busa gyakorisága egyre növekedett. A fehér busa hazai természetes szaporodását már 1973-ban feltételezték, mivel a Tisza alsó szakaszának kubikgödreiből nagyszámú 4-6 g-os ivadéka került elő.

Busaivadék a Tisza hullámteréből (Donkó Péter felvétele)

   Eredeti hazájában a folyók felső szakaszán ívik a busa, ahonnan a megtermékenyített ikrák a víz sodrásával jutnak el az alsóbb szakaszokra. A május második felétől június végéig tartó magas vízállás, az ezzel járó erősebb sodrás, valamint a magasabb vízhőmérséklet a Közép-Tiszán is kedvező feltételeket teremtett a fehér busa szaporodásához. Ezek alapján felmerült annak lehetősége, hogy az ívás ezen a folyószakaszon történt. Az azonban nem tisztázott, hogy az ikrázás a főmeder erősebb sodrású szakaszain vagy az árvizek alkalmával elöntött területeken zajlik-e, ugyanis a Tisza-tavon már többször észleltek ez utóbbira utaló jeleket is.

Sólyom Norbert, Kovács Pál

Hivatkozás: Sólyom N., Kovács P. (2019): A fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) ivadékainak észlelése a tiszasülyi kompátkelőnél. Halászat 112/4: 107.

Aranyhal (Carassius auratus) a Tisza-tóból

   2019 áprilisának első napjaiban egy szerencsés horgásznak olyan zsákmánya akadt a Tisza-tavon, amely erről a vízterületről eddig még nem került elő: egy aranyhal. Ennek kapcsán érdemes szót ejteni arról, hogy valójában mi is az aranyhal. A szakemberek véleménye megoszlik erről a kérdésről.

Aranyhal a Tisza-tóból (Elek Gyuláné felvétele)

   Egyesek szerint az aranyhal és az ezüstkárász a Carassius auratus fajon belül két alfajt képvisel. Ebből adódóan az előbbi tudományos neve Carassius auratus auratus, az utóbbié Carassius auratus gibelio. E vélemény mellett szólnak neves parazitológusunk, dr. Molnár Kálmán nyálkaspórás élősködőkre vonatkozó vizsgálatai, melyek faji azonosságot mutattak ki a két taxon között. Erről szóló társszerzős, angol nyelvű dolgozata Parazitológiai bizonyítékok az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) eredetéről címmel 2018-ban, a Pisces Hungarici 12. kötetében jelent meg. Mások viszont az aranyhalat és az ezüstkárászt két külön fajnak tartják, ezért az előbbi latin neve Carassius auratus, az utóbbié Carassius gibelio. Annak oka, hogy e rövid híradásban a Carassius auratus fajnév szerepel csupán az, hogy a halak nevezéktanával foglalkozó nemzetközi bizottság jelenleg ezt tekinti érvényesnek.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2019): Aranyhal (Carassius auratus) a Tisza-tóból Halászat 112/4: 107.

Madarak és fák napja a Jókai kertben - halakkal

   2019. május 11-én az adott időszakhoz képest kivételesen szép, meleg, napsütéses szombati napon került megrendezésre a Madarak és fák napja a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság központi irodájának kertjében. A mintegy 650-700 látogató, jobbára gyermekes családok, számos programlehetőség és látnivaló közül választhatott.

Gyermekek és szüleik egyaránt érdeklődtek a vízi élőlények iránt (Tóth Balázs felvétele)

   Az egyik sikeresnek bizonyuló látnivaló ebben az évben is a Magyar Haltani Társaság bemutatója volt, ahol az érdeklődők három akvárium segítségével ismerkedhettek meg néhány őshonos, illetve idegenhonos halfajjal. Minden korosztályban akadtak olyanok, akik 10 percet meghaladó időt szenteltek a három akváriumnak, s kérdésekben sem volt hiány. Különös figyelmet kapott a tarka géb és a vágódurbincs. Valószínűleg annak köszönhetően, hogy ezekkel a fajokkal ritkán találkozik a laikus szemlélődő. A legfiatalabbak körében rendkívüli sikere volt a külön edényben bemutatott márványráknak. Az idősebb korosztály is meglepődve hallgatta a faj terjedési és szaporodási sajátosságairól szóló érdekességeket.   Az egyik akváriumban bemutattuk az év halát, a vörösszárnyú keszeget is. A fajjal kapcsolatban az elmondottakon kívül írásos összefoglalóhoz is hozzájuthattak a komolyabb érdeklődők. A nap részben a szép időnek, részben az érdekes látnivalóknak köszönhetően sikeres volt, így méltán reménykedhetünk abban, hogy a jövő évi Madarak és fák napján ismét lehetőségünk lesz felhívni a figyelmet a halakra és a vízi élővilág jelentőségére.

Tóth Balázs

Hivatkozás: Tóth B. (2019): Madarak és fák napja a Jókai kertben - halakkal Halászat 111/3: 77.

A csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) további terjedése a Tisza vízrendszerében

   2019. március 30-án a Körösön, a békésszentandrási duzzasztó alvizén, a Ladányi-csatornában finomszerelékes horgászat során egy nagytestű géb akadt horogra. A halról készült kép alaposabb szemrevételezése során megállapítást nyert, hogy a képen lévő hal egy nászruhás csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus), ami a faj terjedésének egy újabb bizonyítéka.

Gyermekek és szüleik egyaránt érdeklődtek a vízi élőlények iránt (Orcsik Tibor felvétele)

   2018 őszén már előkerült a faj a Tiszának a Körös-torok feletti szakaszáról, így valószínűsíthető volt, hogy a Körösben is rövidesen meg fog jelenni. A faj gyors, folyóinkon felfelé történő terjedésére bizonyíték, hogy 2017 őszén a Körös alsó szakaszán elektromos kecével egyetlen mintavételi szakaszon sem sikerült megfogni. Az idei év tavaszán a folyóinkra jellemző tartósan magas vízállás valószínűleg segíteni fogja a további terjeszkedését, hiszen így a duzzasztók feletti szakaszokra is könnyedén feljuthat.

Orcsik Tibor, Sallai Zoltán

Hivatkozás: Orcsik T., Sallai Z. (2019): A csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) további terjedése a Tisza vízrendszerében. Halászat 111/3: 77.

Magyar bucó (Zingel zingel) és kősüllő (Sander volgensis) a Nyugati-főcsatornában

   A hazai tízlábú rákok felmérésébe a Nyugati-főcsatornát is bevontuk. 2018. október 29-én a tiszavasvári zsilip alvizén (Y820009; X295724) kezdtük el vontatni az elektromos kecénket. A zsákmány átvizsgálásnál egy fiatal magyar bucó (Zingel zingel) került elő. A magyar bucó mellett egy fiatal védett bolgár csík (Sabanejewia bulgarica), egy védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni) és egy kősüllő (Sander volgensis) is volt a kifogott halak között. Ez utóbbi faj egy lentebbi szakaszról, Tiszadobnál (Y811494; X294556) a Rejetanyánál is előkerült. Tudomásunk szerint a magyar bucónak és a kősüllőnek nincs eddig publikált előfordulási adata a víztérből, ezért új fajként írhatjuk le mindkettőt.

A Nyugati-főcsatornából kifogott magyar bucó (Sallai Zoltán felvétele)

Sallai Zoltán, Juhász Péter

Hivatkozás: Sallai Z., Juhász P. (2019): Magyar bucó (Zingel zingel) és kősüllő (Sander volgensis) a Nyugati-főcsatornában Halászat 111/3: 76.

Debreceni Hidrobiológus Fórum - 2019

MTA Debreceni Területi Bizottság (DAB) Székházában
2019. december 5-én 12 órakor kezdődik az idei hidrobiológus fórum,
amelyen a rendezők szívesen látnak minden érdeklődőt.

PROGRAM

Újabb nemkívánatos jövevényhalunk a sárga tüskésharcsa (Tachysurus fulvidraco)

   2019 májusának utolsó napjaiban ketten is beküldték a Magyar Haltani Társaság címére egy-egy Ipolyból fogott ismeretlen halnak a fotóját, érdeklődve a faj neve és fontosabb jellemzői iránt. Akvarisztikai szakértőnk véleménye alapján a halat a tüskésharcsák (Bagridae) családjába tartozó Bagroides melapterus faj képviselőjének gondoltuk, de Vági Balázs jelezte számunkra, hogy ő inkább a család egy másik fajának, Tachysurus fulvidraco- nak nézi. Alaposabban utánanézve a szakértőnkkel egyetértésben megköszöntük és elfogadtuk a helyesbítést, amelyhez Nagy Gábor kiegészítésként még azt is hozzáfűzte, hogy az alsó- bajorországi Dunában már nem is ritkák ezek a halak.

Az Ipolyból fogott tüskésharcsák

    Tekintsük át legfontosabb jellemzőit a sárga tüskésharcsának, melynek a neve angolul yellow catfish, németül Amur-Stachelwelse, a tudományos neve pedig magyarul kb. annyit jelent, hogy gyorsfarkú sárgasárkány:
   - alakja és mérete leginkább a törpeharcsákéhoz hasonló,
   - alsó állású száját nyolc bajuszszál veszi körbe: négy az alsó állkapcson, kettő a felső állkapocs két szélén, kettő pedig az orrnyílások mellett,
   - teste pikkelytelen, alapszíne sárgásbarna, nagy sötét foltokkal, melyek a farokúszó két lebenyén is végighúzódnak,
   - úszói szintén a törpeharcsákéra emlékeztetnek: zsírúszója van, a hát- és a mellúszók elején itt is szúrós tüske található, a farokúszó azonban, ellentétben a törpeharcsákéval, mélyen bemetszett.
   Eredetileg Délkelet-Ázsiában honos, Vietnamtól kezdve Laoszon, Kínán és Koreán át az Amur vízrendszeréig, álló- és folyóvizekben egyaránt előfordul. Akváriumi tartásához 16-25 fokos vizet javasolnak, ám úgy tűnik, ennél lényegesen alacsonyabb hőmérsékletet is elvisel. Az ikrát a mederfenékbe telepszerűen ásott lyukakba rakják, amelyeket a hímek őriznek, ebből következően igencsak szapora lehet. Nem tudjuk, hogy mikor és hogyan került Európába, de Németországban 2018-ban már jelentős állományát észlelték. Elképzelhető, hogy Magyarországra is a Dunán érkezett, és innen úszott fel az Ipolyba, de az is lehet, hogy közvetlenül az Ipolyba jutott be egy melegebb vizű befolyó vizével. A faj hazai terjedésének tisztázása érdekében köszönettel vesszük, ha a továbbiakban előkerülő példányok fényképeit és lelőhelyi adatait beküldik társaságunk e-mail címére: haltanitarsasag@gmail.com.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2019): Újabb nemkívánatos jövevényhalunk a sárga tüskésharcsa (Tachysurus fulvidraco). Halászat 111/3: 76.

Beszélgetés az ÉV HALA választásról a Duna Televízióban

   Október második felében megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról. Akciónkat a média jelentős érdeklődése kísérte, ennek köszönhetően a leadott szavazatok száma már meghaladta a 7800-at. Az eredmény főként az elektronikus médiumok híradásainak köszönhető, de a jelöltekről és a szavazásról számos rádió és néhány tévé, köztük a Duna Televízió is beszámolt. A stúdióbeszélgetésben kommunikációs megbízottunk, dr. Weiperth András képviselte a Magyar Haltani Társaságot. A riport ide kattintva tekinthető meg.

Várjuk a további szavazatokat!

Helyzetjelentés a Tisza-vidék lápipóc-állományairól

Az ország keleti részében élő fokozottan védett lápipóc-állományokat egyre nagyobb mértékben veszélyezteti az idegenhonos amurgéb állományának terjedése
   A lápi póc (Umbra krameri) a Duna és a Dnyeszter vízrendszerének őshonos faja, hazánk halfaunájának fokozottan védett tagja. Élőhelyét a vízi növényzettel gazdagon benőtt, tiszta vizű mocsarak, lápok, kisvízfolyások és csatornák alkotják. Élőhelye a 19. századi vízszabályozási munkálatokat megelőzően meglehetősen nagy kiterjedésű volt, a Kárpát-medence bővelkedett a mocsaras-lápos élőhelyekben. A munkálatokat követően nagymértékben lecsökkent a vízzel borított területek mérete, ami maga után vonta a hazai lápi póc állományának is a csökkenését. A faj fennmaradó állományai ún. másodlagos élőhelyeken (pl. öntözőcsatornák) találták meg életfeltételeiket. Napjainkban élőhelyének fokozatos elvesztése mellett további tényezők is veszélyeztetik a lápi pócot. Ezen kisvízfolyások, csatornák vízjárása meglehetősen szélsőséges, sokszor ki is száradhatnak, ami az ott élő állomány pusztulásához vezethet. További problémát jelent a vizek kémiai szennyezése és az ember környezetre gyakorolt hatása. Az intenzív mezőgazdálkodás, a szennyvízbevezetés, valamint az illegális hulladékelhelyezés a faj élőhelyének romlását idézi elő. Végül, de nem utolsó sorban említést kell tennünk a hazai vizek "új lakóiról", az idegen eredetű (adventív), tömeges elterjedésű halfajokról. Közülük is a legnagyobb problémát az alvógébfélék (Odontobutidae) családjába tartozó amurgéb (Perccottus glenii) okozza. Ezen távol-keleti faj sikeressége több dologban rejlik: a lápi póchoz képest gyorsabban és nagyobbra képes nőni, egy évben akár többször is szaporodhat, agresszív magatartásának következtében pedig a táplálkozás során vetélytársává, sőt akár ragadozójává is válhat a fajnak. Ezen információk ismeretében nem is meglepő, hogy azokon az élőhelyeken, ahol az amurgéb megjelenik, rövid időn belül a lápi póc eltűnését tapasztalhatjuk.

A lápi póc (felül) és az amurgéb együttes jelenléte figyelhető meg a Borsodi-síkon folyó Hejőben is (Somogyi Dóra felvétele)

  A Tisza vízgyűjtőjén élő állományokkal kapcsolatos legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy a lápi póc teljes mértékben eltűnt a Felső-Tisza vidékéről, állományának nagymértékű csökkenése tapasztalható a Bodrogközben és a Tápió mentén. A Borsodi-síkon a lápi póc és az amurgéb együttes előfordulása figyelhető meg, azonban csak idő kérdése, hogy az amurgéb diadalt arathasson. A Tisza vízgyűjtőjének legnagyobb és legstabilabb pócállománya a Bihari-síkon található. Azonban a korábbiakban említett veszélyeztető tényezők ebben a régióban is erőteljesen érzékeltetik hatásukat. Sajnálatos módon az amurgéb gyarmatosítása ezen vízfolyásokban is kezdetét vette, így az elkövetkezendő években radikális változásokkal számolhatunk a Bihari-sík esetében is.

Somogyi Dóra

Természetfilm a Tisza-tóról

   A nemzetközileg is elismert természetfilmes, Szendőfi Balázs több mint egy évi rendszeres munkával csodálatos természetfilmet készített a Tisza-tóról. A négyrészes alkotás címe A szőke tó, alcíme A Tisza-tó hat évszaka. A szőke jelző nyilvánvalóan a Tiszára utal, az évszakok számát pedig az a vízszintemelés, illetve vízszintcsökkentés növeli négyről hatra, amely a tavaszt és az őszt egyaránt két-két, merőben eltérő időszakra osztja. Ennek a filmnek a bemutatójára került sor szeptember 23-án Tiszafüreden, a Kovács Pál Művelődési Központban.

  A Hegedüs Gábor ügyvezető igazgató úr ötlete és kezdeményezése alapján készült alkotáshoz igen komoly szakmai és technikai segítséget nyújtottak a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. munkatársai. A Tisza-tó élővilágát és az élőlények sokoldalú kapcsolatait 110 percen át bemutató film látványos felvételei újabb és újabb ámulatba ejtették a közönséget. A belépődíj nélküli nyilvános vetítésén részt vevő mintegy száz érdeklődő az utolsó filmkocka után nagy tapssal köszöntötte a jelen lévő alkotót.

  A szőke tó első részét bárki ingyenesen megtekintheti az alábbi linken:

(Forrás: a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. honlapja.)

Jelzőrák (Pacifastacus leniusculus, Dana 1852) észlelése a Lajtában

   Makroszkopikus vízi gerinctelenek gyűjtése során, 2018. október 21-én egy adult hím jelzőrákot sikerült kifognom a Lajta mosonmagyaróvári szakaszán (GPS: 47.878371; 17.280432). A kifogott egyed, amelynek azonosításában Weiperth András volt segítségemre, szokatlanul nagy volt, olló nélküli testhossza elérte a 145 millimétert. A Lajta és vízgyűjtője nagyrészt Ausztriában található, Magyarországra Mosonmagyaróvár közelében lép be, és a város területén torkollik a Mosoni-Dunába. A kifogott példány mellett a horgászok által fogott számos példány igazolja a faj stabil jelenlétét a Lajta magyarországi szakaszán, mely egyben az észak-amerikai eredetű inváziós jelzőrák új terjedési útvonala hazánkban.

Jelzőrák az Lajta mosonmagyaróvári szakaszáról (Liziczai Márk felvétele)

  Magyarországon a jelzőrák első példányait a 90-es évek második felében találták meg Kőszeg alatt a Gyöngyös-patakban, és az ezt követő évtizedekben is főleg a nyugat-magyarországi területeken kerültek elő egyedei. Az utóbbi években Weiperth András és Sebestyén Adrienn által megkezdett intenzív kutatásoknak köszönhetően mára a Dráva, a Mura és a Rába, illetve a Duna hazai felső szakaszán is igazolták a faj jelenlétét és terjedését.
    A jelzőrák hazai terjedése rendkívül aggasztó, mivel aktívan terjeszti a rákpestisnek (Aphanomyces astaci) nevezett gombabetegséget, ami hatalmas mortalitási rátával bír az őshonos tízlábúrákokra nézve. Őshonos és védett rákjaink (kövi rák, folyami rák, kecskerák) erősen meggyengült állományait sajnos könnyűszerrel kiszoríthatja ez a jobb tűrőképességű és szaporább észak-amerikai faj. Nagy egyedsűrűségű állományainak a járatrendszerei pedig a folyók partfalaiban, árvízvédelmi töltéseiben is jelentős károkat okozhatnak.

Liziczai Márk

Hivatkozás: Liziczai M. (2019): Jelzőrák (Pacifastacus leniusculus, Dana 1852) észlelése a Lajtában Halászat 112/2: 50.

Balkáni csík (Sabanejewia balcanica) és kövicsík (Barbatula barbatula) a Túrból

   A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a "Túr folyó mentén fekvő romániai és magyarországi védett területek közös természetvédelmi kezelése és bemutató infrastruktúrájának fejlesztése" című, ROHU-79 azonosítószámú projektjének keretében a vízi makrogerinctelen szervezetekről és a halfauna összetételéről gyűjtöttünk adatokat a Túr hazai felső szakaszán.

A Túrból Garbolcnál megkerült balkáni csík (Sallai Zoltán felvétele)


Kövicsík a Túrból (Sallai Zoltán felvétele)

    A Hármashatár közelében lévő mintaszelvényt 2018. október 11-én kerestük fel. Garbolc külterületén, a Nagy-erdő melletti földút hídjánál lévő fenékküszöb alatti sóderes aljzaton (Y935932; X297426) a vízi makrogerinctelen szervezetek gyűjtése során egy fiatal balkáni csík akadt a kaparóhálónkba. Az egyedet a fotózást követően szabadon engedtük. A halfaunisztikai vizsgálatot csónakból végeztük, de az alacsony vízállás miatt a fenékküszöböt (Y935984; X297369) nem tudtuk megközelíteni, ezért mellescsizmában, vízben gázolva halásztuk meg. Nagy meglepetést okozott, mikor a köveken átbukó vízből egy adult kövicsíkot is sikerült fognunk. Az egyedről szintén fotót készítettünk, majd szabadon engedtük. Mindkét faj új előfordulásnak számít a Túr hazai szakaszán.

Sallai Zoltán, Juhász Péter, Vajda Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z., Juhász P. (2019): Balkáni csík (Sabanejewia balcanica) és kövicsík (Barbatula barbatula) a Túrból. Halászat 112/2: 50.

Feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) a kősüllő (Sander volgensis) gyomrából

   A Nagykunsági-főcsatorna abádszalóki részén horgászva 2018. november 2-án egy 30 centis és 40 dekás kősüllőt is sikerült fognunk, melynek a gyomrából egy kb. 9 centis feketeszájú géb került elő.

Ennek a kősüllőnek a gyomrából került elő a feketeszájú géb (Nyeste Krisztián felvétele)

  A kősüllőivadék kezdetben planktonszervezetekkel, majd fenéklakó gerinctelenekkel táplálkozik. Kifejlett példányai folyamatosan áttérnek halfogyasztásra, ám étrendjében, ellentétben a közeli rokon süllővel, továbbra is fontos szerepet töltenek be a makrogerinctelenek.
    Több tanulmány beszámolt arról, hogy a ragadozóhalak, köztük elsősorban a süllő és a menyhal táplálkozásában fontos szerepet tölthetnek be a gébfélék. A kősüllő gébfogyasztásáról azonban csak elvétve találtunk utalásokat a szakirodalomban, ezért is adjuk közre tapasztalatunkat.
    A feketeszájú géb a Közép-Tisza vidékéhez tartozó Nagykunsági-főcsatornából 2017 nyarán került elő először. A 2018-ban végzett faunisztikai vizsgálatok bebizonyították, hogy a faj gyorsan elterjedt a csatorna teljes hosszán, egyes szakaszain pedig a legdominánsabb fenéklakó fajjá vált. Úgy tűnik, hogy a feketeszájú géb viszonylag rövid idő alatt az azonos élettérben élő őshonos ragadozóhalak étrendjébe is bekerült. Feltételezzük ugyanis, hogy ha a kisebb szájú, s halakat ritkábban fogyasztó kősüllő esetén előfordul a gébfogyasztás, akkor az a kifejezetten halevő süllő esetén is valószínűsíthető. Az inváziós gébfélék térnyerése számos őshonos bentikus faunelem számára negatív következményekkel jár, ragadozóhalaink számára azonban akár előnyös is lehet. Mindezek eldöntése azonban több fajra és egyedre kiterjedő további vizsgálatot igényel

Nyeste Krisztián, Somogyi Dóra

Hivatkozás: Nyeste K., Somogyi D. (2019): Feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) a kősüllő (Sander volgensis) gyomrából. Halászat 112/2: 51.

Bolgár csík (Sabanejewia bulgarica) és kősüllő (Sander volgensis) a Keleti-főcsatornából

   A Keleti-főcsatorna a Tiszából kapja vizét, ezért nem ritkán előfordul, hogy a főcsatornában érdeklődésre számot tartó, halfaunisztikai ritkaságok jelennek meg. A hazai tízlábú rákok felmérése kapcsán akkumulátoros gépről üzemelő elektromos kecével 2018. október 1-jén kezdtük meg a halászatot a tiszavasvári halastó mellett, a híd alatt (Y822442; X289633). Nagy örömöt okozott, mikor a kece tartalmának kiürítésénél három bolgár csík került a szemünk elé.

A Keleti-főcsatornából fogott bolgár csík (Sallai Zoltán felvétele)

    Ezeken kívül Hajdúböszörménynél, a hajdúnánási határ közelében lévő mintaszakaszon (Y825567; X273301) is sikerült fognunk egy példányt. Az előkerült egyedek mind 5-6 cm körüliek voltak, ami alapján valószínűsíthető, hogy a fajnak egy kisebb önfenntartó állománya él a főcsatorna felső szakaszán. Balmazújvárosnál, a főcsatorna Virágos-kút melletti szakaszán (Y824746; X257636) a zsákmányban egy fiatal kősüllőt is találtunk. Tudomásunk szerint mindkét faj újnak számít a korábbi fajlistákhoz képest. Megjegyezzük továbbá, hogy szintén Tiszavasvárinál, a zsilip alvizén (Y820353; X295312) két fokozottan védett magyar bucót (Zingel zingel) és egy védett selymes durbincsot (Gymnocephalus schraetser) is sikerült fognunk. Legújabb kistermetű gébünket, a kaukázusi törpegébet (Knipowitschia caucasica) Hajdúböszörmény és Berettyóújfalu között 7 mintaszakaszon találtuk meg.

Sallai Zoltán, Juhász Péter, Vajda Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z., Juhász P. (2019): Bolgár csík (Sabanejewia bulgarica) és kősüllő (Sander volgensis) a Keleti-főcsatornából. Halászat 112/2: 51.

Emlékezés Vutskits Györgyre (1858-1929), halfaunánk jeles kutatójára

Előadás, könyvbemutató és emléktábla-avatás Keszthelyen

   A keszthelyi katolikus főgimnázium egykori tanárát, a 90 éve elhunyt Vutskits Györgyöt méltán nevezhetjük a hazai ichtiológia egyik legkiemelkedőbb alakjának. Tudományos felkészültségét bizonyítja, hogy bár nem volt sem hivatásos kutató, sem egyetemi oktató, középiskolai tanárként is ő kapott megbízást a millennium alkalmából készülő nagyszabású mű, A Magyar Birodalom állatvilága - Fauna Regni Hungariae halakkal foglalkozó fejezetének a megírására. Születésének 160. évfordulója alkalmából - 2018. november 16-án - a most Vajda János Gimnáziumnak nevezett jogutód intézményben ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a kiváló tudóstanárról.

A felavatott és megkoszorúzott emléktábla (Sallai Zoltán felvétele)

    Sallai Zoltán, a Magyar Haltani Társaság elnökségi tagja egy ppt-előadásban mutatta be Vutskits György életét és munkásságát. Prezentációjában a kutatópedagógus életútjának ismertetése mellett szólt röviden legjelentősebb haltani műveiről is. Említésre került A halakról általánosan és a Balaton halfajairól különösen (1892), A Magyar Birodalom halrajzi vázlata (1902), a Faunakatalógus ([1902] 1918), valamint A magyar halászat szakirodalma (1916) címmel megjelent bibliográfia.
    Az évfordulóra az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztályának kezdeményezésére az Agroinform Kiadó összegyűjtötte és digitalizálta a jeles haltani kutató valamennyi nyomtatásban megjelent kisebb-nagyobb dolgozatát. A teljes életművet Vutskits György a Balaton tudósa címmel egyetlen kötetben jelenteti meg, melynek terjedelme beszerkesztve is meghaladja a 850 oldalt. Az emléknap programjának fontos mozzanataként került sor az emléktábla felavatására és megkoszorúzására. A domborművet is hordozó márványtábla annak az épületnek a falára került, amelyben Vutskits tanár úr több mint három évtizeden át oktatta és nevelte diákjait a természet megismerésére és szeretetére. Az oktatás és a kutatás terén egyaránt megmutatkozó szerénysége, alapossága, türelme, szorgalma és elhivatottsága mindannyiunk számára példaértékű lehet.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2019): Emlékezés Vutskits Györgyre (1858-1929), halfaunánk jeles kutatójára. Halászat 112/1: 13.

A csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) megjelenése a Tiszában

   Egy akkumulátoros gépről üzemelő elektromos kecével a hazai tízlábú rákok felmérését végeztük Csongrád és a déli országhatár között 2018. november 15-én.

A Csongrádnál begyűjtött csupasztorkú géb (Sallai Zoltán felvétele)

    Első mintavételi szakaszunk közvetlenül a Körös torkolata felett volt. A 320 méteres mintaszakaszunk végén (Y737102; X153149) húztuk fel a kecénket, melyben egy adult csupasztorkú gébet találtunk. Innen lefelé szinte kivétel nélkül végig jelen volt a mintáinkban, egyre növekvő egyedszámban. Algyőnél (Y742456; X107298) már több tíz egyedet fogtunk. A legalsó mintaszakaszunk Szeged alatt volt (Y733155; X96642), ahol szintén megtaláltuk. Mellette az Algyőtől délre lévő Tisza-szakaszon szintén egyre növekvő egyedszámban került kézre a kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) is, melynek tiszai jelenlétét korábban már horgászok jelezték Szegedről.
    Ezek alapján biztosra vehető, hogy a két terjedőben lévő gébfaj a szerbiai Tisza-szakaszon is előfordul, és felfelé irányuló további terjeszkedésükre számíthatunk, mely alól vélhetően a mellékfolyók sem fognak mentesülni.

Sallai Zoltán, Juhász Péter, Vajda Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z., Juhász P., Vajda Z. (2019): A csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) megjelenése a Tiszában Halászat 112/1: 13.

Fürge cselle (Phoxinus phoxinus) a pápai Horgas-érben

   A Horgas-ér, amely a karsztvízszint emelkedésének köszönhetően 2011-ben újjáéledt Tapolca patak vizét szállítja a Kis-Sédbe, viszonylag gyorsan benépesült halakkal. A vízfolyásból 2012 májusától 2013 decemberéig 13 fajt sikerült kimutatnom, melyeket a Halászat 2014. évi 107/2. számában ismertettem.

A fogott fürge csellék egyike (Koller László felvétele)

   A halfauna változásait azóta is figyelemmel kísérem, és arról győződhettem meg, hogy a vízfolyás megfelelő élőhelyet biztosít a bodorkának (Rutilus rutilus), a szélhajtó küsznek (Alburnus alburnus) és a fejes domolykónak (Sqalius cephalus). A feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) is elszaporodott, de úgy tűnik, hogy a folyami géb (Neogobius fluviatilis) rovására. Az ezüstkárász (Carassius gibelio) és a gyöngyös razbóra (Pseudorasbora parva) viszont szerencsére eltűnt, s örömmel állapíthattam meg, hogy a védett fenékjáró küllőnek (Gobio gobio) és nyúldomolykónak (Leucuscus leuciscus) stabil állománya alakult ki.
   A közelmúltban, 2018. október 27-én újabb öröm ért, a kéttornyúlaki közúti hídnál (földrajzi koordinátái: 47°18'17.79"É, 17°27'11.74"K) egy, a Horgas-érben eddig nem észlelt halfajt sikerült kimutatnom: két fürge csellét (Phoxinus phoxinus) fogtam a patakból. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy a vízfolyás jövője kétséges. Ugyanis ha a tapolcafői források vizét a Pápai-Bakony-érbe vezetik, a Horgas-ér vízutánpótlása teljesen megszűnhet.

Koller László

Hivatkozás: Koller L. (2019): Fürge cselle (Phoxinus phoxinus) a pápai horgas-érben. Halászat 112/1: 14.

Kipusztult a szúnyogirtó fogasponty (Gambusia holbrooki) a Zagyvából?

   A szúnyogirtó fogaspontynak a múlt században csak termálvízi populációi éltek Magyarországon, 2014-ben azonban a Zagyva szolnoki szakaszán is fogtunk két példányt. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítottunk ennek, mert termálvizet nem vezetnek itt a folyóba, ezért valószínűtlennek tartottuk, hogy ezek a melegigényes halak túléljék a telet. Ám meglepetésünkre 2015-ben és 2016-ban egyre növekvő állományát észleltük a folyószakaszon.

Az enyhén áradó Zagyva Szolnoknál (Harka Ákos felvétele)

   2017 elején azonban a korábbi teleknél lényegesen hidegebb időjárás köszöntött be, ezért kíváncsian vártuk, hogy a fogaspontyok túlélték-e. Nos, úgy tűnik, hogy nem, ugyanis sem a 2017-es, sem a 2018-as mintavételek során nem került elő egyetlen példányuk sem. Ez ugyan még nem bizonyosság arra, hogy a faj kipusztult, de figyelembe véve, hogy 2014 és 2016 között milyen gyors volt az állomány növekedése, igencsak valószínűnek tűnik.
   A populáció eltűnéséhez a szokatlanul hideg tél, az átlagosnál alacsonyabb vízszint és a több mint 3 hétig tartó jégborítás mellett az is hozzájárulhatott, hogy a halak élőhelyeként szolgáló partszegélyben nincsenek olyan gödrök, amelyek plusz 4 fokos vize menedéket jelentett volna számukra. A szúnyogirtó fogasponty idegenhonos faj, eltűnése a folyószakasz halközösségének értékét nem csökkenti. Visszatelepítésére tehát nincs szükség, sőt büntetendő cselekmény lenne. Vizeink felmelegedésével azonban számítani lehet terjedésére.

Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2019): Kipusztult a szúnyogirtó fogasponty (Gambusia holbrooki) a Zagyvából? Halászat 112/1: 14.

Garda (Pelecus cultratus) és paduc (Chondrostoma nasus) a Nyugati-főcsatornából

   2018. október 7-én a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) keretében a Nyugati-főcsatorna több szakaszán végeztünk halfaunisztikai vizsgálatot. A vízfolyás felső, tiszavasvári szakaszán (EOV X: 295538 EOV Y: 819951) a garda (Pelecus cultratus) és a paduc (Chondrostoma nasus) egy-egy adult egyedét fogtuk.

A garda (Pelecus cultratus) egy adult példánya (Halasi-Kovács Béla felvétele)

   Az említett fajok jelenléte a tiszalöki Tisza-szakaszon, valamint a Keleti-főcsatornából is ismert, azonban előfordulásukról az utóbbiból kiágazó Nyugati-főcsatornából nem volt tudomásunk. A mesterségesen létesült alföldi csatornák vizsgálatai azt jelezték, hogy a keresztzárások gyorsabb folyású alvízi szakaszán az áramlást kedvelő faunaelemek rendszeresen előfordulnak. Ezek alapján megállapítható, hogy az azokat tápláló természetes vízfolyásokból az áradások következtében számos halfaj egyede sodródik le, és a reofil halak az ilyen gyorsfolyású szakaszokon megfelelő élőhelyet találhatnak. Így ezek a mesterséges csatornák nemcsak az öntözési funkció tekintetében, hanem halélőhelyként is fontos szerepet töltenek be. Kérdéses ugyanakkor az, hogy az említett fajok e vízfolyásokban önfenntartó populációkat alkotnak-e, vagy csak elszórtan fordul elő néhány példányuk.

Halasi-Kovács Béla, Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Nyeste K.(2018): Garda (Pelecus cultratus) és paduc (Chondrostoma nasus) a Nyugati-főcsatornából. Halászat 111/4: 123.

Újabb magyar bucó (Zingel zingel) a Zagyva középső szakaszáról

   Bő évtizede annak, hogy a Zagyva középső, Jászberény és Jásztelek közötti szakaszáról - sok évtizedes kihagyást követően - magyar bucót sikerült fogni. Fokozottan védett halunk 2007. évi megjelenéséről a Halászat 2008. évi 2. számában Szepesi Zsolt és Harka Ákos adott hírt. Az örömteli eseményt a víz oxigéntartalmának növekedésével magyarázták a szerzők, ugyanis 1991 és 2005 között az oldott oxigén mennyisége 8-ról 10,5 mg/l-re emelkedett a folyóban. Az észlelések alapján azt is valószínűsítették, hogy a fajnak egy kisebb populációja él itt, ám újabb fogásokról mindeddig nem tudtunk.

A Sári János által fogott magyar bucó

   A közelmúltban azonban az Országos Parti Pergető Bajnokság döntőjén részt vevő Sári János versenyhorgásztól üzenet érkezett társaságunk Facebook-oldalára. Ebben arról értesített, hogy a Zagyva Jászberény és Jásztelek közötti szakaszán 2018. szeptember 8-án megtartott versenyen egy gyönyörű magyar bucót sikerült fognia, amelyről az egyik versenybíró fényképet is készített. Sajnos pontos méretet nem tudott közölni róla, mert arra törekedett, hogy a halat mielőbb visszaengedje a folyóba. Futott még egy kósza hír a versenyen, hogy talán más is fogott magyar bucót, de informátorunk azt nem látta, és fotó sem készült róla. Ettől függetlenül a mellékelt fénykép önmagában is megerősíti, hogy a Zagyva középső szakaszán egy stabil kis populációja él a fajnak.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2018): Újabb magyar bucó (Zingel zingel) a Zagyva középső szakaszáról. Halászat 111/4: 123.

Paduc (Chondrostoma nasus) és márna (Barbus barbus) a Tisza-tó abádszalóki medencéjéből

   A kiskörei duzzasztómű 1973-as üzembe lépése óta a felvízi Tisza-szakaszon lecsökkent az áramláskedvelő faunaelemek aránya a duzzasztást megelőző időszakokhoz képest. Az áradásoknak, valamint a 2014-ben megépült hallépcsőnek köszönhetően azonban szórványos előfordulási adata számos reofil faunelemünknek ismert a folyóból, ám az elsősorban állóvízi élőhelyekben bővelkedő tározótérből ennél is ritkábban kerülnek elő.

Fiatal paduc a Tisza-tó abádszalóki medencéjéből (Nyeste Krisztián felvétele)

   2018. június 15-én egy Hans Grassl IG 200/B típusú elektromos halászgéppel végeztünk faunisztikai vizsgálatot a Tisza-tó abádszalóki medencéjének part menti kövezése mentén (koordinátái: N47°28'31.3", E20°33'42.4"), mely során a paduc (Chondrostoma nasus) egy, valamint a márna (Barbus barbus) két, tenyérnyi egyedét azonosítottuk. Az említett reofil halfajoknak mindeddig tudomásunk szerint nem volt publikált előfordulási adata a Tisza-tó tározóteréből. Habár a korábbi évek faunisztikai vizsgálatai, valamint a horgászfogások alapján évente egy-két példány előkerüléséről van információnk, ezek mindegyike a duzzasztott Tisza folyóból származik.
   Mintavételi helyszínünk közvetlen közelében található a Nagykunsági-főcsatorna kezdeti zsilipje, mely irányába az abádszalóki medence felől folyamatos a vízáramlás a vegetációs periódus során. Eredményeink alapján úgy tűnik, hogy az áradások során, valamint a hallépcsőnek köszönhetően a felvízre jutó áramláskedvelő fajok egy része a tározótér sodrottabb élőhelyeire is eljuthat.

Nyeste Krisztián, Gyöngy Martina

Hivatkozás: Nyeste K., Gyöngy M. (2018): Paduc (Chondrostoma nasus) és márna (Barbus barbus) a Tisza-tó abádszalóki medencéjéből. Halászat 111/4: 122.

Terjed a Tiszában a leánykoncér (Rutilus virgo)

   Az egyedenként 10 000 Ft természetvédelmi értékű leánykoncér a Duna vízrendszerének endemikus hala. Régebben nálunk inkább csak a Dunából, a Rábából és a Drávából fogták, de egy kisebb állománya ismert volt Magyarország északkeleti részén, a Vásárosnamény feletti Tisza-szakaszon és a Túrban is. Később a szlovák határnál a Bodrogból is előkerült egy példány, amely valószínűleg a Latorcában megerősödött populációból érkezett, majd a Tisza lejjebb eső szakaszairól is előkerült.

A Szolnokon fogott leánykoncér (Jakab Tamás felvétele)

   Előbb Vásárosnamény és Záhony között észlelték, majd a Záhony és Tokaj közötti szakasz három pontján. Ezektől délre sokáig ismeretlen volt a faj, ám 2016-ban Sallai Zoltán már a Tisza-tó alatt, Tiszaroffnál is fogott egy példányt. A terjedés újabb bizonyítéka 2018. július 12-én került elő, mikor is Veres Dániel a Tisza szolnoki szakaszán fogott egy körülbelül 30 centis, 60-80 dekásra becsült leánykoncért. A halról fénykép is készült, melyet megerősítés céljából megküldött a haltani társaság Facebook-oldala szerkesztőinek. Íme, egy újabb példa arra, hogy milyen segítséget nyújthatnak horgászaink halfaunánk aktuális állapotának feltárásához.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2018): Terjed a Tiszában a leánykoncér (Rutilus virgo). Halászat 111/4: 122.

Cifrarákot (Orconectes limosus) evő balinok (Leuciscus aspius) a Nagykunsági-főcsatornából

   A Nagykunsági-főcsatorna abádszalóki részén május-június során három, 40-60 cm hosszú, 1-2,6 kg közötti tömegű balint sikerült fognunk. Boncoláskor a halak gyomrában viszonylag jó állapotban lévő, kb. 10-12 centiméteres cifrarákok maradványait találtuk, melyeket a potrohfedő vöröses sávozottsága alapján azonosítottunk. A rákok mellett más táplálékmaradványok egyik esetben sem voltak.

A rákevő balinok egyike (Nyeste Krisztián felvétele)

   A balinivadék kezdetben planktonszervezetekkel táplálkozik, majd áttér a makrogerinctelenekre (rovarok, kisebb rákok, apró kagylók). A második évtől kezdve azonban már kizárólagos halfogyasztónak tartják, táplálékát a nyílt víz kistestű halai, többnyire küszök (Alburnus alburnus) alkotják. Testméretük alapján az általunk fogott balinok körülbelül 5-10 évesek lehettek, ezért okozott meglepetést a gyomrukban talált, bentikus életmódot folytató cifrarák. Tudomásunk szerint hasonló esetet eddig még nem írtak le, ezért adjuk közre.
   Az inváziós cifrarák egyre több vizes élőhelyet hódít meg. Megfigyeléseink szerint a Nagykunsági-főcsatorna kezdeti szakaszán viszonylag nagy számban van jelen, 1x1 méteres csalihalfogó hálóval is könnyedén fogható. A rákevés a balinok körében előnyös lehet a halfogyasztással szemben, ugyanis kisebb energiabefektetés árán jutnak táplálékhoz. Emellett ez a folyamat szerepet játszhat a sokfelé túlszaporodott cifrarák visszaszorításában is. Annak megválaszolása azonban, hogy ez az ökológiai kapcsolat általánossá válik-e a balinok körében, további, több egyedre és élőhelyre kiterjedő vizsgálatot igényel.

Nyeste Krisztián, Gyöngy Martina

Hivatkozás: Nyeste K., Gyöngy M. (2018): Cifrarákot (Orconectes limosus) evő balinok (Leuciscus aspius) a Nagykunsági-főcsatornából. Halászat 111/3: 90.

A feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) első észlelése a Balatonban

   A feketeszájú vagy más néven kerekfejű géb hazai előfordulását 2001-ben igazolták a Duna gödi szakszán, és azóta számos magyarországi víztestben (pl. Dráva, Ipoly, Tisza) megtalálták, terjedését dokumentálták. A faj a folyók főága mellett sikeresen hódította meg a mellékágakat, valamint a befolyókat. A feketeszájú gébet eddig nem mutatták ki sem a Balaton vízgyűjtőjén sem a Sió felső szakaszán, és a hazai kutatók jelentős része abban reménykedett, hogy a faj csak lassan jut el a Balatonig.

A Balatonból fogott feketeszájú géb (Weiperth András felvétele)

   2015 és 2017 között három évszakban - tavasszal, nyáron és ősszel - a tízlábú rákok kutatása céljából csalizott rákvarsákkal végeztem gyűjtéseket a Balaton vízgyűjtőjén, valamint a Sió-csatorna zsilip alatti, Siófok belterületére eső szakaszán. Hároméves munkám során összesen 25 halfaj és három rákfaj (cifrarák, kecskerák, márványrák) egyedeit sikerült megfognom. A 2017-es őszi mintavétel alkalmával Siófok belterületén (46°54'9.80"É 18° 2'58.65"K) két adult, a siófoki móló mély vizéből (46°54'42.06"É, 18° 2'31.00"K) pedig egy újabb, ugyancsak adult feketeszájú géb is előkerült a varsákból. Ezt követően DEKA 3000 Lord típusú elektromos kutatói halászgéppel is átvizsgáltam a helyszínt, és a Balatoni móló kövezésén további egy, míg a Sióban további két adult feketeszájú gébet sikerült begyűjtenem. A fiatal, 0+ korosztályú gébek között kizárólag folyami és tarka gébek voltak, egynyaras feketeszájú géb nem került elő.
   A horgászoktól azt az információt kaptam, hogy a gébek nagyobb példányai kedvelt csalihalak. Sajnos ezeket olykor más vízterületekről hozzák magukkal, és ennek a feketeszájú géb balatoni megjelenésében is szerepe lehet. A faj elterjedése jelenleg lokálisnak tűnik, de a tó partvonalát védő mesterséges kövezések, valamint a kőszórásos mólók segíthetik a faj terjedését és tartós megtelepedését.

Weiperth András

Hivatkozás: Weiperth A. (2018): A feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) első észlelése a Balatonban. Halászat 111/3: 89.

Homoki küllő (Romanogobio kesslerii) a Sebes-Körös hazai szakaszáról

   2012. szeptember 15-én a Sebes-Körös körösladányi szakaszán lévő hallépcső haltani vizsgálata során a duzzasztómű alvizén (EOV X: 183797; EOV Y: 807050) a homoki küllő (Romanogobio kesslerii) egy adult példányát azonosítottuk.

A körösladányi halcsatorna alsó szakasza, ahonnan a homoki küllő előkerült (Halasi-Kovács Béla felvétele)

   A homoki küllő Románia területén a Körös mindhárom ágából ismert, de a vízrendszer hazai részén mindeddig csak 1994-ben tapasztalták jelenlétét a Fekete-Körös sarkadi szakaszán, a Sebes-Körös magyarországi részéről pedig eddig nem volt adata. A homoki küllő a Duna vízgyűjtőjének ritka és védett bennszülött halfaja. Újabb előfordulása mind ökológiai, mind természetvédelmi szempontból örvendetes, mivel az áramláskedvelő, az élőhelyi adottságokra kifejezetten érzékeny faj csak vízfolyásaink egy szűk részében alkot stabil populációkat. Azt ugyanakkor csak további vizsgálatok dönthetik el, hogy az előkerült példány a Sebes-Körösben egy szigetszerű populáció létrejöttét indikálja, vagy csak egy áradással lesodródó egyedről van szó, amely a halcsatorna alvizén megfelelő élőhelyi adottságokat talált magának.

Halasi-Kovács Béla, Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Nyeste K. (2018): Homoki küllő (Romanogobio kesslerii) a Sebes-Körös hazai szakaszáról. Halászat 111/3: 89.

A folyami géb (Neogobius fluviatilis), a feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) és a cifrarák (Faxonius limosus) terjedése az Ipolyban

   Az Ipoly magyar-szlovák közös szakaszán számos idegenhonos faj jelent meg az elmúlt évtizedben. A folyami géb megjelenését 2005-ben, a feketeszájú vagy más néven kerekfejű géb előfordulását 2009-ben, míg az észak-amerikai eredetű cifrarák (Faxonius (Orconectes) limosus) első példányait 2008 őszén gyűjtötték először az Ipoly alsó szakaszán. A fajok gyors terjedését és a folyó alulkutatottságát is jelzi, hogy mindkét gébfaj első példányaira a dunai torkolattól 18 folyamkilométerrel feljebb, közvetlenül az ipolytölgyesi duzzasztó alatt találtak rá a kutatók. A cifrarák a megjelenését követően egy év alatt 11 folyamkilométert tett meg fölfelé a folyón. A Szob és Ipolytölgyes közötti szakaszon 2010 és 2014 között mindhárom faj további terjedését, a már meghódított szakaszokon pedig egyedszámuk lassú növekedését regisztráltuk.

Az ipolytölgyesi halátjáró (Bányai Zsombor felvétele)

   2018. áprilisában az Ipoly Szob és Balassagyarmat közötti főágában, mellékpatakjaiban, valamint számos mellékágában, köztük az ipolytölgyesi és a tésai hallépcsőkben folytattunk hidrobiológiai felméréseket DEKA 3000 Lord típusú elektromos halászgép alkalmazásával. Április 11. és 13. között összesen 16 halfajt sikerült kimutatnunk az áradás utáni apadó vízben. Mintavételeink során a folyami géb, a feketeszájú géb, valamint a cifrarák számos példányát gyűjtöttük a folyó főágából és a hallépcsőként üzemelő két mellékágból. A feketeszájú gébet a folyó Balassagyarmat alatti szakaszán (48° 4'29.82"É 19°16'43.85"K), a folyami gébet és a cifrarákot a tésai hallépcső alsó szakaszán (48°1'21.54"É, 18°49'1.13"K) sikerült kimutatni. Az ipolytölgyesi és a tésai hallépcsők alsó, kikövezett szakasza mellett egyes kövezéssel védett folyószelvényekben (Letkés, Szob) a feketeszájú géb tömeges jelenlétét tapasztaltuk.
   A mellékágakban és a befolyó patakokban egyelőre még nem észleltük ezeket a fajokat, de megjelenésük a folyóhoz kapcsolódó mellékvizekben valószínű, és várhatóan tovább terjednek a folyó felső szakasza felé. Tömeges megjelenésük kedvezőtlen lehet egyes bentikus fajokra, így pl. a botos kölöntére (Cottus gobio), továbbá mindhárom őshonos rákfajunkra is.

Bányai Zsombor, Weiperth András

Hivatkozás: Bányai Zs., Weiperth A. (2018): A folyami géb (Neogobius fluviatilis), a feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) és a cifrarák (Faxonius limosus) terjedése az Ipolyban. Halászat 111/3: 90-91.

Garda (Pelecus cultratus) a Nagykunsági-főcsatornából

   A Nagykunsági-főcsatorna Facebook-os csoportja oldaláról értesültem arról, hogy Doba Norbert 2017. szeptember 30-án a Nagykunsági-főcsatorna keleti ágának kezdeti szakaszán, a kuncsorbai zsilip alvízén (koordinátái: N47°09'07.26", E20°35'06.87") egy kb. 30 centis gardát (Pelecus cultratus) fogott.

A Nagykunsági-főcsatornából fogott garda (Doba Norbert felvétele)

   A Nagykunsági-főcsatorna a Tisza-tó Abádszalóki-medencéjéből ered, s közel 40 fkm után, Kuncsorba község határában két ágra oszlik. Egy műtárgy nélkül kezdődő nyugati ágra, amely Öcsödnél ömlik a Hármas-Körösbe, valamint egy zsilippel csatlakozó keleti ágra, ami Túrkeve közelében éri el a Hortobágy-Berettyót. Az áramláskedvelő garda az említett vizekben egyaránt ritkaságnak számít, s tudomásom szerint a Nagykunsági-főcsatornából sem volt eddig adata. Ugyancsak 2017-ben, a vízfolyás kezdeti szakaszán lévő zsilip alvizén két szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) is horgunkra akadt, így megállapítható, hogy az eredetileg öntözési célból létesült mesterséges csatorna a folyóink duzzasztása következtében megritkult faunaelemek számára is élőhelyül szolgálhat.

Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Nyeste K. (2018): Garda (Pelecus cultratus) a Nagykunsági-főcsatornából. Halászat 111/2: 45.

Márna (Barbus barbus) és kárpáti márna (B. carpathicus) a Lókos-patakban

   A márna a nagyobb vízfolyások márnaszinttájának névadó halfaja, jellemző élőhelyei a durva mederanyagú, sodrott mederszakaszok. Kisebb patakokban csupán alkalomszerűen fordulhat elő, ilyen esetben főként juvenilis egyedekkel találkozhatunk. Az Ipolyba torkolló Lókos-patak torkolathoz közeli, dejtári szakaszán (EOV 661586, 300210) 2017. október 9-én 53 egynyaras példány mellett 4 adult egyed is előkerült az elektromos halászgéppel, gázolva végzett mintavétel során. A márnának ismert és stabil állománya él az Ipolyban, így megjelenése a Lókos-patakban is várható volt, noha korábbi felmérések eddig még nem jelezték a faj jelenlétét a vízfolyásban.

Fokozottan védett halunk a kárpáti márna (Harka Ákos felvétele)

   Ugyanekkor, a vízfolyás ugyanezen szakaszán egy adult és egy juvenilis pataki márnát is fogtunk, melyeket az ismertetőjegyek és a földrajzi elterjedés alapján kárpáti márnaként azonosítottunk. E fajnak eddig csak az Ipolyban volt ismert az elterjedése, így a Lókos-patak dejtári szakasza új lelőhelynek tekinthető. A két faj egyedeit a kisvízfolyás torkolatától mintegy 2,3 km-re észleltük. A márna további terjedése a patakban nem valószínű, ugyanakkor a kárpáti márna a Lókos-patak felsőbb szakaszain is megfelelő élőhelyi feltételeket találhat magának.

Csipkés Roland, Lantos István

Hivatkozás: Csipkés R., Lantos I. (2018): Márna (Barbus barbus) és kárpáti márna (B. carpathicus) a Lókos-patakban. Halászat 111/2: 45.

    Korábban már hírt adtunk róla, hogy a márciusi haltani konferenciánk második napja egyben filmes kollégánk, Szendőfi Balázs Hegyek-völgyek halai című 50 perces alkotásának a premierje is volt.

    A kitűnő természetfilm májusban Gödöllőn, a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon is részt vett, ahol nemcsak a legjobb filmnek járó Európa Kék Szalagja Díjat, hanem mellé a MOHOSZ különdíját is elnyerte. Megkésve bár, de szívből gratulálunk a sikerhez, és várjuk újabb, halakról szóló filmjeit.

Szivárványos guppi (Poecilia reticulata) észlelése Karcagon, a Füredi úti csatornában

   2018. február 12-én a Karcagi I főcsatorna vízminőségi hossz-szelvény felmérésére került sor, melyet a KÖTIVIZIG munkaterve alapján végezetünk. A mintavételek a Karcagi I főcsatornán kívül annak mellékvizeit is érintették. Utóbbiak közé tartozik a Füredi úti csatorna, melybe a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő termálvize is belefolyik (E:20°54’53.76” N:47°19’38.31”).

Színpompás hím és fakóbb nőstény guppik a csatornából (Sólyom Norbert felvétele)

   A termálvízbefolyó mintázása során aprótestű halakra lettünk figyelmesek, melyek közül többet is sikerült befognunk. Már első ránézésre egyértelmű volt, hogy ezek nem tartoznak az őshonos halfajaink közé. A kifogott egyedek közül a kisebbek 1,5-2 centisek lehettek, és jóval színesebbek meg karcsúbbak voltak, mint a 3-4 cm hosszú nagyobb példányok, melyek színe zöldesszürke volt. A morfológiai bélyegek alapján a halakat szivárványos guppinak (Poecilia reticulata) határoztuk meg, melyek közül a nagyobbak nőstények, a kisebb és színesebb példányok pedig hímek voltak.
   A fiatal példányok alapján a termálvizes befolyóban a halaknak már valószínűsíthetően stabil állományuk alakult ki. A rendkívül nagy egyedszám annak tudható be, hogy ez a halfaj viszonylag gyorsan képes szaporodni, és vadon élő populációi jóval tágabb tűrésűek, mint az akváriumiak. Megjelenésük oka nyilvánvalóan akváriumi példányok illegális kihelyezése volt. Hogy a populáció képes lesz-e éveken át fennmaradni a Füredi úti csatornában, az a jövőbeli megfigyelések során fog kiderülni.

Sólyom Norbert, Kovács Pál

Hivatkozás: Sólyom N., Kovács P. (2018): Szivárványos guppi (Poecilia reticulata) észlelése Karcagon, a Füredi úti csatornában. Halászat 111/2: 46.

Angolna (Anguilla anguilla) a Szentendrei-Dunában

   2018. február 10-én délután érdekes látványban volt részem horgászat közben. Szentendrén, a Szentendrei-Duna partközeli, homokos-iszapos aljzatú, alig-alig áramló sekély vizében egyszer csak egy körülbelül méternyi hosszú, csuklóvastagságú angolnára figyeltem fel. A helyszín geokoordinátái: 47°39'46,3"É és 19°04'54,3"K.

Az angolna észlelési helye a Szentendrei-Dunán (Google Earth)

   Első pillantásra élettelennek tűnt a hal, de sérülés nem látszott rajta, és amikor a horgászbot hegyével hozzáértem, lassan visszaúszott a mélyebb vízbe. Előbb arra gondoltam, hogy kormorán vagy vidra verte ki a sekély vízbe, mert előbbi éppen vadászgatott a környéken, utóbbinak pedig több helyen is meg lehet találni nyomát, de a lassú elúszásból esetleg valamilyen betegségre is következtetni lehet.
   Sajnos képet nem készítettem a sekély vízben meglapuló állatról, de a faj egyértelmű volt, és mivel ritkasággá lett, amióta a telepítése megszűnt, talán érdekes lehet az észlelési adata.

Nagy Dénes

Hivatkozás: Nagy D. (2018): Angolna (Anguilla anguilla) a Szentendrei-Dunában. Halászat 111/2: 46.

A pedagógusnap, illetve a környezetvédelmi világnap alkalmából elnökségünk egyik tagja, valamint társaságunk titkára is hivatalos elismerésben részesült

   Dr. Nagy Sándor Alexet, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Hidrobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét a hidrobiológia, a hidroökológia, a hal- és halászatbiológia, valamint a környezettan területén végzett oktatói, kutatói munkájáért, a hidrobiológus mesterképzési szak elindítása és működtetése érdekében kifejtett munkájáért, valamint szakírói tevékenységéért a Pedagógusnap alkalmából Nagyváthy János Díjban részesítette Dr. Nagy István agrárminiszter.

   Dr. Antal László a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Hidrobiológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa a környezeti nevelés eszközeinek mindennapos használatáért, valamint a fehér gólya védelméért folytatott elhivatott, kiváló tevékenységéért a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Dr. Nagy István agrárminisztertől.

   A kitüntetésekhez gratulál, és további eredményes munkát kíván a Magyar Haltani Társaság honlapjának szerkesztősége.

Tavasz a víz mélyén

   A halak világában ismert jelenség, hogy a megfelelő szaporodóhelyek elérése érdekében kisebb-nagyobb vándorutakat tesznek. Mivel a folyókon épített duzzasztók leküzdhetetlen akadályt jelentenek számukra, az ilyen létesítményeknél hallépcsőkkel, halátjárókkal biztosítják a vízfolyások hosszanti átjárhatóságát. Az alábbi képre kattintva a kiskörei vízlépcső halátjárójának a működésébe pillanthatunk be, ahol áprilisban és májusban rendszerint nagy a forgalom..

A Magyar Haltani Társaság vezetőinek kitüntetése

   A Föld napja alkalmából 2018. április 20-án a Herman Ottó intézetben megrendezett kitüntetési ünnepségen a Magyar Haltani Társaság vezetői is elismerésben részesültek. A díjakat dr. Rácz András a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára adta át.

   Dr. Fazekas Sándor PRO NATURA DÍJAT adományozott társaságunk elnökének, Dr. Harka Ákosnak a hazai őshonos halfauna védelméért, megismeréséért és megismertetéséért végzett öt évtizedes kiemelkedő munkájáért, a Tisza-tó élővilágának megóvása érdekében hosszú időn át kifejtett tevékenységéért.

   Sallai Zoltán elnökségi tag pedig PRO NATURA EMLÉKPLAKETT-et vehetett át a halfaunák föltárása, az őshonos populációk megóvása, a halainkkal kapcsolatos ismeretterjesztés, valamint a fiatalok halbaráttá nevelése terén kifejtett kiemelkedő munkájáért.

   Mindkettőjüknek gratulálunk, és további eredményes munkát kívánunk.

Antal László

A fővárosban és vidéken is megünnepelték a Halak Napját

    A budapesti központi rendezvény megnyitójában Udvari Zsolt, az FM Horgászati és Halgazdálkodási Főosztályának vezetője egyebek mellett a következőket mondta: E napon és naptári környezetében valamennyi halakkal kapcsolatban álló szervezet a saját profiljának legjobban megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halakra, azok fontosságára, megbecsülésére. (Hajtun György további képekkel illusztrált cikke a Halászati Lapokban jelent meg.)

    Szavainak megfelelően vidéken is több, különböző jellegű rendezvényen népszerűsítették halainkat. Nemcsak a Balaton és a Tisza-tó mellett, hanem egyes kistelepülések iskoláiban is. Az a videó, amely az alábbi képre kattintva nyitható meg, a Hernád menti Alsódobsza iskolájában készült, és jól mutatja, miként lehet a kisdiákok érdeklődését felkelteni. Elismerés érte az iskolának és az Alsódobszai Hernádmenti Természetvédelmi, Kulturális és Sport Egyesületnek.

Kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Rakamazi-Nagy-morotvából

   A kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Kárpát-medencében először a Szamos csengeri szakaszáról került elő 2009-ben. Akkor csak egyetlen példányt mutattak ki, tömeges hazai megjelenésére 2012-ig kellett várni, mikor a Tisza-tó tiszafüredi öblözetében jelentős állományát észlelték. Az azt követő időszakban a kiterjesztett kutatómunka bebizonyította, hogy a Tisza-tó a faj hazai terjedésének mintegy bölcsője lehet, ugyanis az innen délebbre eső Tisza-szakaszok felé, a folyásiránynak megegyező irányban gyorsan elterjedt, 2014 őszére már Tiszaszigetig, a magyar-szerb határig jelen volt.
   Folyásiránnyal szemben azonban az apró termetű és gyengén úszó faj csak rendkívül lassan tud terjedni, ezért volt meglepő, hogy 2017. október 26-án, a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke által végzett faunisztikai felmérés során a kaukázusi törpegéb 3 példánya is előkerült a Rakamazi-Nagy-morotvából (N 48°05'50.43", E 21°27'44.35"). A mintavételben Gyöngy Martina, Pavlikovics Zsuzsanna és Szanyi Kálmán segédkezett, kiknek ezúton is köszönetet mondunk.

A Rakamazi-Nagy-morotvából fogott törpegébek egyike (Szanyi Kálmán felvétele)

   A faj elterjedését tárgyaló 2015-ös publikáció szerint a Tiszában csak a Tisza-tó legészakibb részéig hatolt fel (437 fkm), e fölött nem bizonyították jelenlétét. A Rakamazi-Nagy-morotva egy zsilippel szabályozott csatorna révén a tiszanagyfalui szakaszon, az 539-es folyamkilométernél torkollik a Tiszába, de valószínűtlen, hogy a törpegéb ilyen rövid idő alatt több mint 100 folyamkilométert tett volna meg a sodrással szemben haladva.
   A halgazdálkodási hasznosító tájékoztatása szerint a holtmederbe évek óta a fegyverneki halgazdaságból telepítenek halakat. A Fegyvernek község környékén lévő haltermelő tavak mindegyike összeköttetésben van a Tiszával, ezért a törpegéb minden bizonnyal azokban is jelen van, így ugrásszerű megjelenése valószínűleg az innen történő telepítések következménye. Emellett valószínűsíthető, hogy a faj megjelenése a közelmúltra tehető, ugyanis a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke 2009 óta évről-évre végez halfaunisztikai felméréseket a Nagy-morotván, a faj azonban csak ez évben került elő.
   A Tisza-tavi tapasztalatokból kiindulva a Rakamazi-Nagy-morotva a faj további terjedésének egyik gócpontja lehet.

Nyeste Krisztián, Antal László

Hivatkozás: Nyeste K., Antal L. (2018): Kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Rakamazi-Nagy-morotvából. Halászat 111/1: 22.

A Hernádban is terjed a folyami géb (Neogobius fluviatilis)

   A Sajóból a folyami gébet elsőként Sallai Zoltán mutatta ki 2007-ben (Kesznyéten, 10 fkm). A faj lassan, de folyamatosan terjedt a folyóban, 2013. október 11-én már pár száz méterrel a Hernád torkolata alatt (31 fkm) is megfogtuk egy példányát, de jelentős állománya ekkor még csak Girincs alatt (26 fkm) volt. A Sajón mért 3,5 km/év terjedési sebesség alapján bizonyosra vettük, hogy 2017-re a Hernád alsó szakaszán is meghonosodik, csupán az volt kérdéses, hogy meddig hatol fel a folyóban.

A Hernád Bőcsnél (Harka Ákos felvétele)

   Feltevésünk 2017. július 5-én igazolódott, amikor is nemcsak Sajóhídvégnél (0,5 fkm) fogtunk jelentős mennyiségű folyami gébet a Hernádból, hanem Berzéknél (7 fkm) és Bőcsnél is (12 fkm) sikerült kimutatnunk egy-egy példányát. Ezzel azonban a folyami géb terjedése valószínűleg meg is akad egy időre a folyóban, ugyanis a bőcsi keresztgáton (13,6 fkm) a saját erejéből aligha fog átjutni. Ezt valószínűsíti a tarka géb (Proterorhinus semilunaris) példája, melyet már 2012-ben megtaláltuk Bőcsnél, de a keresztgát felett (Hernádnémeti, 19 fkm) a mai napig sem került elő.
   Az utóbbi három évben a Sajón is feljebb hatolt a folyami géb, 2017. július 20-án Ónodnál (34 fkm) és Sajópetrinél (39 fkm) is sikerült megfognunk egy-egy példányát, de Alsózsolcánál (44 fkm) és Felsőzsolcánál (51 fkm) még nem észleltük.

Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2018): A Hernádban is terjed a folyami géb (Neogobius fluviatilis). Halászat 111/1: 22.

Megjelent a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) az Eger-patakban

   Az utóbbi években, évtizedekben számos esetben tapasztaltuk vizeinkben a sujtásos küsz terjeszkedését. A faj a kelet-magyarországi kisvízfolyásokban korábban a domolykózóna alsó szakaszát lakta, ahonnan fölfelé és lefelé egyaránt teret hódított, emellett egy-egy példányát a nagyobb alföldi folyókban is észlelték (Körös, Tisza, Hortobágy-Berettyó). Ennek ellenére meglepetés volt számunkra, hogy 2017. október 16-án a Heves megyei Eger-patak (Rima) szihalomi szakaszán folytatott faunisztikai adatgyűjtés során egy sujtásos küsz is a hálónkba került. A lelőhely koordinátái: 47,766021 és 20,487547, a mederesés 1,9 m/km. A fogás azért volt meglepő, mert a fajt, noha számos felmérés történt korábban a vízfolyáson, eddig még soha, senki nem észlelte itt.

Az Eger-patakból fogott sujtásos küsz (Harka Ákos felvétele)

   A sujtásos küsz eredetileg is jelen volt az Eger-patak mellékvízfolyásaiban, ugyanis Vásárhelyi István egy kéziratában a faj lelőhelyeként említette a Kácsi-patakot és a Csincsét. 2003-ban a Kácsi-patakban mi is erős állományát találtuk, de ekkor a Csincséből még mindössze egyetlen példány került elő, az is a Kácsi-patak torkolata közelében. A csincsei állomány kialakulása 2011-re tehető, ekkor már két helyszínen több példányát is fogtuk. Mind a Csincsén, mind a Zagyván megfigyelhető volt, hogy lefelé sokkal lassabb a faj terjedése, mint felfelé. Ha a Kácsi-patak felől érkezett az Eger-patakba, akkor hosszú utat kellett megtennie lefelé a Csincsében, és ez 14 évbe telt. Feltehetőleg több példány is eljutott az Eger-patakba, és ez esetben jó esély van itteni elszaporodására, mert úgy tűnik, hogy a vízfolyás középső és felső szakasza megfelelő környezeti feltételeket biztosít a faj számára.

Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2018): Megjelent a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) az Eger-patakban. Halászat 111/1: 23.

A feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) megtelepedése a Nagykunsági-főcsatornában

   A gébfélék (Gobiidae) családjának Magyarországon élő hat fajából eddig csak a tarka géb, a folyami géb és a kaukázusi törpegéb került elő a Tisza vízrendszeréből, a Kessler-géb, a csupasztorkú géb és a feketeszájú vagy másként kerekfejű géb mindeddig csak a Dunából és annak mellékvizeiből volt ismert.
   Ezért okozott meglepetést, hogy a Tisza-tó Abádszalóki-öbléből eredő Nagykunsági-főcsatorna kezdeti szakaszán (N 47°28'27.25", E 20°33'36.17") horgászva 2017. augusztus 13-án két feketeszájú gébet (Neogobius melanostomus) fogtunk. Ezt követően Nagy György helyi horgász a Nagykunsági-főcsatorna Facebook-os oldalán fényképpel bizonyítva jelezte, hogy kb. 3 fkm-rel lentebb, az Abádszalókot Tiszaburával összekötő közút hídjánál is fogott feketeszájú gébet. Ratkai Miklós szintén fotódokumentációval bizonyítva közölte, hogy szeptember 24-én a zsiliptől kb. 6 fkm-re, a Kisgyócs térségében található hídnál kb. 40 db feketeszájú gébet fogtak. Az azóta előkerült, több korosztályt képviselő példányok, valamint a helyi horgászok beszámolói alapján biztosra vehető, hogy a fajnak már nagyobb állománya él a csatornában.

A feketeszájú géb Nagykunsági-főcsatornából elsőként azonosított példánya (Nyeste Krisztián felvétele)

   A faj minden bizonnyal egy nagyobb „ugrással” (pl. egy halszállítmány révén vagy csalihalként) jutott el a Közép-Tisza vidékére, ugyanis a Tisza vízrendszerén folytatott korábbi felmérések során se a Tiszából, se annak mellékvízfolyásaiból nem került elő. A fogási adatokból úgy tűnik, hogy a bekerülést követően a faj hamar elszaporodott a Nagykunsági-főcsatorna kezdeti szakaszán. A gébfélék terjeszkedésével kapcsolatban szerzett tapasztalatok alapján számítani lehet rá, hogy a faj hamarosan a Tisza-tóban is megjelenik, ahonnan az alsóbb folyószakaszok felé gyorsabb, a folyásiránnyal szemben lassabb terjedése várható.

Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Nyeste K. (2018): A feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) megtelepedése a Nagykunsági-főcsatornában. Halászat 111/1: 23.

A paducok ívása

   A nagy sikerű Budapest halai után elkészült Szendőfi Balázs kollégánk újabb egyórás filmje, a Hegyek-völgyek halai. A bemutatója március 20-án, a halak napja Budapestre tervezett központi rendezvényén lesz, de azok is megnézhetik a teljes filmet, akik március 23-án részt vesznek a tiszafüredi haltani konferencia vitanapján tiszafüredi haltani konferencia vitanapján.

   Előzetes kedvcsinálóként azonban máris megtekinthető a filmből egy néhány perces részlet, amely a paducok tömeges ívását mutatja be.

Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) a Nagykunsági-főcsatornából

   A szilvaorrú keszeg reofil halfaj, elsősorban vízfolyásaink sodrottabb vizeiben él, a lassúbb folyású élőhelyeket kerüli, ezért a kiskörei duzzasztómű létesülése óta rendkívül megritkult a duzzasztott Tisza-szakaszon. Az utóbbi évtizedek vizsgálatai során a folyómederből csak elvétve került elő, a tározótérből pedig nincs előfordulási adata. A környékről legutóbb 2007-ben a Tisza-tó Tiszavalki-medencéjébe torkolló Eger-patak Borsodivánka feletti alsó szakaszáról került elő.
   Ezért volt meglepő, hogy 2017. július 27-én a Nagykunsági-főcsatorna kezdeti szakaszán, a zsiliptől kb. 100 méterre egy 25 és egy 27 centis szilvaorrú keszeg is a horgunkra akadt, melyeket a dokumentációt követően visszatettünk a vízbe.

A fogott szilvaorrú keszegek egyike (Nyeste Krisztián felvétele)

   A Nagykunsági-főcsatorna a Tisza-tó déli, Abádszalóki-medencéjéből ered, s a Nagykunság öntözővíz-ellátásának nagy részét biztosítja. A zsilipen átömlő víz gyors, oxigénben gazdag, így a reofil fajok élőhelyévé alakítja a csatorna kezdeti szakaszát. A szilvaorrú keszeg előfordulási adata azt bizonyítja, hogy áradások alkalmával a tározótérbe is érkeznek áramláskedvelő halfajok, melyek a Nagykunsági-főcsatorna felső szakaszán megfelelő feltételeket találnak. Véleményünk szerint innen még más, a duzzasztott Tisza-szakaszon ritkának mondható reofil faunaelem is előkerülhet.

Nyeste Krisztián, Molnár József

Hivatkozás: Nyeste K., Molnár J. (2017): Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) a Nagykunsági-főcsatornából. Halászat 110/4: 18.

Balin vagy domolykó lesz az új év hala?

   Várhatóan kettejük között dől el a verseny, hacsak a természetvédők föl nem hozzák szavazataikkal a harmadikként jelölt kövicsíkot. Elvileg még ez is lehet, hiszen akik eddig még nem szavaztak, december 31-én déli 12 óráig leadhatják voksukat a Magyar Haltani Társaság honlapján.

   A balin a nyílt vizek jellemző nagyragadozója, a nagyobb folyóinkat és tavainkat látogató horgászok egyik kedvence, így vezető helye a versenyben várható volt. A domolykó a kis folyóvizek viszonylag nagyra növő, ezért horgászat szempontjából igen fontos hala, népszerűsége ugyancsak érthető. A tíz centinél nagyobb méretet ritkán elérő kövicsík a kisvízfolyások, patakok lakója. Horgászati jelentősége nincs, de őshonos halunk, melynek természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer forint. Kinek melyik tetszik, azt választhatja!

Dunai ingola (Eudontomyzon mariae) a kenyeri hallépcsőből

   Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén több mint 50 hallépcső üzemel. Igazgatóságunk a hallépcsőket és az egyéb vízgazdálkodási célú műtárgyakat rendszeresen ellenőrzi, hogy működésük halökológiai szempontból a lehető legoptimálisabb legyen. Ennek keretében vizsgáltuk meg 2017. május 30-án a nicki duzzasztó mellett, de már Kenyeri közigazgatási területén létesített hallépcsőt. A 2008-ban átadott halátjáróból már a kialakítását követően 14 fajt mutattunk ki, 300 méteres hossza tehát biztosítja, hogy a halak le tudják küzdeni a duzzasztó 5,05 méteres szintkülönbségét.

A kenyeri halátjáró (Harczai Zoltánné felvétele)

   Legújabb vizsgálatunk megerősítette a korábbi kedvező tapasztalatokat, a hallépcső valamennyi természetközeli bögéjéből sikerült halat fognunk. Ezek mellett azonban egy különlegességgel is szolgált: a felvízi oldalhoz legközelebb eső bögéből egy dunai ingola (Eudontomyzon mariae) is előkerült.

A fogott dunai ingola (Keserü Balázs felvétele)

   Tudomásunk szerint ez az első dunai ingola, amelyet hallépcsőből sikerült kimutatni. A kaszkádsor medencéiben a szintén ritka és fokozottan védett magyar bucó (Zingel zingel) több példányával is találkoztunk. A vizsgálat eredménye alapján ismét ki lehet jelenteni, hogy a kenyeri hallépcső betölti szerepét, élő kapcsolatot biztosít a duzzasztó alvize és felvize között.

Keserü Balázs

Hivatkozás: Keserü B. (2017): Dunai ingola (Eudontomyzon mariae) a kenyeri hallépcsőből. Halászat 110/4: 17.

Őshonos tokhalaink alkonyában

   Őshonos tokhalaink alkonyában címmel érdekes írást közöl internetes oldalán a Békéscsabai Médiacentrum (Behir). A Tószögi György által jegyzett, fotókkal bőségesen illusztrált cikk túlnyomórészt Sallai Zoltán kollégánk évtizedeken át gyűjtött, precíz adatait fölhasználva ad képet a Duna vízrendszerének részben már eltűnt, részben eltűnőben lévő tokféléiről.

   A téma iránt érdeklődők a következő linkre kattintva érhetik el a cikket: https://behir.hu/oshonos-tokhalaink-alkonyaban/.

Leánykoncér (Rutilus virgo) a Közép-Tiszán

   Az NBmR keretében a Közép-Tiszán előre kijelölt mintaszakaszokon halásztunk. Az őszi áradás miatt a mintavételre 2016. október 24-én került sor. Tiszaroffon a folyó bal partján (Y753773; X229109) kezdtük meg a halászatot csónakból, napnyugta utáni időszakban. A folyónak ez a szakasza a kanyar külső ívét érő erős sodrás miatt partvédelmi kövezéssel van védve.

A Tiszaroffnál kézre került leánykoncér (Sallai Zoltán felvétele)

   Közvetlenül a kompátjáró felett egy igen ritka halat sikerült a fejlámpánk fényében meglátnunk. A 255 mm-es standard testhosszúságú hal egy adult leánykoncér (Rutilus virgo) volt. A fajnak a Tiszalök alatti folyószakaszról eddig nem volt bizonyított előfordulási adata, ezért új fajként közölhetjük a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetből. Valószínűsíthető, hogy az áradással fentebbi szakaszról sodródott le. Ez a folyószakasz alkalmas lehetne számára, a kiskörei duzzasztómű melletti hallépcső megépülésével további egyedek megjelenésére is lehet számítani. A halat a fotózást követően visszaeresztettük a Tiszába.

Sallai Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z. (2017): Leánykoncér (Rutilus virgo) a Közép-Tiszán. Halászat 110/4: 17.

Debreceni Hidrobiológus Fórum - 2017

A Debreceni Egyetem Hidrobiológia Tanszékének Woynárovich termében
2017. december 8-án 13 órakor kezdődik az idei hidrobiológus fórum,
amelyen a rendezők szívesen látnak minden érdeklődőt.

PROGRAM

Szilvaorrú keszeg és karikakeszeg hibridje (Vimba vimba x Blicca bjoerkna) a Lendvából

   A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai jelezték, hogy a Lendva hazai szakasza értékes halélőhely, ahová a Kerkából több természetvédelmi szempontból jelentős faj vonul fel a tavaszi időszakokban. A helyszínre 2016. május 22-én Megyer Csaba és Lelkes András segítségével jutottunk el, amiért ezúton is hálás köszönetet mondunk. Muraszemenyénél, a torkolat felett (Y461613; X128780), vízben gázolva kezdtük meg a halászatot.

A szilvaorrú keszeg és a karikakeszeg hibridje (Sallai Zoltán felvétele)

   Nem sokkal a kezdést követően egy olyan halat sikerült fognunk, mellyel halászataink során eddig még nem találkoznunk. Habitusra a karikakeszegre emlékeztetett, de a szilvaorrú keszeghez hasonló nászruhát viselt. Az ajka, a praeoperculum alsó része, valamint a mellúszó töve narancsos színű volt. A páros úszók sötét vörösnarancsosak, az anális úszó töve narancsos, míg a szegélye a karikakeszegre jellemzően fekete volt. Pici orra alatt alsó állású volt a szája, de az orra jóval rövidebb, a háta pedig magasabb volt, mint a hasonló korú szilvaorrú keszegeknek. A halat a külső jegyek alapján a szilvaorrú keszeg és a karikakeszeg hibridjének (Vimba vimba x Blicca bjoerkna) határoztuk. Az impozáns kinézetű, ritka hibridet a fotózást követően szabadon engedtük. Egyéb közönséges fajok mellett sikerült még leánykoncért, balint, nyúldomolykót, szilvaorrú keszeget, menyhalat és széles durbincsot is fognunk.

Sallai Zoltán, Sallai Márton

Hivatkozás: Sallai Z., Sallai M. (2017): Szilvaorrú keszeg és karikakeszeg hibridje (Vimba vimba x Blicca bjoerkna) a Lendvából. Halászat 110/4: 18.

Elismerés az érmelléki halászati múzeumnak

   Kevesen tudnak róla, hogy a hazánk keleti határától mindössze néhány kilométerre fekvő Székelyhíd közösségi háza egy olyan gyűjteménnyel is büszkélkedhet, amely az Érmellék halait, halászati és vadfogási eszközeit mutatja be. A múzeum létrehozója és gondozója dr. Wilhelm Sándor nyugalmazott középiskolai tanár, haltani kutató és szakíró, aki a látogatócsoportok fogadására és kalauzolására is önzetlenül áldoz szabadidejéből. A Magyar Haltani Társaság a közelmúltban oklevélben fejezte ki elismerését az alapító szakembernek és a gyűjtemény bemutatásához méltó környezetet biztosító helyi önkormányzatnak.

Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) a Torna patakban

   A 2010-ben bekövetkezett vörösiszap-szennyezést követően a Tornán és a Marcalon többször végeztünk halfaunisztikai célú adatgyűjtést. A szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) alkalomszerűen fordul elő a Marcalban, egyedei a gyirmóti hallépcsőn keresztül a Rábából jutnak fel. Korábban már a folyó több szakaszáról is megkerültek a faj képviselői, de a Tornából mindeddig nem volt ismert. 2016. október 22-én a Tornán, az apácatornai közúti hídnál (Y516696; X198431) halásztunk, mikor egy adult egyedet sikerült fognunk.

A Tornából fogott szilvaorrú keszeg (Sallai Zoltán felvétele)

   A halat a fotózást követően visszaengedtük éltető elemébe. A mintavételben Bikádi László segédkezett, kinek ezúton is köszönetet mondunk. A szennyezés óta a Tornából eddig 26, a Marcalból 34 faj jelenlétét sikerült kimutatnunk.

Sallai Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z. (2017): Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) a Torna patakban. Halászat 110/3: 21.

Selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) és magyar bucó (Zingel zingel) a Bodrogban

   A 2015 augusztusától október végéig terjedő időszakban több ízben végeztünk halfaunisztikai felméréseket a Bodrog folyón, a 2-es fkm szelvényétől (EOV 825352/312922) a sárospataki hídig (EOV 837250/333622). Vizsgálataink célja az élőhelyvédelmi irányelv oltalma alatt álló halfajok állományainak felmérése volt. Mintavételeink során elektromos szák mellett a mélyebb régió mintázására is alkalmas újszerű, fejlesztés alatt álló, 0,45 m2 felületű, fenéken húzott elektromos kutatóhálót (kece) is használtunk.
   Vizsgálataink során kiemelkedő természeti értéket képviselő és a Bodrog-folyóból eddig nem ismert halfajok előfordulását igazoltuk. A védett selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) Szeginél, a Bodrog viszonylatában kifejezetten mélynek számító kanyar (EOV 824291/320508) fenékrégiójából került elő, összesen 4 példány.

Selymes durbincs a Bodrogból (Szatmári Lajos felvétele)

   Noha 2007-ben Sallai Zoltán több szelvényben megtalálta ezt a fajt (Sallai Z. szóbeli közlése), mi most ezen az egyetlen helyen észleltük. Ezzel szemben a fokozottan védett magyar bucó (Zingel zingel) előfordulását két szakaszon is igazoltuk.

Új faj a Bodrog hazai szakaszán a magyar bucó (Szatmári Lajos felvétele)

   A bodrogkeresztúri Lebuj-kanyar alatti apró köves mederszakaszon (EOV823650/314265) és a Szeginél lévő folyókanyarulat fenékrégiójában (EOV 824160/320322) is sikerült fognunk egy-egy példányát.

Szatmári Lajos, Zsólyomi Tamás

Hivatkozás: Szatmári L., Zsólyomi T. (2017): Selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) és magyar bucó (Zingel zingel) a Bodrogban. Halászat 110/3: 21.

Vörösszárnyú keszeg és karikakeszeg hibridjének (Scardinius erythrophthalmus x Blicca bjoerkna) előfordulása a Közép-Tisza vízrendszerében

   A Nagykunsági(II.)-főcsatornán, Mezőhék térségében, a virág-dűlői hídnál (Y753317; X192019) gyűjtöttünk halfaunisztikai adatokat 2016. május 26-án. A partszegélyben csónakból halásztunk elektromos halászgéppel, amikor egy furcsa küllemű halat merítettünk ki a szákunkkal.

A vörösszárnyú keszeg és a karikakeszeg hibridje (Sallai Zoltán felvétele)

   A háta közepesen magas, az úszói élénkvörösek voltak. Az oldalvonal mentén 45 pikkelyt számoltunk meg, a szája inkább végállású volt, mint felső állású. Az anális úszója a karikakeszegéhez hasonlóan hosszú volt, továbbá mélyebben kimetszett farokúszója is a karikakeszegére emlékeztetett. A külső bélyegek alapján a halat a vörösszárnyú keszeg és karikakeszeg hibridjének határoztuk, melyet a fotózást követően szabadon engedtünk.

Sallai Zoltán, Dr. Tallósi Béla

Hivatkozás: Sallai Z., Tallósi B. (2017): Vörösszárnyú keszeg és karikakeszeg hibridjének (Scardinius erythrophthalmus x Blicca bjoerkna) előfordulása a Közép-Tisza vízrendszerében. Halászat 110/3: 22.

Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) előfordulása a Hortobágy-Berettyóban

   A Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatójának felkérésére 2016. július 12-én a nyári táborozó gyerekek részére bemutatóhalászatot tartottunk. A helyszínt a Hortobágy-Berettyó mezőtúri szakaszán, közvetlenül a közúti híd alatt (Y770359; X186377) jelöltük ki. Az volt a cél, hogy a gyerekek megismerkedjenek a vízi gerincesekkel, minél több halfajt sikerüljön részükre bemutatni. A híd miatt egy szűkület alakult ki a folyón, ezért közvetlenül a hídnál felgyorsul a víz. A halászat során egy olyan halfajt sikerült itt fognunk, mellyel eddig még nem találkoztunk a Hortobágy-Berettyóban.

A Hortobágy-Berettyóból kifogott nyúldomolykó (Sallai Zoltán felvétele)

   Egy fiatal nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) akadt a hálónkba, melyet a bemutatást és fotózást követően szabadon engedtünk. Elgondolkodtató hogy honnan került a folyóba, akár a Tiszából, akár a Sebes-Körösből sodródott le és a Körösből úszott fel, komoly utat kellett megtennie a mezőtúri hídig.

Sallai Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z. (2017): Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) előfordulása a Hortobágy-Berettyóban. Halászat 110/3: 22.

Halhatározó horgászoknak

   A horgászok többsége igazi természetbarát. Ők azok, akik a halfogás mellett a természet szépségére és az élővilág csodás változatosságára is figyelnek. Az igazi élményt ugyan számukra is az jelenti, ha egy-egy szép márnát, csukát, pontyot vagy süllőt sikerül szákba terelniük, de az is felkelti érdeklődésüket, ha valamilyen korábban nem látott apró hal akad a horgukra vagy kerül csalihalfogó hálójukba. Nekik nyújthat segítséget az a tenyérbe illő halhatározó könyvecske, amely az FM Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya támogatásával készült, és nemrég került ki a nyomdából.

   A Harka Ákos által szerkesztett Halhatározó horgászoknak, halbarátoknak című kötet társszerzője Wilhelm Sándor, fényképeinek egy jelentős része pedig Sallai Zoltán munkája. Vízhatlan borítója és mellényzsebhez szabott mérete elárulja, hogy alkotói kifejezetten terepre szánták. Ebből adódik, hogy viszonylag kevés benne a betű, annál több a kép. A halak jellegzetességeit bemutató leghosszabb szövegrész ábrákkal együtt sem több hat oldalnál, ám ezt nem ajánlatos kihagyni, mert aki nem jól állapítja meg a szájállást, másként számolja a pikkelysorokat vagy az úszósugarakat, az könnyen tévútra jut.
   Az általános tudnivalókat a halak külalak szerinti csoportosítása követi. Négy oldalon összesen 35 vonalas ábra sorakozik, melyekhez egy-egy szín is társul, a vöröstől az ibolyáig. Kikeresve közülük azt a rajzot, amelyre halunk a leginkább hajaz, azonnal továbblapozhatunk az azonos színű fejléccel jelzett oldalakhoz, amelyeken a hasonló kinézetű fajok rövid leírása és fotói találhatók.
   Ha bizonytalanok lennénk az eredményben, akkor a határozókulcs segítségével folytathatjuk a keresést. Ebben pontról pontra haladva kell eldönteni, hogy a felkínált állítások közül melyik illik a halra, és a sor végén megadott pontra kell továbblépni mindaddig, míg rá nem találunk a halfaj nevére. Ha még így se jutnánk biztos eredményre, akkor fényképeket kell készíteni a halról, és beküldeni a haltani társaság honlapjának "Mit fogtam?" rovatába. Az egyesület munkatársai szívesen válaszolnak a kérdésekre.
   Kereskedelmi forgalomba nem kerül a halhatározó, de akik a szeptember 20-a és 24-e között nyitva tartó budapesti OMÉK-on felkeresik az FM Horgászati és Halgazdálkodási Főosztályának a standját, díjmentesen hozzájuthatnak a kiadványhoz.

Magyar Haltani Társaság

Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) a Hármas-Körösből

   2016. október 28-án a békésszentandrási hallépcső haltani monitorozása során a Hármas-Körös békésszentandrási duzzasztójának alvizén (EOV X: 172867; EOV Y: 760534) 3 db (egy adult és kettő ivadék) sujtásos küsz került elő. A XIX. század végi és a XX. század eleji történeti adatok szerint a faj csak a folyó legfelső, erdélyi szakaszáról volt ismert. Az elmúlt 25 év során többen vizsgálták a Körösök magyarországi vízgyűjtőjét, melyek során mindössze egy alkalommal, 2012-ben a Sebes-Körös román határhoz közeli, körösszakáli szakaszáról került elő.

A védett sujtásos küsz egy adult példánya (Halasi-Kovács Béla felvétele)

   A sujtásos küsz megjelenése a Hármas-Körös alsó szakaszán a faj további terjedésének bizonyítéka. A 2013-ban megkezdett haltani monitorozás – a kaukázusi törpegébbel együtt – már két új faj jelenlétét igazolta a Hármas-Körösből, ami markánsan jelzi folyóink környezeti változásának gyorsuló ütemét.

Halasi-Kovács Béla, Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Nyeste K. (2017): Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) a Hármas-Körösből. Halászat 110/2: 18.

Adatok a domolykó (Squalius cephalus), a réti csík (Misgurnus fossilis) és a tarka géb (Proterorhinus semilunaris) balatoni előfordulásához

   Az elmúlt évtizedekben végzett halfaunisztikai vizsgálatok a domolykó, a réti csík és a tarka géb számos előfordulását igazolták a Balatonnal kapcsolatban lévő víztestekből (befolyók, berkek), de magából a tóból nagyon kevés adattal rendelkezünk mindhárom fajról.
   A Balaton északi oldalán 2016-ban kezdtük kutatni a befolyók torkolatának limnotikus élőhelyeit. 2016 októberében és novemberében az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet munkatársaiként több alkalommal halfaunisztikai felméréseket végeztünk a Burnót-patak Ábrahámhegy község belterületi és torkolati szakaszán (kezdőpont: N 46°48'40,69", E 17°34'14,35", végpont: N 46°48'50,39", E 17°34'11,34"), valamint a Balaton pataktorkolathoz közeli élőhelyein (kezdőpont: N 46°48'40.00", E 17°34'14.13", végpont: N 46°48'35.26", E 17°34'15.36"). Elektromos halászgép alkalmazásával folytatott vizsgálataink során a patakból és a tó torkolathoz közeli élőhelyeiről összesen 12 halfaj több korosztályát sikerült kimutatnunk. Az októberi mintavételek során a patak településen belüli betonozott medrében a 71-es út hídjáig még sikerült három halfaj ivadékaiból gyűjtenünk, de a novemberi mintavételek során csak a torkolat mélyebb, valamint vele közvetlen kapcsolatban lévő nádas területén tudtunk halakat fogni. A domolykó több korosztályának egyedeit novemberben már csak a torkolat mélyebb vizében és a Balatonban sikerült kimutatni. Ezzel egyidejűleg került elő a réticsík három egyede is a patak torkolatát szegélyező nádasban.

Domolykó a Balatonból (Dukay Igor felvétele)

   Eredményeink igazolják, hogy a jelentős mértékben átalakított mederszakaszok a kisvízfolyások hosszirányú átjárhatósága mellett a halak vermelési lehetőségeit is megszüntetik. A domolykó és a réti csík balatoni előfordulása a patakok torkolati, valamint a tó litorális zónájában található élőhelyek fontosságára híva fel a figyelmet. A tarka géb megjelenése pedig igazolja a faj terjedését a Balaton északi parti élőhelyein.

Dukay Igor, Gál Blanka, Weiperth András

Hivatkozás: Dukay I., Gál B., Weiperth A.(2017): Adatok a domolykó (Squalius cephalus), a réti csík (Misgurnus fossilis) és a tarka géb (Proterorhinus semilunaris) balatoni előfordulásához. Halászat 110/2: 18.

A Bodrogban is elszaporodott a folyami géb (Neogobius fluviatilis)

   A 2015 augusztusától október végéig terjedő időszakban több ízben végeztünk halfaunisztikai felmérést a Bodrog hazai szakaszán, a kettes folyamkilométer-szelvénytől (EOV 825352/312922) a sárospataki hídig (EOV 837250/333622). Vizsgálataink célja az élőhelyvédelmi irányelv oltalma alatt álló halfajok állományainak állapotfelmérése volt. Munkánk során a helyenként 100 méterre is kiszélesedő folyó halközösségének minél alaposabb felderítésére törekedtünk, ezért az elektromos kézihálóval végzett partközeli felmérések mellett a mélyebb, akár mederközépi régió átvizsgálására is alkalmas elektromos hálót, egy még fejlesztés alatt álló, aljzaton húzott fenékkecét is használtunk.
   Vizsgálataink során a Bodrogból korábban nem ismert folyami géb (Neogobius fluviatilis) is előkerült, mégpedig jelentős számban. Két parti és 12 bentikus mintában összesen 189 példányát számoltuk össze. Az elszaporodott állomány nagy valószínűséggel a Tiszából származik, melynek a Bodrog torkolatánál lévő tokaji szakaszán Harka Ákos és Szepesi Zsolt 2014-ben észlelte a faj megjelenését. A fajt a Bodrog szlovákiai szakaszán még nem észlelték.

Folyami géb és tarka géb a Bodrogból (Zsólyomi Tamás felvétele)

   A gébek invázióját mutatja, hogy a fenéken gyűjtött mintákban az egyedek túlnyomó többségét mindenütt két gébfaj alkotta, a folyami géb, és a már korábban megtelepedett tarka géb (Proterorhinus semilunaris). Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a folyami géb jelenlétét valamennyi vizsgált folyószelvényben kimutattuk, és hogy az állományban az adult példányok mellett a fiatal és az ivadékkorú egyedek is nagy számban voltak jelen.

Szatmári Lajos, Zsólyomi Tamás

Hivatkozás: Szatmári L., Zsólyomi T. (2017): A Bodrogban is elszaporodott a folyami géb (Neogobius fluviatilis). Halászat 110/2: 19.

Újabb amurgébek (Perccottus glenii) a Balaton vízgyűjtőjén

   A 2016. szeptember 27-én végzett halfaunisztikai felmérésünk során a Balaton vízgyűjtő területén lévő Zala-Somogyi-határárok Szőkedencshez közeli mintavételi pontjáról (N46.555457, E17.220481) került elő az invazív amurgéb (Perccottus glenii) két adult egyede.

Az amurgébek lelőhelye a Zala-Somogyi-határárokban (Takács Péter felvétele)

   A vízfolyás a Zala folyóba vezeti a vízét, ezáltal az új lelőhely több eddig dokumentált előfordulással (Zala folyó, Hévíz-Páhoki-csatorna) is kapcsolatban áll, ami a faj természetes terjedését feltételezi. Viszont a halastavak jelenléte a Zala-Somogyi-határárok felső szakaszán nem zárja ki a tavak irányából történő fertőződés lehetőségét sem.

Vitál Zoltán, Takács Péter

Hivatkozás: Vitál Z., Takács P. (2017): Újabb amurgébek (Perccottus glenii) a Balaton vízgyűjtőjén. Halászat 110/2: 19.

Széles és vágódurbincs hibridje (Gymnocephalus baloni x G. cernua) a Körösből

   A sügérfélék családjába tartozó természetes hibridekkel viszonylag ritkán találkozhatunk. 2015. november 18-án Mezőtúr közigazgatási határában, a Körös bal partján lévő Borza-Holt-Körös felső részén (Y768648; X176625) egy furcsa kinézetű durbincs akadt a hálónkba. Az alaposabb szemrevételezést követően a kifogott halat a védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni) és vágódurbincs (G. cernua) összeívásából származó hibridnek határoztuk.

A széles durbincs és a vágódurbincs hibridje (Sallai Zoltán felvétele)

   A halegyed mindkét faj jegyeit köztesen viselte magán. A tarkója és a háta mérsékelten magas volt, a hátúszójának második része a faroknyéllel hegyes szöget zárt be, míg az anális úszójának hártyája jóval mélyebben bemetszett volt, mint a vágódurbincsnak. A testoldalát felhőszerű sötétebb foltok díszítették, de a vágódurbincsra jellemző pontozottság hiányzott róla. A közepesen jó kondícióban lévő halat néhány fotó elkészítését követően szabadon engedtük.

Sallai Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z. (2017): Széles és vágódurbincs hibridje (Gymnocephalus baloni x G. cernua) a Körösből. Halászat 110/2: 20.

A Nagykunsági-főcsatorna kezdeti szakaszának halai

   2016. augusztus 18-án a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetsége felkérésére a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke felmérte a halfauna pillanatnyi állapotát a Nagykunsági-főcsatorna Tisza-tavi zsiliphez közeli szakaszán (koordinátái: N47.4502, E 20.5517). A csónakból, elektromos kutatói halászgéppel folytatott, 300 méter hosszra kiterjedő mintavétel során összesen 16 halfaj 1020 egyedét azonosítottuk (1. táblázat).

1. táblázat. A fogott fajok egyedszáma és dominanciája

Faj	Egyedszám (N)	Dominancia (%)
Rutilus rutilus - bodorka	19	1.86
Scardinius erythrophthalmus - vörösszárnyú keszeg	20	1.96
Leuciscus idus - jászkeszeg	1	0.10
Leuciscus aspius - balin	9	0.88
Alburnus alburnus - küsz	857	84.02
Blicca bjoerkna - karikakeszeg	30	2.94
Abramis brama - dévérkeszeg	45	4.41
Tinca tinca - compó	1	0.10
Rhodeus amarus - szivárványos ökle	4	0.39
Carassius gibelio - ezüstkárász	7	0.69
Ameirus melas - fekete törpeharcsa	14	1.37
Esox lucius - csuka	2	0.20
Lepomis gibbosus - naphal	6	0.59
Sander lucioperca - süllő	1	0.10
Sander volgensis - kősüllő	1	0.10
Proterorhinus semilunaris - tarka géb	3	0.29

   Eredményeink alapján elmondható, hogy a csatorna kezdeti szakasza gazdag halállománnyal, s számos horgászatilag is fontos fajjal rendelkezik. Fajösszetétele nagyon hasonló a Tisza-tóéhoz, ami teljesen érthető, hiszen vize és a halállománya döntő részben a duzzasztással kialakított tározóból származik. A küsz nagyarányú jelenléte főként nyíltvízi ragadozóhalunk, a balin számára kedvező. Kiemelendő, hogy vizsgálatunk során előkerültek a védett szivárványos ökle ivadékai is. Örvendetes továbbá, hogy a csatorna felső szakaszán a 16 halfajból 12, az 1020 egyedből pedig 990 (97 százalék) őshonos volt, adventív eredetűek csak elvétve fordultak elő.

Méretes compó a Nagykunsági-főcsatornából (Molnár József felvétele)

   Összességében elmondható, hogy a mesterségesen létesített Nagykunsági-főcsatorna, mely elsősorban öntözési funkciót lát el, nemcsak kedvelt horgászvíz, hanem ökológiailag is fontos halélőhely.

Nyeste Krisztián, Dobronoki Dalma, Molnár József

Hivatkozás: Nyeste K., Dobronoki D., Molnár J. (2017): A Nagykunsági-főcsatorna kezdeti szakaszának halai. Halászat 110/1: 14.

Farok nélküli vadponty a Hévízi-tóból

   A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke és az MTA Ökológiai Központ Balatoni Limnológiai Kutatóintézete 2007 óta folyamatosan figyelemmel kíséri a Hévízi-tó különleges élővilágát. Kutatásainkat a GINOP 2.3.2-15-2016-00004 számú, "A balatoni halállomány fenntartható, horgászati célú hasznosításának megalapozása" című projekt anyagilag is támogatta.

Farok nékülki vadponty a Hévízi-tóból (Müller Tamás felvétele)

   Munkánk során a termáltóban honos törpenövésű vadponty számos egyede került kezünkbe (mintavételi alkalmanként 10-50 egyed), az egyik alkalommal pedig egy meghökkentő, farok nélküli példányt is fogott a hálónk. A hal fogyatékossága feltehetőleg egy ivadékkori sérülés következménye, ugyanis a seb helyét vastag hegszövet borította.
   A halak legfontosabb mozgásszerve a farok és a farokúszó. Ezek nélkül nem sok esélyük lenne ragadozókkal népes természetes vizeinkben a túlélésre. Ez a példány azonban - a ragadozóhalaktól mentes, speciális termáltavi viszonyok között - fogyatékossága ellenére is képes volt életben maradni, és bár csak korlátozott mértékben tudott úszni, ez elegendő volt fejlődéséhez, ivaréretté válásához.

Várkonyi Levente

Hivatkozás: Várkonyi L. (2017): Farok nélküli vadponty a Hévízi-tóból. Halászat 110/1: 15.

Újabb nemkívánatos tarkasügér (Paraneetroplus) a Balaton vízgyűjtőjén

   A 2016. szeptember 27-én végzett faunisztikai felmérésünk során a Hévíz-Páhoki-csatorna és az Ó-Berek-csatorna közös szakaszán (N 46.760472, E 17.204933) egy magyarországi természetes vizekben eddig még nem észlelt tarkasügérfélét fogtunk. Az azonosításához segítségül hívott szakértők egyetértettek abban, hogy a fogott egyed a Paraneetroplus nembe tartozó fajok hibridje. De míg egyesek a tűzfejű tarkasügér (Paraneetroplus synspilus, Hubbs, 1935) és az öves tarkasügér (P. maculicauda, Regan, 1905), mások a tűzfejű tarkasügér és a kétszalagos tarkasügér (P. bifasciatus, Steindachner, 1864) juvenilis hibridjeként azonosították. Mindhárom említett halfaj Közép-Amerika édesvizeiben honos (természetes környezetükben növényevők, 24-30°C-os hőmérsékleti optimummal), de közülük csak a tűzfejű tarkasügér ismert a Hévízi-tó vízrendszerének melegebb vizű szakaszáról.

Az előkerült tarkasügérhibrid (Takács Péter felvétele)

   A Hévízi-lefolyó felső szakasza egész évben megfelelő életkörülményeket biztosít e melegkedvelő fajok számára, sőt ezek a fajok a nyári és kora őszi időszakban a tótól távolabb eső vízfolyásszakaszokon is megjelenhetnek. Az általunk fogott egyed eredete nem tisztázott, egyaránt lehet kívülről történő bekerülés és csatornán belüli szaporodás következménye.

Vitál Zoltán, Takács Péter

Hivatkozás: Vitál Z., Takács P. (2017): Újabb nemkívánatos tarkasügér (Paraneetroplus) a Balaton vízgyűjtőjén. Halászat 110/1: 15.

2017-től Magyarországon március 20. a halak napja

   A Magyar Haltani Társaság javaslatára a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete közös döntést hozott arról, hogy 2017-től kezdve minden év március 20. legyen a halak napja.

   A jeles nap elsődleges célja a halak további népszerűsítése, mert megítélésünk szerint még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelnének. Központi eseménye az a konferencia lesz, amelyre a média képviselőinek jelenlétében 2017. március 20-án délelőtt kerül sor a Magyar Országos Horgász Szövetség székházában, ahol felkért előadók szólnak majd a halak jelentőségéről és a népszerűsítésüket célzó akciókról.

A folyami géb (Neogobius fluviatilis) és a kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) újabb észlelési adatai a Tisza vízrendszerén

   Az utóbbi évtizedekben számos ponto-kaszpikus gébféle (Gobiidae) jelent meg, illetve terjedt el hazánkban, melyek közül a Tisza vízrendszerében mindössze három faj, a tarka géb, a folyami géb és a kaukázusi törpegéb) él.

A törpegéb egy adult példánya (Halasi-Kovács Béla felvétele)

   A folyami géb első nagyobb populációját a Tisza-tó tiszafüredi szakaszán figyelték meg 1993-ban. 2008-ra a Közép-Tiszán és a szakasz mellékfolyóiban szintén stabil állományai jöttek létre. Munkánk során a fajt kimutattuk a Tiszából a teljes vizsgált Közép- és Alsó-tiszai szakaszon Tiszaújvárostól Tiszaszigetig, a Zagyvából, a Hármas-Körösből, valamint a Marosból is. A részletes előfordulási helyszínek a következők voltak: Tisza - Tiszaújváros (EOV X 286708, EOV Y 801585), Tiszafüred (EOV X 260461, EOV Y 779677), Tiszabura (EOV X 238822, EOV Y 760574), Szolnok (EOV X 205081, EOV Y 742432), Tiszaug (EOV X 174297, EOV Y 732277), Mindszent (EOV X 135146, EOV Y 734070), Szeged (EOV X 104361, EOV Y 740923), Tiszasziget (EOV X 94783, EOV Y 732087); Zagyva - Újszász (EOV X 215664, EOV Y 730477), Jásztelek (EOV X 239631, EOV Y 719416); Hármas-Körös - Magyartés (EOV X 158741, EOV Y 738870); Maros - Szeged (EOV X 100322, EOV Y 742189).
   A kaukázusi törpegébet először 2009-ben, a Szamos csengeri szakaszán észlelték, stabil populációját azonban csak 2012-ben, a Tisza-tó tiszafüredi szakaszán mutatták ki. A Tisza vízrendszerében történő terjedésének egyik gócpontja lehet ez az állomány, ugyanis a vizsgálatok azt mutatják, hogy az innen délre eső folyószakaszok felé (az áramlással megegyező irányban) igen gyorsan halad, míg a felső szakaszok irányába rendkívül lassan. Ennek megfelelően 2015 nyarán több, a tározótól délre több helyen is előkerült: a tiszaburai (EOV X 238822, EOV Y 760574), a szolnoki (EOV X 205081, EOV Y 742432), és a tiszaszigeti (EOV X 94783, EOV Y 732087) szakaszon. A Tisza-tó Abádszalóki-medencéjéből eredő Nagykunsági-főcsatorna fegyverneki szakaszán ugyancsak előkerült (EOV X 210960, EOV Y 765137). Ez utóbbi alátámaszthatja azt a felvetést, miszerint a faj a Körös vízrendszere felé nem a folyó torkolata felől (így a folyásiránnyal szemben), hanem a Hortobágy-Berettyó és az abba torkolló Nagykunsági-főcsatorna irányából érkezett.

Halasi-Kovács Béla, Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Nyeste K. (2016): A folyami géb (Neogobius fluviatilis) és a kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) újabb észlelési adatai a Tisza vízrendszerén. Halászat 109/4: 12.

Reofil fajok menedéke az Öreg-Túrban

   Az utóbbi évtizedekben több új műtárgy létesült az Öreg-Túron, emellett számos helyen mederrendezési munka is folyt, ezért aktuálissá vált a halfauna feltérképezése. A vízfolyás teljes hosszára kiterjedő munkára 2015-ben és 2016-ban a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékének szervezésében került sor.

A Túristvándi elkerülőcsatorna habitusképe (Antal László felvétele)

   A mintavételi szakaszok között különleges színfoltot jelentett a túristvándi vízimalmot elkerülő csatorna (más néven Balog-csatorna) (koordináta: N48.0484, E22.6438). Jellegét tekintve teljesen eltért a többitől: szűk keresztmetszetű és kis mélységű meder, illetve sebesen áramló, fenékig átlátszó víz jellemezte. A csatornában összesen 10 halfaj 349 egyedét azonosítottuk. Ezek közül négy faj védett hazánkban: a nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus), a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), a tiszai küllő (Gobio carpathicus) és a halványfoltú küllő (Romanogobio vladykovi), melyekből a nyúldomolykó a 10 mintavételi szakasz közül egyedül itt került elő. Mellettük az őshonos bodorka (Rutilus rutilus), domolykó (Squalius cephalus), küsz (Alburnus alburnus) és szilvaorrú keszeg (Vimba vimba), továbbá az adventív fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) és naphal (Lepomis gibbosus) is előfordult.
   Az Öreg-Túr további 9 mintavételi szakaszán átlagosan 7,5 halfajt sikerült fognunk, és több helyen tapasztaltuk az euritóp és a stagnofil fajok magas dominanciáját, ami az egykor gyorsabban áramló folyó visszaduzzasztásával magyarázható (a reofil fajok gyakorisága átlagosan mindössze 15,6 százalék volt). Ezzel szemben a Balog-csatorna esetén a fajok több mint fele, az egyedeknek pedig 85 százaléka a reofil kategóriába sorolható. Olybá tűnik, hogy ez a kis csatorna hasonlít leginkább a szabályozások előtti sok ágra szakadó, sekély medrű és gyors vizű Túrra.

Nyeste Krisztián, Fazekas Dorottya, Sólyom Norbert, Antal László

Hivatkozás: Nyeste K., Fazekas D., Sólyom N., Antal L. (2016): Reofil fajok menedéke az Öreg-Túrban. Halászat 109/4: 12.

A nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) észlelési adatai a Zagyvából

   Vásárhelyi István fennmaradt gyűjteményének adataiból tudjuk, hogy 1943-ban a Zagyva vízrendszerének két vízfolyásában, nevezetesen a Gyöngyös- és a Kövicses-patakan is élt a nyúldomolykó, de 1961-ben megjelent könyvében már csak az utóbbit említi. A Kövicses-patak a Zagyvába torkollik, ennek alapján valószínűleg a vízrendszer fő vízfolyásában is előfordult a faj, amely később feltehetőleg az erős vízszennyezés hatására tűnt el belőle. Az ugyancsak Zagyvába torkolló, de tisztább vizű Tarnában és annak mellékpatakjaiban (Bene-patak, Tarnóca, Gyöngyös-patak) ma is stabil populációi élnek. Magában a Tarnában a torkolattól Aldebrőig fordul elő, legjelentősebb állományai Tarnaméra és Kápolna között találhatók.

A Zagyva Jászteleknél (Harka Ákos felvétele)

   Az 1982 és 2007 között folytatott halfaunisztikai vizsgálatok nem mutattak ki nyúldomolykót a Zagyvából, de a Tarna torkolatában – néhány tíz méterre a Zagyvától – 2003-ban és 2015-ben is megtaláltuk. A Tarna torkolatáig lesodródó-levándorló példányok esélyt adtak rá, hogy a Zagyvába is behatoljon a faj. Korábban ugyanis a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) tarnai állománya ugyanígy kezdte meg a Zagyva benépesítését. Először 2004-ben a jászberényi Városi-Zagyva torkolatában tűnt föl, ahol 2007-ig több korosztályból álló erős állományát észleltük, majd Jászteleknél és Alattyánnál a Zagyva főmedrében is megtaláltuk. 2008 májusára azonban – feltevésünk szerint egy erős szennyezés hatására – eltűnt a folyóból a sujtásos küsz, és azóta még nem került elő.
   A nyúldomolykónak eddig négy észlelési adata volt Zagyvából: 2008-ban a jászberényi Városi-Zagyva torkolatánál (57 fkm) mutattunk ki egy adult példányt, 2009-ben Jászfényszarunál (91 fkm) Sallai Zoltán és Juhász Tibor fogott egy ivadékot. A 39. Halászati Tudományos Tanácskozás keretében Staszny és munkatársai számoltak be arról, hogy a 2014-ben Pásztónál (133 fkm) két példányt észleltek. Ferincz és munkatársai a X. Magyar Haltani Konferencián poszteren ismertették, hogy 2015-ben ugyanitt több példányt is gyűjtöttek. Újabb eredmény, hogy 2016. szeptember 13-án a jászteleki zúgó alatt (54 fkm; N47,4773693° E20,0033838°) két másodnyaras egyed került a hálónkba. Eddig ez a faj legalsó előfordulási adata a Zagyvában.
   Az időben és térben egymástól távol eső észlelések alapján még nem beszélhetünk stabil populációkról a Zagyvában, de ha nem éri jelentős szennyezés a vizet, a nyúldomolykó is állandó faunaeleme lehet a folyónak.

Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2016): A nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) észlelési adatai a Zagyvából. Halászat 109/4: 13.

Dupla faroktőfoltos vágócsík (Cobitis elongatoides) a Körösből

   A legtöbb hazai halfaj leírásokat tartalmazó szakirodalom a vágócsíknál határozóbélyegként említi, hogy a faroknyél végén, a farokúszó tövének a dorzális részén egy ovális alakú fekete foltot visel.

A farokúszója előtt egy helyett két fekete foltot viselő vágócsík (Sallai Zoltán felvétele)

   2015. november 18-án az NBmR keretében szentély típusú holtágak halfaunáját vizsgáltuk. Mezőtúrnál a Körös bal partján elhelyezkedő Borza-Holt-Körös alsó részén egy olyan vágócsíkot fogtunk, amelyik – a törpecsíkokhoz hasonlóan – nem egy, hanem két fekete foltot viselt a faroknyele végén.

Sallai Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z. (2016): Dupla faroktőfoltos vágócsík (Cobitis elongatoides) a Körösből. Halászat 109/4: 13.

Egy iskolai pályamunka az év haláról

   "Tudod, melyik madár, rovar, fa, emlős a 2016-os év kiemelt figyelmet érdemlő élőlénye? Nézz utána és rajzolj, fess, mesélj, írj róluk."

   Halról nem esett szó a felhívásban, ezért különösen nagyra értékeljük, hogy egy pécsi kisdiák, Jászberényi Péter mégis a compót választotta témaként. Az ötletes, 60x80 centiméteres kartonra készített pályamunkát örömmel tesszük közzé.

Csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) és paduc (Chondrostoma nasus) a Marcalban

   A 2010 októberi vörösiszap-szennyezést követően a Tornán és a Marcalon rendszeres halfaunisztikai adatgyűjtésbe kezdtünk. 2012 és 2014 között összesen 4 alkalommal halásztunk visszatérően a Torna 6, a Marcal 15 szakaszán.

Csupasztorkú géb a Marcalból (Sallai Zoltán felvétele)

   A vizsgálat során a ponto-kaszpikus gébfajok nagymértékű terjeszkedését figyeltük meg mindkét vízfolyásban. A Marcal legalsó, győri mintaszakaszán, a gyirmóti hallépcsőnél (Y535952; X255230) 2014. október 10-én két csupasztorkú gébet sikerült fognunk, ami tudomásunk szerint eddig nem volt ismert a folyóból. A gébek minden bizonnyal a Marcalt befogadó Rábán keresztül úsztak fel a Dunából, így jelenlétük a Rábában is biztosra vehető. Érdekességként megemlítjük még, hogy ugyanezen a mintahelyen egy adult paducot is sikerült fognunk, mellyel szintén nem találkoztunk a korábbi felmérések során.

Sallai Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z. (2016): Csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) és paduc (Chondrostoma nasus) a Marcalban. Halászat 109/3: 16.

A lápi póc (Umbra krameri), az amurgéb (Perccottus glenii) és a cifrarák (Orconectes limosus) előfordulásának újabb adatai Dél-Magyarországról

   A 2015 októberében végzett halfaunisztikai felmérésünk újabb adatokat szolgáltat a címben szereplő reliktum endemikus és két invazív faj dél-magyarországi elterjedéséhez. A lápi póc három egyede került elő a Béda-Karapancsa tájvédelmi körzet területén lévő Füzeséri-Holt-Dunából (koordináták: N46.05870 E18.83887). A Kalocsai-Sárköz területén a Sárközi I-es csatorna (Vajas-fok) Miske településhez közeli mintavételi pontjáról (koordináták: N46.44182 E19.00600) egy egyed került elő, és további két példányt fogtunk a Maloméri-főcsatornában (koordináták: N46.50924 E19.05240).

Amurgéb a Sárközi I-es csatornából (Takács Péter felvétele)

   Az amurgébnek a Sárközi I-es csatorna két mintavételi pontján, Dusnok (koordináták: N46.39510 E18.95224) és Miske települések közelében leltük fel hat egyedét, ezenkívül a Maloméri-főcsatornából is előkerült négy példány. A faunisztikai vizsgálat során a Sárközi I-es csatorna mintavételi helyein és a Csorna-Foktői-csatornából (koordináták: N46.52684 E18.93110) az invazív cifrarák is előkerült.

A fogott cifrarákok egyike (Takács Péter felvétele)

   Az amurgéb és a cifrarák további terjedése figyelhető meg a térségben, és folyamatos terjedésükre továbbra is lehet számítani. A Béda-Karapancsa területén ezeket az invazív fajokat egyelőre még nem észleltük, de a két terület földrajzi közelsége miatt feltételezhető a megjelenésük.

Vitál Zoltán, Takács Péter

Hivatkozás: Vitál Z., Takács P. (2016): A lápi póc (Umbra krameri), az amurgéb (Perccottus glenii) és a cifrarák (Orconectes limosus) előfordulásának újabb adatai Dél-Magyarországról. Halászat 109/3: 16.

Busaszaporulat a Tisza-tavon

   A Kínából betelepített busafajokról kezdetben úgy tartották, hogy nem képesek hazánkban sikeresen szaporodni, ezért van szükség az ivadékaik halkeltető állomásokon történő mesterséges előállítására. A múlt század 70-es éveitől kezdve azonban időről-időre olyan tömegben jelent meg a fehér busa ivadéka a Tisza vízrendszerében, amely csak természetes szaporodásával magyarázható. Harka és munkatársai 2008 júliusában a Tisza-tónak egy olyan öblében észlelték a busa 20 mm alatti ivadékait, ahová áramlás nem sodorhatta be, ezért fölvetették az állóvízben történő szaporodás lehetőségét is.

Busaivadékok tömege a Tiszavalki-medencében (Papp Gábor felvétele)

   2016. július 7-én a Tiszavalki-medence térségében egyéb vizsgálataink közben a szélvizekben szokatlan formájú ivadékcsapatokra lettünk figyelmesek. 150 mikron szembőségű, üveges planktonhálóval sikerült fognunk 9 egyedet, melyeket a helyszínen busaként azonosítottunk. Későbbi vizsgálat céljából a kifogott halakat 5 %-os formalinban tartósítottuk. A busaivadék mérete ekkor 19 és 21 mm között változott.
   A következő héten, ugyanezen a helyen egy SAMUS 725 MP típusú elektromos halászeszközzel mintegy 500 egyedet fogtunk. A körülbelül egyhónapos ivadékok nagy területen, állóvízi és áramlásos vízterekben egyaránt jelen voltak, egyedszámukat több százezresre becsüljük. Fejlődésüket azóta is nyomon követjük. A Tisza-tó többi medencéjéből egyelőre nem került elő busaivadék, ezért valószínűleg a Tiszavalki-medence térségében történhetett az ívás. Elképzelhető, hogy a tározótérben, de a tiszai szaporodás lehetősége sem zárható ki. A faj feltételezett hazai ívásának időszakában a nagymennyiségű csapadék következtében kisebb árhullámok követték egymást a Tiszán, melyek a IX-es számú öblítőcsatornán keresztül besodorhatták a lebegő ikrákat a medencébe.
   A busa jellemzően 23-24 °C-os vízben szaporodik, tehát vizeink felmelegedése kedvező feltételeket teremt a faj szaporodásához. A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. által bevezetett szelektáló halászat eddig is igyekezett gyéríteni a helyi busaállományt, de a tömeges szaporulat láttán a jövőben fokozni kívánja erőfeszítéseit.

Nagy Gábor, Papp Gábor

Hivatkozás: Nagy G., Papp G. (2016): Busaszaporulat a Tisza-tavon. Halászat 109/3: 17.

Néhány friss adat a magyar bucó (Zingel zingel) és a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) előfordulásáról a Tisza vízrendszerében

   2015 júliusában a SCIAP Kutatás-fejlesztési és Tanácsadó Kft. haltani felmérést folytatott a Közép- és Alsó-Tiszán, továbbá több mellékfolyóján és csatornáján. Ennek során a címben jelzett, természetvédelmi szempontból komoly értékkel bíró fajok is előkerültek.

Védett halunk a selymes durbincs (Harka Ákos felvétele)

   A magyar bucó a Duna vízgyűjtőjének fokozottan védett, endemikus halfaja, továbbá Natura 2000-es jelölőfaj. Felméréseink során a vizsgált Tisza-szakasz teljes hosszán megtaláltuk, ezen kívül a Zagyvában és a Marosban is fogtuk. Az előbbi vízfolyásban eddig csak egyetlen előfordulási adata volt ismert 2007-ből, így örvendetes, hogy a fajnak feltehetően azóta önfenntartó, stabil populációja alakulhatott ki. A lelőhelyek EOV-koordinátái a követezők:
   Tisza: Tiszabura (X 238284, Y 760539), Tiszaug (X 169742, Y 726311);
   Zagyva: Jásztelek (X 237931, Y 721679);
   Maros: Nagylak (X 92073, Y 777787), Szeged (X 100381, Y 740178).
   A selymes durbincs védett, a magyar bucóhoz hasonlóan dunai endemizmus, és a Natura 2000 egyik jelölőfaja. A víz minőségére kifejezetten érzékeny halfajunk az alábbi pontokról került elő:
   Tisza: Tiszabura (X 238284, Y 760539);
   Maros: Nagylak (X 92073, Y 777787), Szeged (X 100381, Y 740178).

Halasi-Kovács Béla, Nyeste Krisztián

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Nyeste K. (2016): Néhány friss adat a magyar bucó (Zingel zingel) és a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) előfordulásáról a Tisza vízrendszerében. Halászat 109/3: 17.

A gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri) második bizonyító példánya Magyarországról

   A szűk elterjedésű, Heckel által 1851-ben leírt gyöngyös koncér Európa veszélyeztetett halainak egyike. Jelentősebb állománya mindössze három ausztriai szubalpin tóban maradt fenn, de a Duna osztrák szakaszán is él egy kisebb populációja. Utóbbi lesodródó-levándorló példányai a folyam szlovákiai és magyarországi részén is megjelennek, de erre rendkívül ritkán akad példa. Az első és eddig egyetlen szlovákiai példány – amelyet a pozsonyi Nemzeti Múzeum gyűjteményében őriznek – 1975-ben került kézre Dunaradványnál (Radvaň nad Dunajom). Ennek alapján biztosra vehettük, hogy a faj alkalmilag Magyarország területén is előfordul, de a bizonyíték sokáig váratott magára. 1992-1994 táján Budapest északi részén egy horgász zsákmányában ugyan feltűnt egy gyöngyös koncér kinézetű hal, de annak alapos vizsgálata nem történt meg, így a bizonyító példány csak évekkel később, 1998 őszén került elő Dunakilitinél a Dunából.

Szalai Gábor az általa fogott gyöngyös koncérral (Szekeres Szabolcs felvétele)

   Tizennyolc éven át ez volt a faj egyetlen dokumentált magyarországi adata, ám egy tizedik osztályos diáknak köszönhetően most ismét megerősítést kaptunk az előfordulásáról. A Dunakilitiben lakó Szalai Gábor 2016. május 2-án a község határában épült vízlépcső felvizén horgászva egy olyan halat fogott, amelyről azonnal látta, hogy különleges ritkaság. Szerencsére vele volt a barátja, aki a mobiltelefonjával két fényképet is készített róla, mielőtt visszaengedték a Dunába. Ezek a fotók érkeztek be e-mailen a Magyar Haltani Társaság címére, kiegészítve azzal a kéréssel, hogy segítsünk a halfajt azonosítani. Miután több szakember is megvizsgálta a képeket, egyöntetű vélemény alakult ki arról, hogy a hal gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri). Egyben ismételten bebizonyosodott, hogy a társaság honlapján 2012-ben elindított szolgáltatás, amely beküldött fényképek alapján segít azonosítani a fogott halakat, nemcsak a horgászok számára hasznos, hanem a kutatók számára is fontos információkkal szolgál halaink elterjedéséről és gyakoriságáról.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2016): A gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri) második bizonyító példánya Magyarországról. Halászat 109/2: 13.

Leánykoncér (Rutilus virgo) a Principális-csatornából

   A Víz Keretirányelvből fakadó kötelezettségek miatt 2015-ben országos felmérésre került sor. Munkacsoportunk a Drávát és a vízgyűjtőjéhez tartozó vízfolyásokat mérte fel. A Murából és a vízrendszeréhez tartozó vízfolyásokból kevés leánykoncér (Rutilus virgo) előfordulási adat áll rendelkezésre. A faj viszonylag ritkán hatol fel a mellékvizekbe, legutóbb 2015-ben Megyer Csaba közölte a faj megkerülését a Lendva patakból.

A Principális-csatornából fogott leánykoncér (Sallai Zoltán felvétele)

   A Principális-csatornában Murakeresztúrnál, a Kollátszegi-híd alatt (X113890; Y483633) július 10-én halásztunk. A mintaszakasz alsó részén egy adult leánykoncér akadt a hálónkba, melyet a fotózást követően természetesen visszaengedtünk élőhelyére.

Sallai Zoltán, Sallai Márton

Hivatkozás: Sallai Z., Sallai M. (2016): Leánykoncér (Rutilus virgo) a Principális-csatornából. Halászat 109/2: 13.

Botos kölönte (Cottus gobio) a Kőszegi-hegységben

   2008. október 7-én a Kőszegi-hegységben folytattunk faunisztikai adatgyűjtést. Vizsgálódásaink középpontjában a Natura 2000-es halfajok álltak. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa segített helyismeretével a terepi tájékozódásban. Első megállónk a Kőszeg közigazgatási határában lévő Hármas-patakon volt. Egy kis teljesítményű akkumulátoros halászgéppel kezdtük meg a halászatot. A vízfolyás medrének szélessége csak néhány helyen érte el az 1 métert, a víz mélysége sem haladta meg a 30 centimétert, legtöbb helyen a szákfejet sem lepte el a víz.

A kőszegi Hármas-patakból előkerült botos kölönték egyike (Ambrus András felvétele)

   A gyors áramlású vízfolyásban az első percben egy barnás színű, kistermetű hal menekült el előlünk. Első pillanatban kölöntére gondoltunk, majd a következő percben egy adult botos kölönte (Cottus gobio) akadt a hálónkba, melyet a fotózást követően szabadon engedtünk. Ezt követően további 6 egyedet fogtunk még. A kölönték mellett több sebes pisztráng (Salmo trutta fario) is előkerült, más halfajt azonban nem találtunk a patakban. Nagy örömünkre szolgáltak a kölönték, ugyanis a fajnak ez a hazai populációja korábban nem volt ismert. Több hasonló patakot is meghalásztunk a hegységben, de más vízfolyásban nem találtunk kölöntéket.

Sallai Zoltán, Ambrus András, Kóródi Blanka

Hivatkozás: Sallai Z., Ambrus A., Kóródi B. (2016): Botos kölönte (Cottus gobio) a Kőszegi-hegységben. Halászat 109/2: 14.

Inváziós gébfajok megjelenése a Drávában

   A Dráva halfaunisztikai célú monitorozása 2007-ben megszakadt, de 2015-ben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság egy évi időtartamra lehetőséget biztosított rá, hogy a korábban vizsgált mintahelyeken megismételjük a korábbi felméréssorozatot. A nyár végére tervezett mintavételre a Dráva áradása miatt szeptember 22-én került sor. A Dráva kilépésénél, Mattynál a Fahíd léniája végén lévő kövezésen, amely korábban is mintahelyünk volt, több nagytestű gébet sikerült fognunk.

Kessler-géb a Drávából (Sallai Zoltán felvétele)

   Összesen 11 kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) és 8 Kessler-géb (Ponticola kessleri) került kézre, melyek korábban nem voltak ismertek a folyóból. A következő mintahelyünk – folyásirányban felfelé – a Drávakeresztúrhoz tartozó Révfalunál volt, de ott egyelőre egyik fajt sem sikerült megfognunk. A mattyi egyedszámok azonban arra engednek következtetni, hogy a felfelé irányuló további terjeszkedés mindkét fajnál várható. Kiemelten fontos lenne gradációjukat figyelemmel kísérni a Dráván, és ezzel párhuzamosan a botos kölönte állományváltozását is figyelni kellene. Csupán remélni lehet, hogy a gébek gradációja nem okoz olyan súlyos állománycsökkenést a kölönténél, mint ahogyan a Szigetközben történt.

Sallai Zoltán

Hivatkozás: Sallai Z. (2016): Inváziós gébfajok megjelenése a Drávában. Halászat 109/2: 14.

Halas könyvek

Gyurkó István - Wilhelm Sándor: A paduc

    A Wilhelm Sándor által írt és a Magyar Haltani Társaság kiadásában megjelent kismonográfia azon túl, hogy átfogó és részletes ismereteket közöl egy különleges halunkról, az erdélyi magyar haltan egyik kiemelkedő alakjának, a szerző egykori tanárának, a paduczónát elsőként leíró, immáron közel harminc éve elhunyt Gyurkó István professzornak is emléket állít, hiszen elsősorban az ő tudományos eredményein alapul.

   Az A5-ös formátumban, 126 oldal terjedelemben kiadott kötet példányonként 1500 forint plusz postaköltséggel megrendelhető a Vaskos Csabak Bt.-nél (5541 Szarvas, Pf. 122., e-mail: csuka@akvapark.hu).

Wilhelm Sándor - Harka Ákos: Partium halai

    Az Erdélyhez tartozó, Kelet-Magyarországgal közvetlenül határos Partium növény- és állatvilága nagyon hasonlít a nyugatabbra eső területekéhez, ugyanakkor azonban eltérő, sajátos vonások is jellemzik. A könyv a térség halfaunáját fajonként mutatja be, a fényképek mellett határozókulcsot is tartalmaz, ezzel segítve az ismeretlen halak azonosítását.

   Az A5-­ös méretben 179 oldalon, 75 színes ábrával illusztrált kötet 2500 Ft plusz postaköltséggel megrendelhető a Vaskos Csabak Bt.-nél (5541 Szarvas, Pf. 122., e-mail: csuka@akvapark.hu).

Az év hala a Nemzeti Parkok Hete megnyitóján

   2016. május 28-án országos rendezvény nyílt meg a debreceni Nagyerdőn. Ezen mind a 10 hazai nemzeti park önálló standdal vett részt, egy közös rendezvénysátor pedig az év élőlényeinek bemutatására szolgált. Önálló asztalt kapott a Magyar Haltani Társaság is a 2016-os év halának, a compónak az ismertetésére.

   A bemutatót a társaság alelnöke, dr. Juhász Lajos szervezte a Debreceni Egyetem, MÉK, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének munkatársai és hallgatói segítségével. Az év halát bemutató poszter és a szóróanyagok mellett egy akváriumban élő compót is megszemlélhettek itt a látogatók. Utóbbit megkeresésünkre a Hortobágyi Halgazdaság biztosította. A rendezvényen csaknem 14 ezer látogató fordult meg, s többségük társaságunk standját is meglátogatta.

A compó helye halgazdálkodásunkban

   Most, hogy a compó lett az év hala, érdemes röviden áttekinteni halgazdálkodásunkban betöltött szerepét e kitűnő ízű halnak, amelyről már Galgóczi István 1622-ben készült "Szakácsi Tudoman" című szakácskönyvében is olvashatunk. Az kéziratos munkában hatféle módon szerepel a „czompo”, melyet a főnemesi asztalok kedvelt étkeként említ.

Compó (Sallai Zoltán felvétele)

   Ezt a különleges kinézetű és életmódú őshonos halfajt a XIX. század eleje óta tenyésztik hazánkban. A pontytermelésre szakosodott tógazdaságok örökös mellékhalként állítják elő napjainkban is. Annak ellenére, hogy értéke a piacon magasabb, mint a pontyé, mégis kevesen foglalkoznak e halfaj tömeges előállításával. A compó a betegségekkel szemben általában ellenálló, de egyes parazitákkal szemben fogékony (pl. Lernaea, Ergasilus). Nagyfokú tűrőképessége alkalmassá teszi az alacsony oxigénszintű, mocsarasodó vízterek benépesítésére.
   Testfelszíne erősen nyálkás, testét apró cikloid pikkelyek borítják. Színezete vízterületenként változik. Leggyakrabban a sötétzöld hátú, oldalain aranysárga vagy olajzöld színű egyedekkel találkozhatunk, de díszhalként a narancssárga, fehér és aranyszínű változatai keresettek az akvaristák körében. Izomzata kevesebb és vékonyabb szálkát tartalmaz, mint a keszegféléké.
   Tógazdasági tenyésztését 1982-ben dr. Horváth László kidolgozta, így megteremtődött a lehetőség a tömegtermelésre is. A ponty utáni és a harcsa előtti szaporítási időszakban, május végén, 23-24 fokos vízhőmérsékleten a hormonindukció hatására az anyahalaktól több kis tételben fejhető az ivartermék. Az ikra zöld színű és igen apró szemű. Egy kilogramm ún. száraz ikra 1 400 000 termékenyítésre alkalmas ikraszemet is tartalmazhat. A 3-4 nap után kikelő hallárva 4-6 napig függeszkedik, miközben szikanyagát a szervezetébe építve válik táplálkozásra kész ivadékká. Apró mérete miatt élete első két hetében csak a legapróbb táplálékszervezeteket, kerekesférgeket képes elfogyasztani (főként Brachionus-fajok).
   A compólárvák polikultúrás tavakba történő kihelyezése esetén az egynyaras kort megérő egyedek aránya 10-30 % közé tehető. Monokultúrás nevelés esetén, ahol a takarmányozás teljes értékű tápokkal történik, elérhető a 30-50 %-os megmaradás is. Recirkulációs rendszerekben ennél magasabb megmaradási értéket is elérhetünk, és további előny, hogy itt, a környezeti tényezők kedvezőtlen hatásait kiküszöbölve, a tömeggyarapodás is nagyobb lesz. A faj lassú tömeggyarapodása, valamint az ivarok különböző növekedési erélye azonban eddig megakadályozta, hogy bekerüljön az intenzív tenyésztésbe vett halfajok közé. Az egyre erősödő horgászati és étkezési célú kereslet hatására azonban remélhető, több termelő is fölkarolja ezt a sokunk számára kedves fajt, és az új eljárások eredményeként vizeinkben és halüzleteinkben is gyakrabban találkozunk majd vele.

Nagy Gábor

Hivatkozás: Nagy G. (2016): A compó helye halgazdálkodásunkban. Halászat 109/1: 16.

Megjelent a törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Zagyva szolnoki szakaszán

   Legkisebb halunknak, a kaukázusi törpegébnek 2012-ben tömeges elszaporodását tapasztaltuk a Tisza-tó tiszafüredi öblözetében. A mindössze három centis halacska nem kifejezetten jó úszó, árral lefelé azonban gyorsan terjed. A víz sodrásának köszönhetően 2014-ben Csongrádig, 2015-ben pedig már a vajdasági Zentáig jutott a Tiszában. Áramlással szemben azonban nehezen halad, ezért 2014 őszén még se a tározó fölötti Tisza-szakaszon, se a lejjebb eső mellékfolyókban nem észleltük. 2015-ben ugyan előkerült a Körös mezőtúri szakaszán, de a kiegészítő felmérések azt mutatták, hogy nem a folyó torkolata felől, hanem a közelben betorkolló Hortobágy-Berettyóból érkezett ide.

Törpegéb a Zagyva Szolnok fölötti szakaszán (Harka Ákos felvételei)

   Nagy áradások alkalmával a Tisza erősen visszaduzzasztja a betorkolló vízfolyások legalsó szakaszát, ahol ilyenkor megállhat, sőt ellentétes irányúvá is válhat a víz áramlása. Ilyen helyzet 2015 tavaszán Szolnoknál is előállt, nagyban segítve a Tiszában ekkor már jelentős számban található törpegébek bejutását a mellékfolyóba. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 2015. szeptember 18-án a Zagyvának egy pangó vizű öblében (geokoordinátái: 47.198513, 20.203531), amely 3 kilométer távolságban van a torkolattól, 6milliméteres szembőségű kétközhálónkkal megfogtuk a kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) egy példányát. A növényzettel benőtt, lassú áramlású torkolati szakasz kedvező feltételeket biztosít az új jövevény számára, ezért a következő időszakban számítani lehet az elszaporodására.

Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2016): Megjelent a törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Zagyva szolnoki szakaszán. Halászat 109/1: 15.

Magyar haltani kutatók kiemelkedő új eredménye

   A napokban egy olyan közlemény jelent meg a nagy tekintélyű Molecular Phylogenetics and Evolution folyóiratban, amely egy, a tudomány előtt eddig ismeretlen halfajt ír le a Sebes-Körös vízrendszeréből. Az új márnafajt eredményező kutatáshoz helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokra is szükség volt, így végül nyolc magyar és egy cseh szakember érdemi közreműködését igényelte. A több éven át tartó munka szervezője és az eredményeket publikáló cikk első szerzője Dr. Antal László, a Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológia Tanszékének adjunktusa, aki egyben a Magyar Haltani Társaság titkára. Az új faj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta, ezzel jelezve a tájat, amelynek szülötte, leírói pedig ANTAL László, LÁSZLÓ Brigitta és Petr KOTLÍK.

Bihari márnák a Sebes-Körös vízrendszeréből

   A szakmabeliek korábban is tudták, hogy a horgászhalként kedvelt márna mellett a Körös vízrendszerében is él egy apró termetű másik márnafaj, de bő másfél évszázadon át úgy vélték, hogy az nem más, mint a PETÉNYI Salamon János által felfedezett és HECKEL által 1852-ben leírt Petényi-márna (Barbus petenyi). Ez utóbbival is akadt gondja bőven a szakembereknek, akik előbb egy itáliai, majd egy balkáni fajba sorolták be alfajként, mígnem KOTLÍK és munkatársai 2002-ben genetikai alapon bebizonyították, hogy mégis önálló faj. Ugyanakkor az is tisztázódott, hogy az elterjedési terülte szűkebb, mint korábban gondolták. A Kárpát-medence északi részén ugyanis egy másik faj, a kárpáti márna (Barbus carpathicus) honos, míg a délebbi területeken egy harmadik faj él, a balkáni márna (Barbus balcanicus).
   A kárpáti és a Petényi-márna annyira hasonlít egymáshoz, hogy külső szemrevételezéssel nem különböztethető meg biztonsággal, ezért a magyarországi állományok genetikai azonosításának szükségessége már a Magyar Haltani Társaság 2010. évi konferenciáján fölmerült. Ehhez azonban - a vizsgálatok jelentős eszköz-, anyag- és szakemberigénye miatt - egy több intézmény kutatóit magában foglaló csoport összehangolt munkája kellett. Külön öröm, hogy a Körös vízrendszeréből az előzetesen feltételezhető két faj helyett egy eddig ismeretlen harmadik került elő, mert így - amellett, hogy a tudomány gazdagodott általa - természeti értékeink sora is egy újabb endemikus, azaz bennszülött fajjal gyarapodott.

Harka Ákos

Szúnyogirtó fogaspontyok (Gambusia holbrooki) megtelepedése a Zagyvában

   Halfaunisztikai adatgyűjtéseink tervezett részeként évente egy-két alkalommal a Zagyva szolnoki szakaszán is mintát veszünk. Ezek során a folyó vasúti hídja közelében - 2011 és 2013 között - összesen 24 faj előfordulását észleltük. Ráadásként - 2014 szeptember 18-án - a 6 mm szembőségű kétközhálónk egy olyan elevenszülő fogaspontyfélét (Poecilidae) is fogott, amely közönséges hőmérsékletű vizeinkben még sehol nem hozott létre önfenntartó állományt. A két nőivarú példány alapján guppira (Poecilia reticulata) vagy szúnyogirtó fogaspontyra (Gambusia holbrooki) gyanakodtunk, ám az alig másfél centiméteres halak faji bélyegei még nem voltak olyan kifejezettek, hogy kellő tapasztalat híján biztonsággal döntsük el a kérdést. Egyébként se tulajdonítottunk nagy jelentőséget az esetnek, hiszen biztosra vettük, hogy ezek a melegigényes halak nem élik túl a telet.
   Meglepetésünkre azonban egy évvel később, 2015. szeptember 4-én a Zagyvának ugyanezen a 200 méteres szakaszán összesen 10 újabb példányt fogtunk. A nagyobbak finoman pettyezett hát- és farokúszója, valamint a szemük alatti sötétebb folt egyértelművé tette, hogy a folyó növényekkel benőtt alsó szakaszán elszaporodott fogaspontyfélék a Gambusia holbrooki fajba tartoznak, és hogy az előző évben előkerült két példány is e faj képviselője volt. A 2015-ben előkerült halak körében három méretcsoportot lehetett elkülöníteni, s az is nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobbak nem idei születésűek, hanem áttelelt példányok.

Szúnyogirtó fogasponty a Zagyvából (Harka Ákos felvétele)

   A szakirodalom szerint a szúnyogirtó fogasponty melegkedvelő faj, de a hőmérséklet változását viszonylag tág határok, akár 0 és 30 °C között is képes elviselni. Specziár András tájékoztatása szerint a Hévízi-tó környékén élő állomány már eljutott oda alkalmazkodásban, hogy a Kis-Balaton be nem fagyó részén gond nélkül átvészel egy átlagos telet. Annak ellenére, hogy Szolnok táján sehol nem vezetnek be melegebb vizet a Zagyvába, a 2014-2015. évi enyhe tél túlélési lehetőséget biztosított az ismeretlen módon ide került példányok számára. A populáció további fennmaradása egyelőre bizonytalan, de a klímaváltozás hatására előbb vagy utóbb számítani lehet rá, hogy a fajnak szokványos hőmérsékletű vizeinkben is önfenntartó állományai alakulnak ki.

Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2015): Szúnyogirtó fogaspontyok (Gambusia holbrooki) megtelepedése a Zagyvában. Halászat 108/4: 11.

Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) - a Tisza középső szakaszán

   2015 márciusában kezdődött el a kiskörei duzzasztómű mellett kialakított és tavaly október 28-án átadott hallépcső monitorozása, amely a közép-tiszai szakaszon hivatott biztosítani a halak szabad mozgását. Az 1371 méter hosszú csatorna vizsgálatára 2015-ben összesen négy alkalommal - kora tavaszi, késő tavaszi, nyári és őszi aszpektusban - került sor. A felmérések eredményeként megalapozottan következtetünk arra, hogy a halak birtokba vették az új csatornát, azon mind a felvíz, mind az alvíz irányába kimutatható a rendszeres közlekedés. A halcsatornából előkerült fajok száma ez ideig 32.

A kiskörei hallépcső alsó szakasza, ahonnan a sujtásos küsz előkerült (Halasi-Kovács Béla felvétele)

   A mintavételek során sikerült a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) jelenlétét is kimutatni, amelynek előfordulása a Tisza ezen szakaszán korábban nem volt ismert. A halcsatorna alsó szakaszán a faj két, mérete alapján egyévesnek becsült példánya került elő. Védett halfajunk közép-tiszai előfordulása újabb bizonyítékát szolgáltatja a sujtásos küsz Duna-vízrendszerbeli terjedésének.

Halasi-Kovács Béla, Józsa Vilmos, Györe Károly

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Józsa V., Györe K. (2015): Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) - a Tisza középső szakaszán. Halászat 108/4: 11.

Botos kölönte (Cottus gobio) a Murából

   Egy tartós kisvízi állapot után végre kisebb árhullám érkezett a Murán, így 2015. április 23-án lehetőségünk nyílt motorcsónakkal bejárni az Alsószemenyétől Murarátkáig terjedő szakaszt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, Lelkes András, Meilinger Kornél és Hári Szabina közreműködésével egy SAMUS 724 típusú akkumulátoros kutatói halászgéppel halfaunisztikai adatokat gyűjtöttünk, részben a Mura parti kövezésén, részben két zátonyos szakaszán.

A botos kölönte visszahelyezett bizonyító példánya (Megyer Csaba felvétele)

   Murarátkánál, a parti kövezés mentén a szokásos küsz (Alburnus alburnus), sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), balin (Aspius aspius), domolykó (Leuciscus cephalus) és menyhal (Lota lota) mellett egy sebes pisztráng (Salmo trutta m. fario) is megkerült. Azonban perceken belül el is felejtettük, ugyanis a kövek közül sikerült kiemelni a botos kölönte (Cottus gobio) egy példányát. Megkerülése igazi szenzáció, ugyanis ez a faj eddig nem volt ismert a Mura hazai szakaszáról.

A 9 felpillantó küllő természetvédelmi értéke 900 000 Ft (Megyer Csaba felvétele)

   Továbbhaladva a murarátkai zátony melletti, mintegy méteres mélységű, kavicsos aljzatú mederben sikerült dévérkeszeget (Abramis brama), szivárványos öklét (Rhodeus amarus), nagy mennyiségű domolykót és márnát (Barbus barbus) fogni. A zátony sekély, 10-30 cm mély szegélyén tömegesen kerültek elő a márna és a paduc (Chondrostoma nasus) fiatal ivadékai. Különösen örömteli volt, hogy a zátony felső szakaszán a fenékjáró küllők (Gobio gobio) egyedszámát jelentősen meghaladva, a fokozottan védett felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) adult példányai is nagy számban kerültek elő.

Megyer Csaba

Hivatkozás: Megyer Cs. (2015): Botos kölönte (Cottus gobio) a Murából. Halászat 108/4: 12.

Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) a budapesti Rákos-patakban

   A Rákos-patak rákoskeresztúri szakaszán 2014. január 1-jén került elő az első sujtásos küsz, melynek fogásáról Bodor Bence helyi lakos adott hírt. Egy későbbi faunafelmérés alkalmával, 2015. augusztus 12-én az előző fogás helyétől lefelé mintegy 100 méterre magam is kifogtam a fajnak egy példányát (a lelőhely geokoordinátái: N 47.488722, E 19.229588).

A Rákos-patakból kifogott sujtásos küsz (Szendőfi Balázs felvétele)

   A pataknak ezen a torkolattól távoli, betonozott medrű szakaszán az utóbbi években gyakorinak mutatkoztak az áramláskedvelő fajok (fenékjáró küllők, paducivadékok, domolykók stb.). A kifejezetten domb- és hegyvidéki vizekre jellemző, védett sujtásos küsz felbukkanása még nagyobb természetvédelmi értékkel ruházza fel ezt a néhány évtizede még rendkívül szennyezett és emiatt halak nélküli vízfolyást, amely azonban néhány éve kitisztult és új erőre kapott.

Szendőfi Balázs

Hivatkozás: Szendőfi B. (2015): Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) a budapesti Rákos-patakban. Halászat 108/4: 12.

A Magyar Haltani Társaság vezetőinek állami kitüntetése

   Államalapítónk, Szent István király augusztus 20-i ünnepéhez kapcsolódóan a különböző szakterületeknek számos kiemelkedő képviselője részesült állami elismerésben, köztük társaságunk elnöke és alelnöke is. Dr. Áder János köztársasági elnök mindkettőjüknek Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott.
   Dr. Harka Ákos - a Vajdahunyad-várban 2015. augusztus 19-én tartott ünnepségen - a Kárpát-medencei halfaunisztikai kutatások területén elért kiemelkedő eredményei, valamint hazánk vizeit és halait népszerűsítő ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vette át az ezt tanúsító diplomát és érmet.

   Dr. Juhász Lajos a Vigadóban - ugyancsak augusztus 19-én - nemzetközi és hazai szinten is kiemelkedő tudományos eredményei, valamint jelentős oktatásfejlesztő tevékenysége elismeréseként Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől kapta kézhez a kitüntetést.
   Mindkettőjüknek gratulálunk, és további eredményes munkát kívánunk.

Antal László

Hivatkozás: Antal L. (2015): A Magyar Haltani Társaság vezetőinek állami kitüntetése. Halászat 108/3: 13.

Kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Körös vízrendszerében

   A kaukázusi törpegéb első magyarországi bizonyító példánya 2009-ben a Szamos szamosangyalosi szakaszáról került elő, és egyben ez volt a faj első Kárpát-medencei észlelése is. Hazai terjedésének és elszaporodásának bizonyítékaként 2012-ben a Tisza-tó tiszafüredi öblözetében már jelentős populációja alakult ki, 2015-re pedig a tározó alatti Tisza-szakaszon egészen a szerb határig folyamatossá vált a jelenléte. Az újabb vizsgálatok során azonban a folyó tározó feletti részéről és annak mellékfolyóiból mindezidáig újabb példányok nem kerültek elő. A tiszafüredi mintákon végzett genetikai elemzés azt bizonyította, hogy a faj a Fekete-tengeri populációkkal áll közelebbi rokonságban, ugyanakkor a román és bolgár összehasonlító anyagtól kismértékű eltérést mutat.
   A Körös vízrendszeréből 2015. május 16-án a Hármas-Körös békésszentandrási duzzasztójának felvizén, közelebbről a folyó mezőtúri szakaszán (EOVX: 175692; EOVY: 765016) került elő a faj első példánya. A megfogott egyed egy kifejlett, ívás előtt álló ikrás példány volt. A lelőhelyen a folyó a duzzasztás következtében lassan áramló, agyagos aljzatú. A padkás partszegélyben a fás és lágyszárú növényzet vízbe lógó gyökerei, valamint az alámerült hínárnövények biztosítanak búvóhelyet.
   A faj terjedési útvonalának felderítése érdekében 2015. május 22-én további célzott felmérést végeztünk a Körösbe torkolló Hortobágy-Berettyón, valamint a Körösnek a Hortobágy-Berettyó torkolata felett húzódó szakaszán. Mintavételi helyeinket a Hortobágy-Berettyón Túrkevénél (EOVX: 194572; EOVY: 780143) és Mezőtúr alatt (EOVX: 183286; EOVY: 770805) jelöltük ki, a Körösön pedig a Peresi-Holt-Körös alsó bekötőcsatornájának a folyó hullámterébe eső részén (EOVX: 178847; EOVY: 773444), valamint Gyomaendrőd határában (EOVX: 179393; EOVY: 786837).
   Mintavételeink során a Hortobágy-Berettyó mindkét helyszínén kimutattuk a faj jelenlétét. A Körös hullámtéri lelőhelyéről, amely a Peresi-Holt-Körösön át a Hortobágy-Berettyó mezőtúri szakaszával is kapcsolatban áll, ugyancsak előkerült egy példány. A följebb eső gyomaendrődi mintahelyen azonban - amint azt a térkép üres karikája is jelzi - nagyon alapos kereséssel sem sikerült kimutatni.

A kaukázusi törpegéb előfordulása a Körös vízrendszerében

   A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Kárpát-medencei törpegébek eredetére és terjedésére legvalószínűbb magyarázatként a következő megállapítások szolgálnak:
   1. A kaukázusi törpegéb a Kárpát-medencébe véletlen behurcolással került.
   2. Genetikai eredete feltehetően a Fekete-tenger.
   3. A Tisza vízrendszerében a faj spontán módon terjed.
   4. A terjedés a Tisza, a mellékfolyók és a csatornák esetében is egyértelműen a felső szakasz irányából mutat az alsó szakasz felé.
   5. A lefelé, vagyis az alsóbb szakaszokra irányuló terjedés sebessége igen nagy, ezzel szemben a felfelé történő haladás rendkívül lassú.
   6. Ezek alapján halfaunánk legkisebb termetű fajának további gyors terjedése várható a Tisza vízrendszerében.

Halasi-Kovács Béla, Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Szepesi Zs., Harka Á.: (2015): Kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Körös vízrendszerében. Halászat 108/3: 13-14.

A felső Maros-szoros galócái (Hucho hucho)

   2013-ban és 2014-ben halfaunisztikai felméréseket végeztünk Erdélyben, a felső Maros-szorosban. Galócával ugyan nem találkoztunk, de a környékbeli horgászok elmondása és egy recens irodalmi forrás alapján tudtuk, hogy a galóca jelen van a szorosban. Az viszont kérdéses volt, hogy szaporodóképes állománya él-e ezen a szakaszon, vagy csak a telepítésekből származó egyedek maradtak fenn.
   A kérdésre 2014. novemberében kaptunk választ, amikor a Gothárd Ferenc Alpár, Farkas Levente, Adorjáni István, Györfi Zsolt, Nagy Zoltán és Bíró Sándor Mátyás horgászok közreműködésével lezajlott újabb felmérés során egy 57 és egy 59 cm-es, 2 kg körüli adult példány mellett egy 23 cm-es ivadék is előkerült. Mivel információink szerint itt legutóbb 2003-ban telepítettek galócát, egyértelmű, hogy az arasznyi juvenilis egyed természetes szaporulatból származik. Legszebb halunk, a fényképünkön látható 96 cm-es és 7 kg súlyú példány pedig minden várakozásunkat felülmúlta. Természetesen az összes fogott halat kíméletesen visszahelyeztük élőhelyére.

A felmérés legszebb galócája (Gothárd Ferenc Alpár felvétele)

   2014-ben a horgászok még két galócafogásról szóló információt juttattak el hozzánk, mindkettőhöz fényképes bizonyítékot mellékelve. Ezek szerint a galócák Marosvásárhelyig jelen vannak a folyóban, ugyanis az egyiket a város belterületén, a másikat pedig valamivel a város fölött fogták. Az adatok alapján kijelenthető, hogy jelenleg a galócának egy szaporodóképes, de nagyon sérülékeny populációja él a Maros felső szakaszán. Ez utóbbi pesszimista feltételezésünknek több oka is van. Ezek egyike, hogy az elmúlt fél évszázadban többször is telepítettek galócákat a Maros ezen szakaszára, de ez idáig ez az első eset, hogy életképes populációja alakult ki. Ezenkívül az orvhalászat kíméletlenül tizedeli a galócaállományt (árammal, akasztva, villával a szaporodási időszakban stb.), kíméletlen árvízvédelmi munkálatokat terveznek, folyamatosan szennyezik a folyót, túlzott mértékű a fakitermelés, kis kapacitású vízerőműveket építenek, illetve a közeljövőben üzembe helyezik a Ratosnya patakon megépült víztározót, melybe a szomszédos völgyek patakjaiból (Ilva, Galonya, Bisztra) át fogják vezetni a vizet, így a galóca számára megfelelő szaporodóhelyek rendkívüli mértékben beszűkülnek.
   Az állomány védelme érdekében a legelső teendő az orvhalászat azonnali megszüntetése, amely gyakori és szigorú ellenőrzésekkel elérhető. Különösen a szaporodási periódusban kell vigyázni, amikor a halak a nagyobb patakokba vonulnak ívni (Ratosnya, Szalárd és Ilva), ahol könnyű prédává válhatnak. A galócaállomány hosszú távú fennmaradásához azonban tájléptékű változások is szükségesek. Ezek közé tartozik egy működőképes szennyvíztisztító hálózat kiépítése, és a felső Maros-szoros egész vízgyűjtőjén olyan, fenntartható erdőgazdálkodást kell bevezetni, amelynek eredményeként lecsökken a káros anyagok bemosódása az élővizekbe.

Nagy András Attila, Imecs István

Hivatkozás: Nagy A. A., Imecs I.: (2015): A felső Maros-szoros galócái (Hucho hucho). Halászat 108/3: 14.

Rekordközeli leánykoncér (Rutilus virgo) a Dunából

   Érdekes fogásról érkezett hír a Duna Ács település melletti szakaszáról. Porpáczy Csaba tatai sporthorgász készségére 2015. ápr. 17-én egy tekintélyes méretű leánykoncér akadt. A hal standard testhossza 51 cm volt, becsült tömege körülbelül 3 kilogramm. Mivel a horgász nem akarta törni a védett halat, egy gyors testhosszmérés és néhány fénykép elkészítése után visszabocsátotta azt éltető elemébe. Kár, hogy nem volt kéznél a digitális mérleg, mivel a hal testmérete és becsült tömege alapján igen közel lehetett az országos horgászrekord-lista első helyezettjéhez, pedig a "zsákmány" egy már leívott ikrás példány volt. A jelenlegi horgászrekord 52 cm és 3,21 kg.

A fogott leánykoncér portréja (Porpáczy Csaba felvétele)

   A leánykoncér különös értéke vizeinknek, hiszen a Duna és mellékfolyóinak bennszülött faja, amely kizárólag ezek vízrendszerében él. Jogszabályaink jelenleg a védett kategóriába sorolják, a természetvédelmi értéke tízezer Ft. Endemikus halaink többsége azonban fokozott védettséget élvez, ami a leánykoncér jövőbeli átsorolását is indokolná.

Kontos Tivadar

Hivatkozás: Kontos T.: (2015): Rekordközeli leánykoncér (Rutilus virgo) a Dunából. Halászat 108/3: 15.

Réticsík (Misgurnus fossilis) telepítése Csíkban

   A 19. és 20. századi vízrendezések következményeként Erdélyben, a Csíki-medencében is megváltozott a természeti környezet, és ezzel együtt megszűnt az egykori ártéri gazdálkodás. A mocsarak, lápok nagy részét lecsapolták, így a korábban tömegesen előforduló széles kárász (Carassius carassius) és réticsík (Misgurnus fossilis) állományai nagyon megritkultak. A tusnádfürdői ACCENT GeoÖkológiai Szervezet egy sikeres pályázat eredményeként lehetőséget nyert rá, hogy az Alcsíki-medence Natura 2000 területen elősegítse az őshonos réticsíkállományok megerősödését.
   Első lépésként az Olt egy régi medrének a rekonstrukciójára került sor, melyet napjainkra feltöltöttek, így szinte teljesen eltűnt. A 700 m hosszúságú mederszakasz ma már közel 1 hektár vízfelülettel rendelkezik, így megfelelő élőhelyet biztosíthat a réticsík számára. A második lépést a faj indukált szaporítása jelentette, melyhez a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke (Gödöllő) nyújtott szakmai segítséget. A közvetlenül ívás előtt befogott 8 ikrásból és 3 tejesből 2015. május 5-én közel 60 ezer ikrát nyertünk, melynek a becsült termékenyülése 48 óra múlva meghaladta a 90%-ot. A táplálkozó lárvákból hozzávetőlegesen 10.000 egyedet már kitelepítettünk egy alkalmas élőhelyre. Tudomásunk szerint ez az első székelyföldi csíktelepítés.

Csíktelepítés Csíkban (Imecs István felvétele)

   A következőkben nagy mennyiségű réticsíklárva és -ivadék nevelésére alkalmas rendszereket fogunk kiépíteni, hogy idősebb, jobb túlélési eséllyel bíró halakat tudjunk kihelyezni. Számunkra nem csupán természetvédelmi jelentősége miatt fontos ez a hal, amely az Alcsíki-medence Natura 2000 terület logójában is megtalálható. A Csík földrajzi név etimológiája is közrejátszott abban, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk rá. Orbán Balázs 1868-ban így írt erről: "Csíknak nevét sokféleképpen származtatják. Lakatos és Losteiner arról, hogy midőn honfoglaló őseink a Mitácson átjöttek, nagyon megéheztek volt s eledel után látva, az Olt mocsáraiban igen sok csíkot (halat) találtak, azért a felfedezett, addig lakatlan tartományt ezen legelőbb ízlelt productumáról Csíknak nevezték el."

Imecs István, Müller Tamás

Hivatkozás: Imecs I., Müller T.: (2015): Réticsík (Misgurnus fossilis) telepítése Csíkban. Halászat 108/3: 15.

Wilhelm Sándor kitüntetése

   Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015. március 13-án, az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc évfordulóján elismeréseket adott át a tárcához tartozó szakterületek kiválóságainak. A kitüntetettek között volt dr. Wilhelm Sándor haltani szakíró, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum nyugalmazott biológiatanára, aki 70. születésnapja alkalmából az Életfa Emlékplakett Bronz Fokozata kitüntetést vehette át. A kitüntetéssel Wilhelm Sándor oktató- és kutatómunkáját, magyar és román nyelvű haltani szakírói tevékenységét, a Partium kulturális és néprajzi hagyományainak megőrzése területén nyújtott kiemelkedő teljesítményét, valamint a székelyhídi halászati és vadfogási múzeum létrehozását ismerték el.

Dr. Wilhelm Sándor

   Wilhelm Sándor az érmelléki Margittán született 1945. november 7-én. Az általános és középiskolát szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen biológia–zoológia szakon szerzett tanári diplomát. A természettudományok doktora címet 1980-ban a bukaresti Biológiai Intézetben nyerte el a törpeharcsa biológiájáról szóló értekezésével. 1968-tól Székelyhídon tanított. 1989 óta a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum tanára, majd igazgatója. Pedagógusi munkáját fémjelzik azok a sikerek, amelyeket az egyetemi felvételi vizsgákon, vagy éppen a Természet Világa folyóirat pályázatain értek el tanítványai. Nevéhez fűződik az Érmellék népi halászatát és vadfogását bemutató helyi múzeum létrehozása. Székelyhíd tanácsosaként több mint két évtizede ő kezdeményezte az Érmelléki Ősz hagyományőrző rendezvénysorozat elindítását, amelyet szórakoztató jellege mellett a környékbeli gazdálkodók termékbemutatójának is szánt. Vasadi József helyi agrármérnökkel elsőként szervezték meg az Érmelléki Borversenyt, amely abban az időben nemcsak az Érmelléken volt egyedülálló, de a Partiumban is. Szobrászattal is foglalkozik, Öreg Halász c. szobra Székelyhíd központjában található, de nevéhez fűződik a székelyhídi Ady-központ falán elhelyezett Petőfi Sándor emléktábla is.
   Ismeretterjesztő írásait a Fáklya, Bihari Napló, Falvak Dolgozó Népe, Előre, Művelődés, Korunk, Magyar Horgász közölte. Szaktanulmányai a Nymphaea, Crisia, Buletinul de Cercetări Piscicole, Múzeumi Füzetek, Revue Roumaine de Biologie, Travaux Musei Naturalis Grigore Antipa, Halászat, Tiscia, Ann. Naturhist. Mus. Wien, Požovnistvo a Rybarstvo és Pisces Hungarici folyóiratokban jelentek meg.
   Az elismeréshez őszintén gratulálunk, jó egészséget és további sikereket kívánunk az Érmellék polihisztorának, aki nem mellesleg a Magyar Haltani Társaságnak is alapító tagja.

Lengyel Péter

Hivatkozás: Lengyel P. (2015): Wilhelm Sándor kitüntetése. Halászat 108/2: 14.

Antal László: Pro Natura Emlékplakett

   2015. április 23-án a Földművelésügyi Minisztériumban ünnepséget rendeztek a Föld napja alkalmából. Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 35 személyt, illetve szervezetet részesített elismerésben. Megnyitóbeszédében rámutatott, hogy mindazok, akik most kitüntetést vehetnek át, az elmúlt években értékmentő, értékőrző és értékgyarapító munkát végeztek. Örömmel adunk hírt róla, hogy társaságunk titkára is a díjazottak között szerepelt.

Dr. Antal László

   A hivatalos indoklás szerint dr. Antal László egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológiai Tanszékének munkatársa és a Magyar Haltani Társaság titkára a hazai halfauna minél alaposabb megismerése, a fiatalok kutatóvá nevelése, valamint a természetes vizeinkben élő őshonos populációk megóvása érdekében kifejtett kiemelkedő munkájáért és ismeretterjesztő tevékenységéért vehette át az elismerést. A kitüntetéshez gratulálunk, és további eredményes munkát kívánunk.

Harka Ákos

Hivatkozás: Harka Á. (2015): Antal László: Pro Natura Emlékplakett. Halászat 108/2: 15.

Amurgéb (Perccottus glenii) a Szamosban

   A Magyarország területéről 1997-ben kimutatott amurgéb terjedésének nyomon követése során többszörösen igazolódott, hogy folyás irányában lefelé haladva igen gyors térnyerésre képes, sodrással szemben azonban nagyon lassan terjed.

A Szamos hazai szakaszán is megjelent az amurgéb (Harka Ákos felvétele)

    Miközben a Bodrogon át hozzánk érkező faj Tokajtól lefelé végig megjelent a Tiszában, a folyómeder Tokaj fölötti szakaszáról nem került elő (beregi lelőhelyeire a Latorcához kapcsolódó csatornákon át jutott). Éppen ezért kissé váratlanul ért bennünket, hogy 2014. október 1-jén a Szamos hazai szakaszán is a hálónkba került egy kifejlett példány. Nagy meglepetést azonban nem okozott, hiszen lelőhelyünk a Tunyogmatolcsi-Holt-Szamos betorkollásánál volt (geokoordinátái: 47°59'02.84"É, 22°27'10.02"K), és a halászatilag hasznosított állóvizekben (amilyen a Holt-Szamos is) számos helyen alakult ki jelentős állománya a halszállítmányokkal bejutó amurgébnek. Feltehetőleg a kézre került példány is a holtmederből jutott az élő Szamosba.

Szepesi Zsolt, Harka Ákos

Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2015): Amurgéb (Perccottus glenii) a Szamosban. Halászat 108/2: 15.

Leánykoncér (Rutilus virgo) a Lendva patakban

   2014. augusztus 7-én a Mura hazai szakaszának két mellékvízfolyásán, a Kerkán és az abba torkolló Lendva patakon vizsgáltuk a halfaunát. A Magyari Máté és Papp Ágnes kollégák közreműködésével, elektromos kutatói halászgéppel folytatott felmérés különösen az utóbbi helyszínen, a Lendva torkolatközeli szakaszán volt eredményes. A közönséges kis termetű fajok mellett nagy számban fogtunk paducot (Chondrostoma nasus), márnát (Barbus barbus), szilvaorrú keszeget (Vimba vimba), domolykót (Squalius cephalus) és menyhalat (Lota lota), az igazi meglepetést azonban egy Duna-medencében endemikus faj, a leánykoncér jelentette.

A Lendvából fogott leánykoncér (Megyer Csaba felvétele)

   A Magyarországon 10 ezer forint természeti értékkel védettséget élvező leánykoncér (Rutilus virgo, korábban Rutilus pigus virgo) a Mura mente Natura 2000 terület egyik jelölőfaja, de előfordulásáról az utóbbi években csak halászoktól és horgászoktól származó információink voltak. A Muraszemenye határában most fogott 19 centiméteres példány a patak torkolatától mintegy 200 méterre, a Lendva kövezett partú, kavicsos medrű, 90 cm vízmélységű szakaszáról került elő (geokoordinátái: 46°28'36.29"É, 16°35'30.96"K).

Megyer Csaba

Hivatkozás: Megyer Cs. (2015): Leánykoncér (Rutilus virgo) a Lendva patakban. Halászat 108/1: 14.

Kecsege lett az év hala

   A Magyar Haltani Társaság elnöksége – az egyesület honlapjának népszerűségét látva – 2010-ben döntötte el, hogy minden ősszel internetes közönségszavazást szervez a következő év halának megválasztására. Az előkészítés során a társaság vezetése egyeztet arról, hogy melyek legyenek a választható jelöltek. A három faj kijelölésének szempontjai között szerepel a veszélyeztetettségük, a természetvédelmi vagy horgászati szempontú értékességük, de az is, hogy faunánk natúr, azaz természetesen honos tagjai legyenek. A szavazás hajrája mindig december végére esik, ami a karácsonyi kultúrkörhöz szorosan kapcsolódó halas hagyományok miatt még inkább fokozza az érdeklődést a téma iránt.
   A 2015-ös év hala választáson a leadott több mint 4 000 szavazat 15%-ával lett harmadik a vágódurbincs. Nem védett halunk, de figyelmet érdemel, mert nagyon megritkult az utóbbi időkben, ezért 2014. január 1-jétől a nem fogható fajok kategóriájába sorolták. A szavazatok 25%-ával második helyen végzett galóca a világ legnagyobb termetű pisztrángféléje. Hazánkban azért számít kuriózumnak, mert önfenntartó populációja valószínűleg csak a Tisza hazai legfelső szakaszán található. Bennszülött volta és ritkasága miatt a galóca faunánk egyik fokozottan védett halfaja. A szavazáson a voksok 60%-át begyűjtő kecsege győzött. Úgy nyerte el 2015-re az Év hala címet, hogy a szavazás megkezdésétől mindvégig a legnépszerűbb volt a három faj közül.

Kecsegetelepítés Óbudán 2013-ban (Guti Gábor felvétele)

   A kecsege a vérteshalak közé tartozó, ősi vonásokkal rendelkező faj, a tokfélék családjának tagja. Rokonfajai közül a viza, a vágótok és a sőregtok már nem fordul elő vizeinkben, de a teljes mértékben édesvízhez alkalmazkodott kecsegének még viszonylag jelentős önfenntartó állományai élnek nagyobb folyóink erősebben áramló szakaszain. Az utóbbi időkben azonban nemcsak a duzzasztott, hanem a sodrásos mederszakaszokon is megfogyatkozott, ezért 2014-ben a nem fogható halfajok közé sorolták, kifogott egyedeit vissza kell engedni élőhelyükre. A kecsege nagy arányú győzelméhez kétségtelenül hozzájárult, hogy a természetes vizek halászatában, ill. horgászatában korábban fontos faj volt. Jóval szélesebb körben ismert, mint vetélytársai, s a tenyészetekből még ma is beszerezhető példányai igazi csemegék, lévén a húsuk kitűnő ízű és szálkamentes.

Nagy Sándor Alex

Hivatkozás: Nagy S. A. (2015): Kecsege lett az év hala. Halászat 108/1: 14.

Amurgéb (Perccottus glenii) a Dráva vízgyűjtőjéről

   A 2014. szeptember 29-én a Keleti-Gyöngyösön végzett halfaunisztikai felmérésünk során első alkalommal mutattuk ki az amurgéb jelenlétét a Dráva vízgyűjtőjéről.

Amurgéb a Keleti-Gyöngyösből (Ferincz Árpád felvétele)

   A Keleti- és Nyugati-Gyöngyös összefolyásától néhány száz méterre északra található új lokalitás Szigetvártól mintegy 8 kilométerre, Gyöngyösmellék település közigazgatási területén fekszik (geokoordinátái: É45.98632, K17.73075). Mivel felvízi irányban mind a Nyugati-, mind a Keleti-Gyöngyösön halastavak találhatók, így hasonlóan a balatoni és a Duna menti előfordulásokhoz a faj megjelenése a Drávamenti-síkságon is a már fertőzött vízgyűjtőkről származó halszállítmányokkal történő behurcolással magyarázható.

Takács Péter, Czeglédi István, Ferincz Árpád

Hivatkozás: Takács P., Czeglédi I., Ferincz Á. (2015): Amurgéb (Perccottus glenii) a Dráva vízgyűjtőjéről. Halászat 108/1: 15.

Tarka géb (Proterorhinus semilunaris) a Bódvában

   A Dunából 1873-ban Budán kimutatott tarka gébet a Tisza hazai alsó szakaszán 1957-ben észlelték először, spontán terjedése azóta is folyamatos. Élőhelyét elsősorban a vízfolyások mérsékelt áramlású szélvize, a gyökerekkel dúsan átszőtt parti zóna jelenti, de a csatornák makrovegetációval benőtt részein is előfordul. Harka Ákos és Szepesi Zsolt észlelései szerint a Sajó torkolati szakaszán 2004-ben jelent meg, 2012-ig pedig - mintegy 65 folyamkilométert haladva - Sajókeresztúrig hatolt föl a folyóban.
   Ugyancsak 2012-ben azonban - a BioAqua Pro Kft. megbízásából végzett halfaunisztikai felmérés során - még további 20 kilométerrel följebb, Múcsonynál (N48° 14' 46,07", E20° 40' 54,70") is megtaláltuk a fajt. További, 2013. és 2014. évi lelőhelyeink a folyón fölfelé haladva: Tiszaújváros, Kesznyéten, Sajóörös, Girincs, Sajóhidvég, Sajólád, Alsózsolca, Miskolc, Sajóecseg és végül Múcsony. Ezek alapján a mellékfolyó Bódvában is számíthattunk az előfordulására, hiszen az jóval Múcsony alatt torkollik a befogadóba. Feltevésünk 2013 októberében be is igazolódott: a Borsodsziráki Vízműtelepnél (Sajószentpéter) található keresztműtárgy felvizén (N48° 14' 54,10", E20° 44' 56,04") két adult és öt egynyaras tarka gébet fogtunk a Bódvából. A tarka géb terjedése tehát töretlenül folytatódik a Sajó vízrendszerében.

A tarka géb lelőhelye a Bódva duzzasztott szakaszán (Csipkés Roland felvétele)

   Kutatásainkat a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatta, adataink az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság által megvalósított, „A Sajó vizes élőhelyeinek és vízfolyásainak természetvédelmi célú felmérése” (HUSK/1101/221/0063), valamint „A Hernád és mellékvízfolyásainak természetvédelmi célú felmérése az Európai Közösség által megfogalmazott Természetvédelmi irányelvekben foglalt előírásoknak, valamint a VGT céljának megfelelően” (HUSK/1101/221/0004) projektek eredményeként állnak rendelkezésre.

Csipkés Roland, Szatmári Lajos, Izsó Ádám, Polyák László

Hivatkozás: Csipkés R., Szatmári L., Izsó Á., Polyák L. (2015): Tarka géb (Proterorhinus semilunaris) a Bódvában. Halászat 108/1: 15.

2014. évi kishírek
2013. évi kishírek
2012. évi kishírek
2011. évi kishírek
2010. évi kishírek
2009. évi kishírek
2008. évi kishírek
2006-2007. évi kishírek